Militarista övezet

Mivel felmerült, hogy bevethető-e a honvédségünk a magyar határ védelmében, vagy az rendészeti feladat:


Feladatkör
Az Országgyűlés Magyarország függetlenségének, területi épségének, nemzetközi szerződésekben rögzített határainak, lakosságának és anyagi javainak védelme érdekében, az állampolgárok honvédelmi tudatának erősítése céljából,...az Alaptörvény végrehajtására, az Alaptörvény T) cikk (1) bekezdése, XXXI. cikk (3) bekezdése, 45. cikk (5) bekezdése, valamint 54. cikk (4) bekezdése alapján a következő törvényt alkotja:
36. § (1) A Honvédség fegyverhasználati joggal látja el a következő feladatokat:
a) a Magyarország függetlenségének, területének, légterének, lakosságának és anyagi javainak külső támadással szembeni fegyveres védelme
b) a Szent Korona és a hozzá tartozó egyes jelvények őrzése és védelme,
c) a szövetségi és nemzetközi szerződésből eredő egyéb katonai kötelezettségek - különösen a kollektív védelmi, békefenntartó és humanitárius feladatok - teljesítése,
d) a honvédelem szempontjából fokozott védelmet igénylő létesítmények őrzése és védelme,
e) egyes kijelölt létesítmények őrzése és védelme,
f) részvétel a szükségállapot idején az erőszakos cselekmények elhárításában (a továbbiakban: felhasználás),
g) talált robbanótestek tűzszerészeti mentesítése, és egyéb tűzszerészeti feladatok térítés ellenében való végrehajtása.
(2) A Honvédség fegyverhasználati jog nélkül látja el a következő feladatokat:
a) közreműködés a katasztrófavédelemmel összefüggő feladatok végrehajtásában,
b) katonai szakértelmet és speciális eszközöket igénylő feladatok ellátása,
c) részvétel az állami protokolláris feladatok teljesítésében,
d) közreműködés a nemzetközi megállapodásban vagy jogszabályban meghatározott hadisírok, katonai és hősi emlékművek fenntartásával kapcsolatos feladatok végrehajtásában és a kegyeleti tevékenységben,
e) közreműködés az állami közfoglalkoztatás feladatainak végrehajtásában.
(3) Az (2) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatot a Honvédség térítés ellenében láthatja el.

Kormányoldal
A Magyar Honvédség alapvető feladata Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, nemzetközi szerződésből eredő közös védelmi és békefenntartó feladatok ellátása, valamint a nemzetközi jog szabályaival összhangban humanitárius tevékenység végzése.

SZARKA GÁBOR A magyar honvédség új feladatai
Az Alaptörvényben a honvédelmet szabályozó részek jelentősen nem módosultak a korábbi Alkotmányban szereplő részekhez képest, ugyanúgy megmaradt a hadkötelezettség, mint fogalom. Ez azt jelenti, hogy béke időszakban nincsen sorkatonai szolgálat, de minősített időszakban az Országgyűlés elrendelése alapján minden magyar állampolgárnak, 18-tól 45 éves korig kötelessége rendelkezésre állni. Az Alaptörvényben nem szerepel a polgári szolgálat lehetősége.

Ha netán valakiben felmerülne, hogy mit keres a magyar honvédség Afganisztánban:
Szövetségesi kötelezettségeinknek megfelelően a NATO kérésére végzünk pacifikálási feladatokat. Annak a NATO-nak segítünk, amelyik kibombázta szegény szír kisgyerekeket otthonaikból bizonyára a törvényes szír kormány kérésére. Vagy agresszorok vagyunk?!
Recenzio. Magyar katonai veszteség: Dálnoki András szakaszvezető, toronylövész és Róth Orsolya őrmester egy közlekedési balesetben vesztette életét tegnap Baglán tartományban feladatteljesítés közben. Velük hatra emelkedett az Afganisztánban elhunyt magyar katonák száma. (2011).

Illetmény pótlék
a) a repülogép-berepülési pótlék,
b) az ejtoernyos ugrási pótlék,
c) az ejtoernyo-beugrási pótlék,
d) a tuzszerészpótlék,
e) a búvárpótlék,
f) a készenléti pótlék,
g) a készenléti díj,
h) az ügyeleti díj,
i) a gyakorlati pótlék,
j) orvosi ügyeleti díj,
k) a terepfelméroi pótlék,
l) a 40. § (5) bekezdés szerinti egészségügyi veszélyességi pótlék,
m) a Hjt. 252. §-ának (1) bekezdése szerinti akciószolgálati pótlék,
n) délutáni és éjszakai pótlék, valamint
o) a gépjármuvezetoi pótlék.

Alapilletmény, szabadság
Rendfokozat Honvédelmi pótlék Beosztási illetmény Illetmény- kiegészítések Alapilletmény (bruttó)
honvéd 13 913 79 500 12 998 106 411
őrvezető 15 900 87 450 14 298 117 648
tizedes 17 888 87 450 14 298 119 636
szakaszvezető 19 875 95 400 15 598 130 873
őrmester 21 863 103 350 16 898 142 111

A félelem bére : (netto) 600 ezertől közel 800 ezer forintig terjed a fizetés Afganisztánban
Koszovóban 316 931 forinttól 561 624 forintig, míg Bosznia-Hercegovinában 278 667 forinttól 523 360 forintig terjed a katonák bértáblája.
Jelenleg a Magyar Honvédség csaknem 800 katonája három földrészen, 12 országban - Afganisztánban, Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában, Szomáliában, Maliban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Nyugat-Szaharában, Cipruson, Libanonban, Egyiptomban, Grúziában - teljesít szolgálatot nemzetközi békemisszió részeként.

Jelenleg a magyar honvédség cca 29000 főjéből mintegy 5-7000 a harcoló gyalogos katona. A többi irányító, kiszolgáló, és egyéb területen szolgáló (repülőgép, lokátor..) katona. Kicsit torz arányok, de vigyáznak ránk NATO szövetségeseink!

Zsoldemelés
Az illetmény és előmeneteli rendszer 2015. július 1-jével lép életbe. A lakhatási támogatás és a biztosítási rendszer bevezetése pedig az erről szóló kormányhatározat alapján 2015. december 31-től, illetve 2016. december 31-től várható. „A változások 64 ezer hivatásos rendvédelmi dolgozót, valamint 18 ezer hivatásos és szerződéses katonát érintenek.” A miniszteri biztos hangsúlyozta azt is, hogy a bérfejlesztés 50 százalékos lesz, ami öt év alatt történik meg úgy, hogy az első ütemben, vagyis idén, az életpályamodell bevezetésekor átlagosan 30 százalékkal nagyobb lesz az érintettek fizetése. Azt követően pedig 2019-ig évenként öt-öt százalékkal tovább emelkedik a hivatásosok bére.

25 év "függetlenség" után
Azon el lehet vitatkozni, hogy elvi alapon egy kalap alá vehető-e az egykori szovjet és a most körvonalazódó amerikai katonai jelenlét, ám bármi is legyen a konklúzió, az nem lehet oka az átláthatóság mellőzésének.
Eddig a tankok helyett a bankok tartották sakkban hazánkat. Most, a bankválság (és az Ukrajnába exportált tavasz) miatt ismét a tankoké a szó. S a magyar hősi halottakat, akiket eddig még emlegetni sem illett, újra a nép elé állítják példaképnek. De ez a számtalanszor átvert, a rendszerváltás kapcsán ismételten kisemmizett nép áldozná-e életét valakik világuralmáért?!

Katonadolog
Problematikus fejleménynek nevezte az Európai Unió soros elnökségét betöltő Luxemburg bevándorlásért is felelős külügyminisztere a szlovén parlament döntését arról, hogy a hadsereg felhatalmazást kapott a segítségnyújtásra az ország határainak megvédésében a Szlovéniába érkező közel-keleti menekülthullám közepette.
Vajon az unioban mi a katonaság feladata, ha nem a HATÁROK MEGVÉDÉSE ?! Csendőrként más országok biztonságát szavatolni? Elmenni Iraqba olajat lopni? A menekülthullám is helytelen definíció, hiszen tán a görögöknél nincsenek veszélyben az USA, Franciaország és társaik által kibombázott szírek, az afgán NATO védnökségből menekülők, a bangladesi nyomorgók és a szomáliai kalózok.

Természetesen európai közösséget építünk. Ehhez közös katonapolitika is kellene, de ne az USA érdekeit kiszolgáló NATO színeiben, hanem önálló önvédelmi szervezetként. Szükséges lenne az unio határainak közös védelme is, de ez nehéz akkor, ha a belső ellenség (Görögország) támad a szövetségre. Mert napjainkban is mennyivel egyszerübb lenne megvédeni a határokat a görögöknél, mint Röszkén! Sőt, védeni sem kellene, csak nem lenne szabad a görög flottának áthordani a tengeren a migránsok százezreit!



Vannak még tartalékok
A miniszter kifejtette: 2016. február 3-án 3780 önkéntes műveleti, és további 1590 önkéntes védelmi tartalékos katonával rendelkezett a honvédség.
Ugye, mindjárt jobban hangzik, hogy csak 6000 fős haderőnk van, az is részben elavult technikával. Ilyen nagy tartalékos állomány mellett, ami órákon belül mozgósítható..

Katonai potenciál
Magyarország a 126-os lista 59. helyén található. Térségünkben a legerősebb Lengyelország 19. helyével, azt követi a 29. helyen Csehország, majd Románia az 56., Szlovákia a 61., Horvátország a 62., Bulgária a 67. és Szerbia a 70.
Arzenál. Mint látjuk, jóval az USA után következik Oroszország, Kína, India. Az EU hadereje kb India haderejével egyenértékű. Persze, a lovas íjászok és az ismeretlen technika nincs a listán.

Segéderők?
Itt kell megemlítenünk még a médiában folyó csendes, vagy kevésbé csendes „háborút”, ami az emberek, a nép meggyőzéséért folyik, egyfajta kondicionálásképpen. A már említett ferdítések tucatjai (Oroszország atomfegyverek szállítására alkalmas repülőgéppel repült nemzetközi vizek felett, miközben nem beszélünk a már itt lévő 200 amerikai atomfegyverről stb.) Máshol kunmadarasi megszállók silóiról írnak.

Soha többé nem akarok katonát látni! (Linder Béla) -> Kivéve románokat, szlávokat..
CIA
A CIA demográfiai előrejelzése szerint idehaza a múlt évben gyorsabb tempóban fogyott a népesség, mint például a háború sújtotta Szíriában, ahol a lélekszám 1,6 ezrelékkel mérséklődött. Országunk népessége évente egy kisvárosnyi emberrel csökken. S pont a kívánatosabb rétegeknél jön be a csökkenés.

Számomra érthető, hogy nem tartunk nagyobb hadsereget békeidőben. Az már kevésbbé érthető, hogy "ingyen" hadsereget (Nemzeti Gárdát) miért nem tartunk, s miért nem fejlesztjük az arzenált? If you want peace...

Közmunkásból katona
A közfoglalkoztatottak körében is toboroz a Magyar Honvédség, de a jelentkezés önkéntes, sem a megjelenés, sem a szerződéskötés nem kötelező – írta a távirati irodának eljuttatott tegnapi közleményében a Honvédelmi Minisztérium, reagálva egy hét végi, a Kisalföld.hu portálon megjelent cikkre.
Érdekes módja a munkanélküliség csökkentésére a besorozás. Azért a mai korban nem a létszám a lényeg egy seregnél, hanem a technika. Csodafegyverek többet érnek milliós hadseregnél is. Másrészt sokkal olcsóbb lenne egy önkéntes "Nemzeti Gárda" létrehozása, amely képzést kapna, s adott esetben azonnal hadrafoghatóvá válna.
Unios hadsereg
Orbán ugyanis arra hívta fel a figyelmet: a britek unióból való kilépésével a földrész katonai ereje jelentősen csökkent, és nem maradhatunk ebben a védtelen helyzetben. „Ezért létre kell hozni egy európai hadsereget” – szögezte le a kormányfő.

Csendőrpertu: Próbálna meg a magyar hadsereg az USA-ba menni! Hogyha egyszer rajtam.. a NATO korlátlan felhatalmazást kap a tagállamok légterének használatára, ugyanezen intézkedés lép érvénybe a tagállamok területeire vonatkozóan; ezentúl a tagállamok hatóságai nem fogják ellenőrizni és hosszadalmas adminisztrációs folyamat során engedélyeztetni a másik tagállamból érkező hadianyag-szállítmányokat, azok ehelyett a tagállamok hozzáférése nélkül juthatnak el az orosz határra.

A béke örök
De felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy halmozzanak fel otthon tíz napra elegendő vizet és élelmet. Fontos az épületek ellenálló képességének növelése is. Fotoalbum.
Vörös jelek.. A német társadalom a migrációtól jól képzett, jóképű, munkás emberek érkezését várta. Helyettük 1 millió segélyre váró bűnöző érkezett.

A szerbek is békére készülnek.
Szerb sajtóértesülés szerint egyre több tartalékos katonát hívnak be, és megkezdték a nagyobb erőgépek összeírását az országban, sőt megtiltották a cégeknek, hogy például a nagyobb teherautókat a katonaság tudta és beleegyezése nélkül eladják.

Messze van még az orosz határ? Mindenesetre a migrációra hivatkozva a NATO fokozza jelenlétét a mediterrán térségben. Az orosz hadsereg is segítené a szegény politikai menekülteket. Talán mi is küldhetnénk egy tankot! Vagy ne garasoskodjunk, küldjük oda mind a hármat! :-)

If you want peace
Kormányunk is eldöntötte, hogy íjakkal és kőbunkókkal látja el népünket önvédelemre. Mondjuk, én jobban örültem volna valami újdonságnak. Például legalább olyannak, amivel kivilágították Padániát a közelmúltban. Hol a magyar géniusz ?! Magyarországon fegyvereket a FÉG gyártott.

Olyat álmodtam az éjjel..
..az EU „világos küldetése” volt az Afrikából érkező migránsáradat megfékezése.. [Lásd a FRONTEX migránsimportját a libiai partoknál!]
Egy közös levélben Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország úgy érvelt, hogy az EU-nak képesnek kell lennie a külső válságok megoldására az Egyesült Államok segítsége nélkül is. Azért jól jön az ide vezényelt 2500 amerikai tank, meg a románokhoz telepített atomrakéták. Meg vagyunk izé védve.

USA álláspont
A Pentagon vezetője, James Mattis jelezte a NATO-tagországoknak, hogy növeljék a katonai kiadásaikat az év végéig. Ha ez nem történik meg, Mattis szerint az USA csökkenti az elkötelezettségét az érintett országok felé.
Mattis hozzátette, a NATO tagországainak ki kell találnia egy tervet idén, ami meghatározza a kormányok számára az időpontot, amikorra elérik a NATO-hozzájárulást, miszerint a GDP 2 százalékát védelmi célokra költik.
De mit tehet az az ország, amelyiknek köze sincs a GDP-hez bevétel szempontjából, mert csak bérmunkát végez gazdagéknak. Cipőpucolók népe. Mondjuk, megrendelhet Mészáros Lőrinctől pár ezer hadi biciklit darabonként 1 millióért.. De komolyabbra véve a figurát, katonai kutatásokba is lehetne invesztálni, ami visszahatna a polgári fejlesztésekre. Mert valahol el kell kezdeni a szellemi tevékenység repatriálását is..

Megjegyzem, az egész kontinens fegyverkezik. Lengyel barátaink tavaly vásároltak be a fegyverpiacon, most meg a semleges finnekről olvasom, hogy bevételeikből eztán többet fordítanak önvédelemre. Viszont én továbbra is azt állítom, hogy egy ilyen kicsi és heterogén nép, mint a magyar, az hagyományos fegyverekkel képtelen lesz az önvédelemre. Ide valami új kellene..

A 2 tábor: A pacifisták minden fegyvert betiltanának, az önvédelem pártiak fokoznák a képzést. Ellenben az ingyen "Nemzeti Gárda" kialakításától mindenki ódzkodik. Ezért ma hazánk legnagyobb fegyveres testülete a Pintér-Görgény vezette biztonsági cég.

Fegyverbe magyar!
Miniszterelnökünk ígéretet tett, hogy az adóbevételek 2 %-át honvédelmi kiadásra fogja költeni. Javasolnám a haditechnikai kutatásokra szánt összeg felemelését, mert az sok jó képességű embernek teremtene munkalehetőséget, s az esetleges eredményekből a gazdaságunk is profitálhatna. De gyárthatunk is fegyvereket, csak NE VÁSÁROLJUNK! Esetleg úgy, hogy a cseh 1 millió Ft-os kutyáért 2 magyar 500 ezer Ft-os macskát adunk. Vajh mikor volt a történelem során, hogy a szövetségeseinkben nem kellett úgy csalódnunk, mint a lengyeleknek az angolokban?

A helyzet fokozódik!
A bolygó lakossága exponenciálisan növekedik, s lassan feléli a környezetét. Csökkenteni kellene a lakosságszámot. Ez békésen csak szaporodási önfegyelemmel tartható kordában. De meg lehet-e értetni egy majommal, hogy fogja vissza magát? Durvább eszközök a járványok terjesztése, de az kétélű fegyver, mint az első háborúban a gáztámadás. A bevált módszer a harcmező: Öljék meg egymást. Ennél humánusabbnak látszik valamilyen mesterséges szaporodás gátló anyag szétterítése. A homoszexualitás terjesztése nem hozta a várt eredményt.. Van, aki szerint a húsról és az autózásról kéne lemondani. Szerintem legtöbb honfitársunk inkább a migránsokról mondana le.

Vészben a hon?
A nyár közepére összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot. Vajh melyik nemzet biztonsága lehet veszélyben ?!
Állítólag a NATO nem bízik bennünk, amióta a törökökkel barátkozunk, akik már többször csúnyán néztek a NATO tag görögökre...

Csehek
"Nem tudom elképzelni, hogy az 1,4 százalékot 2020-ra ne tudnánk elérni. Ezzel a pénzügyi tárca is egyetért" - nyilatkozta Martin Stropnicky pénteken a dél-morvaországi Brünnben, ahol részt vett a katonai akadémia végzős tisztjeinek ünnepélyes elbocsátásán. Stropnicky bejelentette, hogy öt-hét éven belül 30 ezerre akarják növelni a hivatásos cseh hadsereg katonáinak létszámát a jelenlegi mintegy 23 ezerről.

Románok
A román védelmi miniszter amerikai harci helikopterek vásárlásáról írt alá az Egyesült Államok kormányának címzett szándéknyilatkozatot csütörtökön, miután Mihai Tudose román miniszterelnök és a bukaresti kormány több tagja a Bell Helicopter cég képviselőit fogadta. Németek Merkel egy önállóbb német külpolitika mellett áll és síkraszáll a hadsereg masszív megerősítése mellett is.

Nevelésügy
A hazánkat megszálló idegenek szerint felesleges a hazafiságra való nevelés. Nem kell sorkatona, nem kell Nemzeti Gárda. Helyettük zsoldos sereg kell, amelyik nem a néppel, hanem a pénzzel azonosul. Akitől kapom, azért ölök. Ha nagyon jól megfizetnek, akkor a bőrömet is kockáztatom. Sőt, saját népemre is rátámadok.

A kiszolgáltatottság vége?
A legutóbbi uniós csúcs után tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy „mindenki egyetértett abban, hogy Európa védelmét katonai erővel is alá kell támasztani”. A NATO szövetséges eltanulta a falépítést. Török-iráni határ. 63 határon épült kerítés.

If you want..
Dícséretre méltóan kormányunk elősegíti a fiatalság felkészítését egy esetleges önvédelemre. Szabadidőben, önkéntes alapon lehet jelentkezni.
Az intézkedés több szempontból is helyes. Javasolnám innét válogatni a fegyveres testületek leendő tagjait!

Tusk elégedetlen a NATO-val.
Tusk szerint azonban a cél a harmonikus katonai együttműködés kidolgozása - lehetőleg még az idén!
Ugye, az élet minden területén a magánvállalkozást erőltetnék, csak a fegyverzetfejlesztés lenne unios hatáskör. Nem akad egy modern Krupp? Valamint konteo nélkül: A pénz beszél, a kutya ugat, a karaván meg halad..

Éheznek, de rakétára futja.
1 billió forint: "Egyre több ország dönt úgy, hogy rakétavédelmi rendszereket épít ki, melyekkel akár atomtöltettel ellátott interkontinentális rakétákat is képesek lesznek lelőni. Legutóbb Románia döntött úgy, hogy 3,9 milliárd dollárért vásárol Patriot-rakétákat, a meglévő Egyesült Államok által üzemeltetett rakétavédelmi rendszerük mellé."

NATO dádá
Hivatalos levélben jelzi tizenegy NATO-tagállam: nem örülnek, hogy a magyar kormány akadályozza Ukrajna közeledését a szövetséghez.
Mintha a magyar miniszterelnök kiabált volna legjobban az ukrán vízummentességért..

Lövölde tér
Kiemelt nemzetgazdasági beruházássá nyilvánította a kormány a lőtérépítést, amelyre 17,5 milliárd forintot szán.
Vajon mennyit szán a kormány lőszerre? Mert hiába a lőtér, ha nem tanul meg az ifjúság lőni. Miként az én korosztályom sem tanult meg, ugyanis a 2 év katonai szolgálat alatt annyi lőszert lőhettem el, hogy az ujjaimon meg tudom számolni. Mert drága a töltény..
Persze, ha csak pénzátutalás történik a haveroknak, akkor spongyát az egészre..


Ha békét akarsz..
Miközben Lengyelország és Románia főként amerikai fegyvergyártókkal kötnek milliárdos üzleteket, Magyarország jelentős, harci erőt növelő fejlesztéssel még nem rukkolt elő. Kinek üzlet ?!
Megújul a FÉG ?
A rendszerváltás után eltüntetett magyar kézifegyver gyártás újraindul. Igaz, immár cseh licenc alapján. Mert hol van már a magyar ?!

Fegyverbe magyar! "Darabonként 109 ezer forintért vesz kardokat a honvédség"

Magyar fegyvert a magyar katonának!
Nagyon bevált a 2.vh idejében a csepel kerékpárra ültetett seregünk. Nem fogyott ki sosem az üzemanyag, mint a tigrisekből. 3 % fejlesztésre: Vajon több lovat veszünk a kardok mellé az új huszárságnak? Vagy a kutatóinkat fizetjük meg új fejlesztésekért.. Sorkatonaság ugyan nem kívánatos, de honvédelmi képzés azért jó lenne a tanulás, munka mellett. A sorkatonaság a szoc időkben sem a honvédelmet szolgálta, hanem a fiatalok megtörését.

A régi mániád tankkal végigmenni Hungárián.
Ki fegyvert fog..
Az orosz elnök azt mondta, országa kénytelen lesz célba venni azokat az európai államokat, amelyek amerikai közepes és rövid hatótávolságú rakétákat fogadnak be azután, hogy az Egyesült Államok felmondja e fegyverkategória megsemmisítéséről megkötött, úgynevezett INF-egyezményt.
Ára van a román jólétnek..

Korhatáros szerelem
"50 évre növelnék a hadköteles férfiak behívhatósági korhatárát".
Ha régi emlékeim nem csalnak, nekem is 50 éves koromban jött az értesítés anno, hogy a honvédség a továbbiakban nem számít rám a haza védelmében. Azt a Londonban dolgozó fiatalok látják el.

Rekvirálás
A múlthoz hasonlóan a jövőben is joga lesz (meg ereje) a hadseregnek a nekik szükséges magántulajdont elvenni. Ennek előszele volt a terepjárók kötelező bejelentése a HM felé...

A kardok után pisztolyt is kap a magyar katona. Afrikában az erdei emberek AK 47-essel lófrálnak. Magasabb civilizációk fegyverrendszerét meg elképzelni sem tudjuk.. Volt egyszer egy FÉG (Fegyver- és gázkészülékek gyára).

Megelőzzük a banánköztársaságokat?
Még tankokat és vállról indítható rakétával lelőhető helikoptereket is kapnak a zsoldosok. A környező államok bizonyára kezdhetik kiépíteni a Maginot vonalukat. (A magyaroknál Margit-vonal volt.)

A kardok után
A Magyar Honvédség karácsony előtt jelentette be, hogy 44 új Leopard 2A7+ harckocsit, és 24 Panzerhaubitze 2000-es önjáró löveget szerez be. Brutális önjáró harci szörnyet vett Magyarország, amely 60 kilométerről szedi ki a célpontot.

Nem véd a NATO?
"Orbán Viktor azt mondta David Cornstein nagykövetnek: olyan országot akar, mint Ausztria. " Ez sok tekintetben a magyar nép óhaja is!
DCA: "Ide tartozik például, hogy bűncselekmény gyanúja esetén mely ország hatóságai járnak el (amerikai katona esetében alapvetően az amerikaiak), mi történik, ha az amerikai fegyveres erők tagja közlekedési balesetben értintett. Ez a megállapodás alapján hordhatnak fegyvert és egyenruhát az amerikai katonák Magyarország területén, és ez biztosítja az amerikai fegyveres erők által a hazánk területére behozott eszközök, berendezések és egyebek adó- és vámmentességét." Külön magyar engedély és kérés nélkül miért hozhatna be ide az USA fegyvereket? Mondjuk, közepes hatótávolságú rakétákat? Megszállásból sem kérünk. Örülünk, hogy a törököktől, oroszoktól megszabadultunk..

Azt pedig, hogy Kína a jövő útja, nem mi döntöttük el, hanem a Soros banda, amikor Kína hóna alá nyúlt.

Az USA kilép a közepes hatótávolságú rakétarendszerek megsemmisítésére tervezett egyezményből. Most, hogy a románoknál már ott az USA army s a lengyelek is szívesen fogadnák, van fantázia az 500-5000 km hatótávolságú atomfegyverekben. Putyin természetesen célba veszi az atomfegyvert tároló országokat cserébe. Valamit valamiért. Reméljük, a magyar állam nem enged ilyent telepíteni a medencébe! Nem szeretnék célponttá válni..

Célkeresztben Freedom House = Mental House?
A kecskeméti katonai repülőtér fejlesztésére az Egyesült Államok adna pénzt, Magyarország pedig amerikai légvédelmi rakétarendszert vásárolna. Információnk szerint a miniszterelnök a „valamit-valamiért” elvet követi a mai tárgyalások során, azaz termelő beruházást is kér egy nagyobb megrendelésért cserébe.
Freedom House éves jelentése, hogy hazánk lett az EU történetének első, csupán „részben szabad” demokráciája. Ugye, az igazi demokrácia az EU királyságaiban található. S az igazán szabad Németország máig is katonai megszállás alatt. Bánatpénz.

Ha nem lesz ember, harcol a gép
Az orosz elnök tavaly tett említést először a Poszejdonról. Akkor azt mondta, hogy a célpontok széles skálája ellen kifejlesztett drónt nem lehet elfogni, atomfegyverek hordozására is alkalmas, nagy mélységben is működik, ahol ráadásul sokkal nagyobb sebességgel képes haladni, mint a jelenleg használatban lévő leggyorsabb hajók és torpedók.

Önvédelem felsőfokon
A TASZSZ állami hírügynökség által idézett Vszevolod Hmirov nyugállományú ellentengernagy, a műszaki tudományok kandidátusa azt mondta, hogy az amerikai partoktól 500 kilométerre lévő tengeralattjárókról vagy hadihajókról felbocsátott Cirkon rakéták segítségével öt perc alatt megsemmisíthetők a hadvezetés kulcsfontosságú egyesült államokbeli központjai a partvonaltól számított több mint 500 kilométeres sávban.

Minden szentnek
Megnyugtatnám a háborútól rettegőket: Csak akkor lesz, ha a Soros főnökei megint úgy döntenek. Mert az USA csendben is kimúlhat, ha megfelelő emberek vezénylik le az összeomlást. Lásd Szovjetunió. Csak annyi a feladat, hogy kiválasztani a megfelelő elnököt és vezérkarát. Aztán áttenni a székhelyet mondjuk Hongkongba.

Magyar fegyvergyártás Hol van már a FÉG ?!

Ha békét akarsz..
Magyarország katonai kiadásai 2015 óta folyamatosan növekednek. Érdekességként: Szaud-Arábia katonai költségvetése nagyobb, mint egész Afrikáé. Kardcsörtetők: USA, Kína, India, Franciaország..

Légvédelem
Az Egyesült Államok mintegy négymilliárd dollár értékben adott el Patriot típusú rakétaelhárító védelmi rendszert Romániának.
Mi sem maradhatunk le: Gulyás elárulta: Rakétaelhárító rendszer beszerzéséről tárgyalunk az amerikaiakkal. Mint Szíriában láttuk, remekül bevált az USA rakétaelhárító rendszere. Volt olyan orosz rakéta, amelyik majdnem nem talált. Mindez 1000 milliárd forintért..
Ha békét akarsz..: Brutálisan nő a Honvédség tűzereje - Az éjjel Magyarországra érkeztek a szupertankok. Mondjuk, én egy közepes hatótávolságú rakétarendszernek jobban örülnék, de orosz mintájút!

New way A pisztoly és kardvásárlás után a kormány egy fokkal hatékonyabb fegyverzetet vásárol.
Mint látjuk, a 6000 fős honvédségünk olyan fegyverzettel lesz ellátva, hogy akár fél órára is fel tudjon tartóztatni egy hazánkat érő esetleges támadást. Bár bennünket a NATO véd, mint a görögöket a törökök ellen.

Rangsor Egyesült Államok
Erősségi index: 0.0857
Teljes népesség: 323 995 528
Hadsereg létszáma: 2 363 675
Éves védelmi költségvetés: 587,8 milliárd dollár
Tankok száma: 5884
Vadászrepülőgépek száma: 2296

Jobb félni, mint..
Németország legnagyobb fegyvervásárlói a magyarok, a német fegyverexport mintegy harmada a magyar hadsereghez vándorol. Orbán és társai harcias retorikája is azt sugallja, hogy a magyar kormány, ha nem is háborúra, de a feszültség fokozódására számít.
Már a II. vh során is kitettünk magunkért, amikor a kerékpáros villámhadtestünk száguldott a német tigrisek mögött, ami épp olyan anakronizmus volt, mint a lengyel lovasdandár. Trianonos Linder és Jászi utódai! Hagyjátok, hogy a magyarok erőre kapjanak ?!
„Magyarország védelme nem a NATO és nem is az EU dolga, hanem a mienk. Nincs erős Magyarország erős hadsereg nélkül. Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg azt”.
A jelentés szerint a Krauss-Maffei fegyverkonszern 44 Leopard 2 típusú harci páncélos és 24 önjáró löveg szállításáról kötött szerződést Budapesttel. Megint lemaradtunk a románoktól, akik 4 milliárd dollárért vesznek USA légvédelmi rendszert. (Hasonló értékben vesz India orosz légvédelmet.)

Vaskupola - Modern Maginot
Nincs abszolut biztonság: "Sem a NATO-tagok, sem az Egyesült Államok nem rendelkeznek a nagy hatótávolságú, egy időben jelentős számban indított, ellenséges ballisztikus rakéták ellen az egész ország területére kiterjedő, hatásos védelmi rendszerrel. Ez Oroszországra és Kínára is érvényes."

Feltámad a FÉG? Magyar fegyvert a magyar háztartásokba!
A cseh-magyar pisztolyokkal szemben viszont az első három legjobb általános katonai célú géppisztoly és gépkarabély közé sorolja Vass Gábor a hamarosan Magyarországon is gyártásra kerülő Scorpion Evo 3-ast és a Bren 2-est.

Felszabadulás?
Kivonhatja Németországban állomásozó csapatai egy részét az Egyesült Államok, ha a német kormány továbbra sem emeli védelmi kiadásait a NATO-tagoktól elvárt szintre – hangoztatta a berlini amerikai nagykövet egy pénteki nyilatkozatában. Megszállottak Mindössze 35.700 katona állomásozk a németeknél. +18000 polgári alkalmazott.
„Igencsak sértő azt várni, hogy továbbra is az amerikai adófizetők fedezzék több mint 50.000 katonánk németországi állomásoztatását, miközben a németek hazai célokra fordítják velünk szemben fennálló kereskedelmi többletüket”

A vaskupola szégyene
Mint ismert, pár éve áttévedt az izraeli-magyar határon két katonai gép, s riogatta a ferihegyi repteret. A kupola nem aktiválta a légvédelmet, mert felismerte, hogy baráti gépek érkeztek rokonlátogatásra.

160 éves fegyvergyárat vásárolt a kormány - külföldön.
Mint ismert, a kormánytagok ősei bezáratták a FÉG-et anno, mert veszteséges volt. Most, osztrák bérekkel ez majd nyereséges lesz. Vajon íj és kardkészítő üzemet nem vásárolunk ?! Ennyi sajtóinformáció alapján persze nem lehet megítélni a tranzakció sikerességét, de valami modernebb dolgot vártam volna a kormánytól és a tudósainktól. Noha acélipari nagyhatalom vagyunk, azért kevesebb nyersanyagot igénylő fegyvereket gyártanák..

Támaszunk, a megszállt Németország.
Tavaly novemberben ezeken a hasábokon számoltunk be arról, hogy Ursula von der Leyen német védelmi miniszternek inog a széke, hiszen sorra jönnek ki azok a jelentések, amelyek a hadsereg (Bundeswehr) elképesztő állapotáról tanúskodnak. 2018 februárjában példának okáért a szövetségi parlament (Bundestag) katonai ombudsmanja éves jelentésében kiemelte, hogy a légierő 14 darab A400M típusú szállító repülőgépe közül egy sem működőképes, 6 tengeralattjáró üzemképtelen, a 244 Leopard-2 tanknak pedig csupán a harmada harcképes!

RosszPutin
A fegyverrel 2004 óta folynak kísérletek. Leírása szerint az Avangard siklóblokkja a sűrű légrétegekben a hangsebesség több mint hússzorosával (óránként több mint 24 500 kilométerrel) képes repülni, a rakétaelhárítási rendszereket a haladási irányát és magasságát módosító manőverekkel meghaladva. Alkalmas 2 Mt-s atomfegyver hordozására.

A szegények atombombája
A kínai haditengerészet nyílt kárörömmel figyeli, ahogyan napjainkra már 4 amerikai anyahajót is megbénított a koronavírus-járvány. Az amerikai és a világsajtó hallgat a Newsweek kiszivárogtatásáról, miszerint a vírus már 41 amerikai szövetségi állam 150 katonai bázisán megjelent. Megszállók. USA Army in Europe.

Az USA csökkenti a Németországot megszálló haderő létszámát. Mint ismert, a II vh óta amerikai és brit katonák őrzik a németeket, ahogy bennünket az oroszok őriztek 30 évvel ezelőttig.

Belorusz
Aljakszandr Lukasenko fehérorosz elnök ezt megelőzően bejelentette, hogy Fehéroroszország katonai egységeket vezényelt a nyugati határra válaszul a külföldi kormányok fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira. Lukasenka arra utasította védelmi miniszterét, hogy kövesse figyelemmel a NATO-csapatmozgásokat Litvániában és Lengyelországban. Mint mondta, az ország nyugati határai mentén feszültségkeltés folyik, a nyugati országok növelik katonai erejüket a régióban .
Ugye, azért a szított tüntetések ellenére nem azonos a helyzet Ukrajnáéval! Ugye, Ukrajnába a sajnálatos események előtt 200 ezer ember repatriált.

Karácsonyi bevásárlás
A miniszterelnök úr nem bízik a hazánkba telepített NATO radar rendszerben, ezért megvásárolja Izrael vaskupola radarját pár tíz milliárdért..

A jövő útja
Téridő-módosító fegyverekkel és UFO-szerű járművekkel is kísérletezett az amerikai haditengerészet a Trump-érában
Évtizedeken belül egymás gondolataiban olvashatnak a katonák

Avaskupola
"feladatunk felépíteni egy modern, eros hadsereget, hogy Magyarországot megtámadni még véletlenül se jusson eszébe senkinek"
A kardokat, pisztolyokat már megvettük..

..para bellum
Jaroslaw Kaczynski hangsúlyozta, hogy Varsó ahhoz az elvhez tartja magát, miszerint aki békét akar, készüljön a háborúra.

Kivégzések jöhetnek Afganisztánban
Mint láthattuk, a kétszer akkora, jól felfegyverzett, amerikai kiképzést kapott afgán kormányhadsereg puskalövés nélkül megadta magát a táliboknak. Most várhatják a számonkérést. Vagy menekülhetnek, mert gyáva népnek nincs hazája. S újabb bizonyíték, hogy az USA-val nem jó egy csapatban játszani: Kivonulásukkor egy csomó fegyvert, iratokat hagytak a tálibok kezébe esni. Persze, ez még mindig jobb, mint amikor Irakban lelötték a szövetséges repülögépet vagy a magyar vendégmunkást.

Az elmúlt idöszakban 759 magyar katona vállalt missziós szerepet különbözö országokban. Ebböl 31 fös kontingens volt Afganisztánban. Vajh hány afgán segítette harcos orvosainkat és más protekciós kiküldöttünket? S mekkora lett a magyar kötelezö befogadási kvóta?

A közös ló
Unios hadseregröl álmodnak. "Egy ilyen együttmuködést igencsak komplikált feladat lenne létrehozni és az sem biztos, hogy sikerrel járna, hiszen a kulturális, nyelvi és politikai különbségek mellett az európai haderok eszközparkja és felszerelése is elképesztoen sokszínu, ami a hadászatban kifejezetten hátrányos tényezo."
Mndenki tanult angolul. Tiszteknek, a technikák kezelöinek közlekedö nyelv lehetne. A hös olasz és holland katonákat az élvonalba!

Modern fegyver
a TRX rövidítéssel fémjelezett robotharcjármu egyszerre több tucat öngyilkos drónt képes indítani a kijelölt célpont felé, mely támadás kivédésére jelenleg nincs még hatékony eszköz.

Az USA és a franciák készek segélycsapatokat küldeni Romániába.
A magyar hadsereg nem menne segíteni?!

Mindenki segít
Küldjük ki Erdélybe a magyar hadsereget segíteni!

Kié Ukrajna?
Ugye, a határok átirhatók. Miként a magyar határokat is átszabták anno a magyarok ellenségei. Az erösebb kutya esete..
S gondoljunk a NATO által porig bombázott orosz szövetséges Sziriára! Csak oda kell küldeni pár felforgató elemet, aztán a terrorizmus elleni harc jegyében megszólalhatnak a katyusák.

Válasz
Oroszország is hadgyakorlatot tart a NATO országok környékén.

Putyin kiléptetné a magyarokat a NATO-ból?
Pedig már vártam, hogy a magyar hadsereg megsegíti Romániát, s bevonul Erdélybe! Mindenesetre ha tovább folyik a kardcsörtetés, akkor bizony fegyvert kell osztani a népnek s meg kell kezdeni a lakosság kiképzését.

Amerikai csapatok jöhetnek
De jó! ..hogy az oroszok elmentek tölünk, olyan magányosak lettünk. 1956-ban valahogy nem akart az USA army idelátogatni. Ugye, akkor védelemre szorultunk. Most is rettegünk az orosz megszállástól. Reméljük, atomfegyvert is hoznak magukkal, mert anélkül az orosz rakéták nem tekintenek bennünket célpontnak. A románok magasabb életszinvonalat kaptak, amiért elnézték az USA megszállókat. Mi mit fogunk kapni a rettegésért cserébe? Jut eszembe, mivel fogunk füteni jövöre ? Meg Europa.. Paks II ?

Elitélik
Putyint, amiért a saját országa területén hadgyakorlatot tart. De az USA army bevonulását hazánkba természetesnek veszik. Miképpen természetes volt az orosz fegyvertárs Sziria megtámadása és lebombázása. Hiába, a politikában nincs erkölcs. Mindegy melyik oldal, mindegyik elköveti a saját (Krim) disznóságait.

Bombázzák Kassát?
A magyar légtérbe engedély nélkül berepülo gépet nem tudták azonosítani, továbbá rádiókapcsolatot sem létesített a légi irányítással, így ismert repülési tervvel sem rendelkezett. A la Putyin

Ugocsa nem koronáz
"Magyarországnak nincs szüksége NATO-erosítésre az ukrajnai patthelyzet közepette” – ez a focím virít az RT orosz állami híroldal borítóján"
Pedig az 1000 néger harcos megvédett volna bennünket az ukrán vagy orosz haderötöl. De egyik "szövetséges", a másik távoli. De a néger megszállók esetleg itt felejtették volna magukat, mint Németországban.

Äthelyezés
Az Egyesült Államok 3000 katonát helyez át Európába. (Talán váltják a Németországban állomásozó 70 000 katonájukat?)

Lengyelország védelmére további 1700 néger érkezik
Most már megnyugodhat a 40 milliós lengyel nép. Lassan 6000 amerikai katona vigyázza álmát. Putyin pedig retteghet a nagy létszám láttán. Csak a magyar prostik esnek el a kemény néger szerszámtól. Akik dollárban fizetnének feltehetöen.

Egy Bogár naplója
Kina
"Felelotlen és etikátlan másokat azzal vádolni, hogy nem oltják hatékonyan a lángokat, miközben maguk öntik az olajat a tuzre"

Kezdödött a 200000 ember repatriálásával Ukrajnába. Majd jött a Maidan és a politikai változás. Aztán felmerült Ukrajna NATO csatlakozása, s USA fegyverek telepítése Kelet-Európába.

A cigicsempészek
ezután fegyvert is hozhatnak. Itt lesz a Kánaán!

Az USA külügyminisztere diplomáciai megoldást akar, de tárgyalni nem hajlandó. Blinken szerint egy szabadságukért küzdö népcsoport nem alapíthat államot, s ha mégis, azt nem lehet elismerni. Mellesleg Ukrajna részben magyar terület volt. S nem csak a Kárpátalja.

Fegyverkezve
Putyin: Olyan fegyvereket helyeztünk hadrendbe, amelyeknek nincs párjuk a világon.

Kismagyarország Sztálin ajándéka?

Órák alatt megsemmisült az ukrán légierö és a légvédelem

2. nap Az oroszok Kijevben
"orosz csapatok kíséreltek meg elfoglalni egy villamos eromuvet, de az ukrán fegyveres erok állítása szerint sikerült visszaverni a támadást."
Érthetetlen. Minek az oroszoknak az erömü? Nem elég felrobbantani a távvezetéket?

Kétségbeesett Zelenszkij
"Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke azt kérte az európai katonáktól, hogy amennyiben rendelkeznek harci tapasztalattal, jöjjenek és segítsenek megvédeni Ukrajnát"
vajh Zay márki elindul önkéntesnek ?
Nagyon buta ember az ukrán elnök! Addig döfködte a medvét, amig az neki nem esett. Most aztán segítségért rimánkodik. Reméljük, egy NATO állam sem indul, mert akkor eljött a bolygó végórája.

A 4.-et köbaltával vívják
Joe Biden szerint 2 opció van. Gazdasági eszközökkel térdre kényszeríteni Oroszországot, vagy a 3. világháború atomfegyverekkel.
Erre bizonyára Putyin is gondolt, amikor az orosz fegyvertársat (Sziria) megtámadta a NATO az oroszok jelenlétében. Mintha most az USA haderö már Ukrajnában lenne, s úgy támadna Putyin. Nagy lélekjelenlét kell hozzá, hogy ne robbanjon ki egy világégés. Putyinnak megvolt. Bidennek is lesz ?!

Nézem a haderök nagyságát. Az látszik, hogy az orosz haderö mintegy 10 %-a vonult be Ukrajna területére. Pedig teljes eröbedobással már vége lenne a háborúnak.

Ha fäjna
Európai atomhäború? Ki a fene tudná korlátozni, ha egyszer elkezdödik? Az egész földre kiterjedne...

Putyin vezérkara elaggott.
Ugye, nem a pusztákat kellett volna megszállni az elején, hanem lebombázni a villamos- és höerömüveket. Ha nincs áram, nincs viz. Télen fütés nélkül is rossz. A nagyvárosok lakossága menekült volna, a az ott maradt katonák simán földbe döngölhetök.

Ez a Zelenszkij nevü standup-os nagy kárt okozott az ukrán népnek! Bár nála felelösebb emberek is vannak a helyzet durvulásáért. Gondoljunk itt a repatriálást megszervezökre, a Maidan téri kezdetre, az USA gátlástalan terjeszkedésére Európában.

A komédiás nem érti, hogy a NATO beavatkozása esetén Putyinnak nem marad más választása, mint az atomháború. Ami ugyan megoldja a bolygó túlnépesedési problémáját, de a kevés túlélö borzalmas szenvedéseken fog átesni sok éven át. Még a Rócsildék is. Hiába bújnak kilométerekre a föld alá, egyszer ki kell jönni onnét.

Azt meg én nem értem, hogy miért ilyen kis létszámmal indultak az oroszok Ukrajna ellen? Hiszen a 44 milliós Ukrajnában lehet vagy 8 millió hadköteles korú férfi. Ha lesz idö hadrendbe állítani öket, akkor Putyin bukott. S ráadásul a bombázást is csak kis mértékben engedi csapatainak. Igy hamar elillan az orosz elöny.

A szagértö
Az oroszok a határon állomásozó csapataik nagy részét bevetették. Ami kb 10%-a az orosz haderönek.

Az utolsó háború
„ha a NATO a helyszínen is beavatkozik, akkor a harmadik világháborút kell majd megvívnia”.
Ha már elpusztul a világ, legyen a sirjára virág. Mi majd csak ennyit tehetünk.

Román repülö tünt el a radarok elöl. Kellett nekik az USA-val szövetkezni! Az US army néha a szövetséges gépet lövi le. Azt meg fel sem tételezném, hogy a román gép ukrán területre merészkedett. Harci zónában történt balesetért egy biztosító sem fizet.

Nyitóoldal
Zelenszkij: 16 ezer külföldi önkéntes érkezik Ukrajnába
Ök fogják kihúzni a 44 milliós ukrán népet a bajból. Hol olvasható ennek a (zömében USA) Nobel-dijas tábornak a felhívása a NATO-hoz, hogy szüntessék be a sziriai népirtást ?
"A tudomány eros fegyvereket adott az emberiség kezébe, de azokat kizárólag békés célokra" (lásd atombomba)

Az éhezök viadala

Hihetetlen, hogy Kelet-Európa éléskamrája üres.

Végsö cél?
Mit tesz Putyin Ukrajnával, ha elfoglalta ? Megmondta:
A fegyvereket hazaviszi. (köszöni a lengyel repülöket!) Az ukrán elnököt bebörtönzi (ha még él) s orosz barát kormányt segít hatalomba. Aztán hazamegy. Bár elképzelhetö, hogy az amik németországi jelenlétéhez hasonlóan hátrahagy egy biztonsági osztagot. Putyin helyében a román határ közelében elhelyeznék pár atomfegyvert. Szemben az amerikai atomfegyverekkel. Érezzék a románok a törődést.

Mi történne, ha az oroszok nem állnának meg a magyar határnál?
Feltehetöen kisiklana a vonatuk. Ugye, más a nyomtáv..

Rés a pajzson
Ki fogja kijátszani az embargót ? Jó pénzért sokan..

A NATO-nak 5 évébe került
mire Sziriát a földdel tette egyenlövé. Vajon Putyinnak mennyi idö kell Ukrajnához?

Fegyverbe!
A korábbi jobban vagy kevésbé visszafogott hadiipari fejlesztések után arra készteti a nagyobb államokat, hogy erosítsék fegyveres potenciáljukat. Ez pedig vélhetoen a kisebb országokat is kényszerhelyzetbe hozza, annak ellenére, hogy egy agresszor nagyhatalommal szemben aligha tudna komoly ellenállást kifejteni egy kisebb hadsereg. Így ezeknek az államoknak csak a katonai szövetségi tagság lehet hatékony megoldás.

Soros megőrült
Már 3. világháborút vizionál. Pedig hiába megy az egész Rócsild banda atombiztos óvóhelyre. Egyszer csak ki kellene jönni onnét! Ugye, Sziriában Putyin hunyta be a szemét fogcsikorgatva, most a NATO-n a sor.

Érthetetlen: Miért bombázták volna le az orosz határ közelében levö Harkov atomreaktorát az oroszok !? S mi a fenéért bombáznák Kárpátalját ? Ez az ukrán hadseregnek inkább áll érdekében. Non plus ultra
Katonai támaszpontot ért légitámadás Lvivnél, ez eddig a legnyugatibb célpont. (24° hosszúság)

Dezinformátorok?
"Riadóztatták a NATO-t, lezuhant egy orosz katonai repülogép Zágrábban"
Tegnap még egy ukrán hadrendben szereplö robotrepülögépet emlegettek. Mára nemzetiséget váltott ?! Támadják az ukránok a horvátokat ? Az ukrán hadseregben hadrendben álló drón robbant Zágrábban.

Egy fantasztikus kép. Mi van, ha csak szinjátékot látunk? Mert most senki által sem vitathatóan feltöltik a német emberhiányt fehér ukránokkal. Akik könnyebben integrálhatók, mint az őserdei néger.

Tavaly
rálöttek Zelenszkij tanácsadójának autójára. Mint kiderült, a szovjet fejlesztésü kalasnyikov géppisztolyba való 7,62-es töltényeket találtak, amelyeket magyar gyártmányunak minősítettek valamiért. Mondjuk, ilyen töltényhez nem kunszt jutni, anno nekem is volt katona koromban. De nekem feltünt, hogy a tanácsadó bizonyára a hátsó ülésen utazott, de a lövedékek gondosan elkerülték az autón a hátsó ülés környékét. Vagyis feltehetően egy kacsa újsághírt látunk.

Túszok
Friss muholdfelvételek tanúsága szerint Mariupolból alig maradt valami. A lassan két hete folyó ostrom felismerhetetlenné tette a kikötovárost, amely még így is tartja magát. De már alig van ivóvíz, élelem, és se áram, se futés a gyakran minusz 8-10 fokos éjszakai hidegben. Segélyszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy éhhalál fenyeget gyerekeket, csecsemoket a mariupoli óvóhelyeken.
Putyin figyelmeztetett: Minden polgári lakos hagyja el a nagyvárosokat, mert ostrom lesz. Persze, az ukrán katonáknak jól jön az élő pajzs, mert igy nehezebb őket földbe döngölni. A polgári lakosság nélkül már vége lenne a háborúnak.

Zelenszkij az ukrán nép ellensége. Ha akarta volna, akkor vérontás nélkül történik meg az orosz annektálás, mint ahogyan a sokak által szidott "Kis királya", Szaddam Husszein cselekedett az iraki nép érdekében. Mint ismert, az USA megszálló csapatai mindössze 100 áldozatot kreáltak a nagyon rövid háborúban. Ukrajnában már sok ezer halottat emlegetnek, s még hol a vég!

Részrehajlás nélkül
Egy semlegesnek tünö írás az ukrán helyzet kapcsán. Azért megjegyezném a szerzőnek: Minden embernek joga van véleményt alkotni mindenről.

Borulátó
Zelenszkij: ha nem vezetnek eredményre ezek a tárgyalások, III. világháború lehet.
Vagyis az ukrán elnök reménye szerint el fog pusztulni a világ.

Csak egy éjszakára küldjétek ki öket
A volt LMP-s társelnök is fegyvereket és katonákat akar Ukrajnába küldeni. Ö maga azonban nem indul el. Annyi esze még van. Pedig ott a nemzetközi brigád!

Ki hazudik ?
Volodimir Zelenszkij ukrán államfo szokásos videóüzenetében azt állította, Oroszország célja most már az, hogy megszállja Ukrajna keleti és déli részét. Vasárnap esti nyilatkozatában az ukrán elnök népirtással vádolta meg az orosz hadsereget a Bucsa településen talált tömegsír miatt.

Oroszok helyett USA ?
"Minden határára állandó katonai jelenlétet szeretne a NATO, Magyarország is érintett"
Nekünk elég lenne a saját haderönk arra a rövid ukrán szakaszra. Menjenek az amik a románokhoz, lengyelekhez, a baltiakhoz!

Putyin is így kezdte: Az oroszok is felsorakoztak az ösi (31 éves) ukrán határnál. Aztán amikor már elegen lettek...

Nincs kegyelem a küföldi zsoldosoknak
De kár, hogy a nagy pofájú, magyar zsoldosokat háborúba küldeni akarók maguk nem mentek ki harcolni! (Lásd Tordai, Botocskáné... Az ukránok hoztak nekünk 56-ban tankokat.)

Non stop
Egy fogyatékos szerint Putyin hazánkat is megtámadhatja. Ugyan miért? Mert az világos, hogy Ukrajnát önvédelemböl támadta meg, mielött Samu bácsiék Harkovba is atomrakétákat telepítenének a kiugrott szinész kívánságára. Azért egy diplomata ennyire hülye nem lehet. Csak megszokásból hazudik hazánkról.

Világerö
Toroczkai
Rócsildék
a Putyinnal való szkanderezés költségeit az EU-val fizettetik meg. (plusz megszabadulnak a világinfláció révén sok államadósságtól.)

Nem lesz Trianon
Olaf Scholz hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyinnak ki kell vonnia az összes orosz katonát Ukrajnából. Hozzátette, hogy orosz "békediktátummal" nem lehet befejezni a háborút.

Jakab video Ébredj vagy meghalsz.

Kardok és pisztolyok helyett
Dronokat vetnek be a hadseregek felderítö és támadó eszközként.

USA-orosz háború
Mint az inflációt, ezt is a kisemberekkel fizettetik meg. Akiknek nincs elég érdekérvényesítö képessége.

Putin
Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország új célpontokra fog lecsapni, ha az Egyesült Államok megkezdi a nagyobb hatótávolságú rakéták leszállítását Ukrajnának – jelentette a TASS hírügynökség.

Civil áldozatok
A II. vh jut eszembe. Budapestet védte a német vezérkar nagyon. El is pusztult a város nagy része számos civil lakossal együtt. Bécs gyorsan megadta magát. Karcolás nélkül esett át a háborun.

Ruszkik haza
Nem akarunk orosz függöséget! Amerikai függöséget akarunk! USA szuronyokkal a hátunkban szivesebben látjuk Rócsild ideáit.

Egy BOGÄR naplója.

Merre, meddig mentek? Harcra, háborúba?

Románia
már készül az atomháborúra. Mivel ott vannak náluk az ami atomrakéták, egy eldurvult helyzetben célpontok lesznek. Kérdés, hogy akkor majd mit ér a jódtabletta?

Hibáztak a finnek?
Eddig nem volt Finnország céltábla. Élhették a semlegesek boldog életét nagyobb honvédelmi kiadások nélkül. Most kezdhetnek fegyverre, védelmi rendszerekre költeni. Megérte nekik?

Kezdetnek jó, de mit lehet tudni?
2017 márciusában kezdték el a Mistral kis hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer korszerusítését. A honvédség Mistral 3 (M–3) típusú rakétákat szerzett be, MATIS MP3 típusú hokamerákkal együtt, mindezen felül elkezdodött már a radaros MCP tuzvezetési pontok modernizációja is.

Go to the Hell!
Az ukrán nagykövet a pokolba küldte a békepártiakat. Csak Ön után...

Hazánk próbálta kivonni magát a NATO háborújából, de hát tagok vagyunk! Ha fegyvereket nem is adtunk az oroszok ellen, de a szankciók révén mi fizetjük a háborút. (Látvány szinten oroszok harcolnak Uhorskoe Kraina ellen) Ez nyilvánul meg a szuper inflációban, a kata eltörlésében, a rezsiemelésben s a várható nagy munkanélküliségben. De legalább élünk!

Zaporizsja atomerömü
Az orosz hadsereg a háború viszonylag korai szakaszában, március 4-én vette irányítása alá az atomeromuvet, némi ijedtség után. Eloször ugyanis találat érte mind az eromu területét, mind pedig az egyik hozzátartozó irodaépületet, szerencsére azonban maga a reaktorépület nem sérült meg. Az eromu, ahol hatból jelenleg csak három reaktor üzemel, a NAÜ heves tiltakozása ellenére azóta is orosz kézen van.
Önmagukat lövik az oroszok ? Ha egyszer ök tartják megszállva az erömüvet.

Ukrajna lötte a zaporizssjai atomerömüvet. Cirkon rakétákat állított hadrendbe Oroszország.

Vörös jelek
Kína: brutális mennyiségu fegyver, páncélos jelent meg a Tajvani-szorosnál.

Csernobil lesz?
A hülye oroszok ott vannak az atomerömüben. Pár kilo TNT-vel megsemmisíthetnék. Ennek dacára rakétákkal lövik magukat, s maguk alatt fürészelik a fát. Vagy a vérgözös Zelenszkij maradék esze ment el? Ukrajna vádol
Arról ír a Kyiv Independent az ukrán védelmi minisztérium közleménye alapján, hogy az orosz hadsereg tüzérséggel lövi egy megszállt közeli faluból a zaporizzsjai atomeromuvet.

Egyszer véget ér az út..
„Nagyon nehéz az ukrán helyzet. Ha valaki megfigyeli, rendszeresen váltják az ukrán hadsereg vezetoit. Vagy azért, mert alkalmatlan, vagy kiderül, hogy orosz krém, vagy csupán annak tartják.” Nógrádi György hozzátette: ha 2023 nyaráig eltart a háború, Európának vége.

Gombafelhöt szül a robbanás
Egy teljes köru nukleáris háború percek alatt több százmillió embert ölne meg. A túlélok, ha lehet, még rosszabbul járnának; olyan éhínség köszöntene a világra, ami lassú, kegyetlen módon 5 milliárd emberrel végezne

Josep Borell
Szerint az EU országai lassan lefegyverzik önmagukat, mert Uhorskoe Kraina kapja elavuló fegyverzetüket.
A fegyverhiányt egységesen kellene pótolni, s a beszerzési eljárást majd ö elintézné USA barátaival.
Vajon a saját fegyvergyártás nem merült fel okoska koponyájában?

If you want peace, para bellum.
Az elmúlt években Magyarországon a haderofejlesztéssel párhuzamosan szinte a nulláról építették újra a hadiipart. Az országban 6 új hadiüzem fog létrejönni. Ezek egy része már meg is kezdte a muködését. A gyárak mind nemzetközi fegyvergyártó vállalatokkal való együttmuködés keretében jöttek-jönnek létre. Csúcstechnológiás radarokat, modern harcjármuveket, mesterlövészfegyvereket, aknavetoket, hadiloszert, géppuskákat és gépkarabélyokat, MRAP-kat, sot akár autonóm jármuveket és drónokat is gyárthatnak majd hazánkban.

Waters
Waters a többi közt azt állította, hogy az ukrajnai "extrém nacionalisták" vitték "ennek a katasztrofális háborúnak az ösvényére" Ukrajnát. Egyúttal kritizálta a Nyugatot az ukrajnai fegyverszállítások miatt, a NATO-t pedig azzal vádolta meg, hogy provokálja Oroszországot.
Ennek meg mi a hírértéke? Mindenki hasonlóan vélekedik.

Fegyvergyáraink
Az újonnan létrejött 6 hadiüzembol 4 részben, vagy egészben a Rheinmetallhoz kötheto.
Zalaegerszerg – Lynx gyalogsági harcjármuveket gyártó üzem
Kaposvár – Gidrán 4X4 MRAP-kat gyártó üzem
Várpalota – Loszergyár – Aknaveto gyár
Nyírtelek – radargyártó üzem
Gyula – helikopter alkatrész gyártás
Kiskunfélegyháza – kézifegyvergyártás

Ha békét akarsz..
Az elso igazán drasztikus változást azonban az új 20 darabos Airbus H-145M könnyu katonai helikopter flotta teljessé válása, a 12 darab Leopard 2 A4 megérkezése és az elso 10 Gidrán 4X4 rendszerbe állítása jelentette.

Izrael segíti a zsidó Zelenszkij és a repatriált maidanosok országát.
Amerikai megszállókat
ért ismertlen támadás Szíriában. Vajon ide is olajat lopni ment az US Army ?

Buta ukrán
Oleg Nyikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivoje, az Interfax hirügynökségnek adott nyilatkozatában leszögezte, hogy az Ukrajnának nyújtott segély nem jótékonykodás. Ez Európa befektetése a saját biztonságába.
Csak nem Uhorskoe Kraina fogja megvédeni a NATO-t ?!

Ha békét akarsz..
Megérkezett az elso két Pzh 2000 típusú önjáró löveg a Honvédséghez. A tatai tüzérek számára nemcsak új tarackokat, hanem számos új felderíto eszközt, jármuvet, sot idojárás figyelo állomást is beszereztek.

A vaskupola szégyene
"Egyetlen hadsereg sem rendelkezik olyan légvédelmi rendszerrel, amely az egész ország területét védi. A rakétatámadás jellemzoje, hogy egy kiválasztott célpontra célzott csapást mér, nem pedig több célpont nagy területen történo megsemmisítését. A rendszerek feladata többek között a kritikus infrastruktúrák védelme" - tájékoztatott a fegyveres erok foparancsnoksága szerdán a Twitteren.
Lehet eltévedt orosz rakéta is, de Zelenszkij érdeke a NATO bevonása a háborúba! Bombázták Kassát?

Rakétaválság
Itt mindenki porokat szed tudás ellen? A helyszíni vizsgálattal azt lehet megállapitani, hogy szovjet gyártmányú volt-e a rakéta. De, hogy honnét jött, azt bajosan. Csak a radarfelvételek mutathatnák meg. Mellesleg, ha az oroszok elvesztették volna józan eszüket, s megtámadnak egy NATO országot, akkor miért egy gabonasiló lenne a célpont? Ellenben Zelenszkijnek életbevágó lenne a NATO bevonása a háborúba.

Lengyelek
A hagyományos fegyverzetre esküsznek. Röpködnek is a milliárdok fegyvervásárlásra. Nekem viszont szimpatikusabb, ha mi magunk gyártjuk fegyvereinket. Főként, ha nem nagyon alapanyag igényesek. De valami "csodafegyver" lenne az igazi!

Ujdondász ész
Bemutatásra került az amerikai légiero legújabb csodafegyvere, ami a jelek szerint valószínuleg képes lenne eldönteni a háborút: a B-21 Raider lopakodó ki tudja játszani a légfigyelo rendszereket, ráadásul sima, illetve nukleáris fegyver bevetésére is alkalmas – vagyis minden megvan benne, ami félelmet kelthet bármelyik ellenségben, akár még Putyinban is, ha úgy alakul.
Aki kicsit gondolkodik, az tudja, hogy a nukleáris fegyverek bevetése a végsö érv. Akkor kerül sorra, ha egy nukleáris hatalom nagyon vesztésre áll. S a szerencsések azonnal meghalnak. A többiekre hosszú szenvedés vár.

Harc az utolsó ukránig
Az Egyesült Államok 50 gyalogsági harci jármuvet és több száz más katonai jármuvet küld Ukrajnába. De honnét lesz üzemanyag a jármüvekbe?

Ukrajna olajtermelése ugyan 3-szorosa a magyar köolajtermelésnek, de az autóparkja is legalább 3-szoros. S most még a sok katonai járü is, amelyek fogyasztása (tankok!) extrém magas. Honnét van üzemanyaga Ukrajnának? Visszafelé folyik a "Barátság" köolajvezeték?



Nyitóoldal