Itthon történt



Simicska bérmunkásai a "Szabadfogás" c produkcióban egyre durvább csúsztatásokat végeznek. Pl összemossák a migránsokat. Megdícsérik Orbánt, amiért befogadott 1300 (a Genfi egyezmény hatálya alá tartozó) embert, természetesen "lefelejtve" Genfet, majd mindjárt elítélik, amiért nem fogadja be a gazdasági bevándorlókat Itáliából. Akiket úgyis csak ellenörizni kellene, mert az olaszok a 476000 bevándorló ellenőrzését nem győzik, olyan ütemben szállították őket olasz hadihajók, a FRONTEX és a Soros csapat hajói Afrikából.
Wahorn szobafestő? nem tudja, mit jelent az oltalmazott státusz, de neki akkor is el kell mondani tudatlanságát az ország népének. Mert, hogy Őcsénybe is oltalmazottak mentek volna. Mint a vízfolyás... Mert Őcsénybe már sokan mentek volna, hiszen ezek gazdag menekültek, akik nyaralgatni jöttek. Nem pedig magyar nyelven tanulni, szakmát szerezni, aztán dolgozni. Mert nem akarják elvenni a magyarok munkáját, miként a hazánkon átszáguldó 1 millió - kinti villáját az ISIS-nek eladó - vándor sem akarta elvenni a munkánkat. Szerényen megelégedtek a magyar munkabérrel egyenlő svéd segéllyel. Ami munka nélkül jár, mert jól megy az EU-nak. Csak nekünk nem megy jól, akik nem kapunk a bankok sortolásából származó pénzből. De a devizahitel is a bankok révén keletkezett, s végső soron mindegyik a munkabér újraelosztását eredményezte. Mert pénz nem tűnik el, csak gazdát cserél.
A "Szabadfogásból" többek jóval okosabbak, mint amilyen szerepet itt eljátszanak. Bukfenc sem véletlenül volt elnökhelyettes a szocialistáknál, bár napjainkban az internacionalista előtagot nacionalistára cseréli. Puzsér is jobban szerepel a "Sznobjektívben" ennél. De a pénz beszél, Simicska fütyül, a szereplő táncol.

Nagy kedvencem még, amikor a bértollnok és riportalanya sóhajtozni kezd, hogy mi mindenre lett elköltve a "mi adónk". Valaki egyszer már megmutathatná, mennyi az adóbevételünk, s mennyi a kötelező kiadásunk egyenlege? Ugye, csak a nyugdíjak 3 billió forintot visznek el. Ehhez jönnek az egyéb eltartottak (rokkant, árva stb) másik billióval. A 800 000 állami alkalmazott fizetése és járulékai is kitesznek 2,5 billiót. S hol van még a dologi kiadás haderőre, rendőrségre, katasztrófa elhárítókra, kórházakra, iskolákra, utakra, határvédelemre. Kulturális intézményekre, közlekedésre, segélyekre, EU tagdíjra, egyéb beruházásokra (csak a Paks2 induló vezérkarának kocsiBÉRLÉSE évi 810 millió). Fizetünk mi ennyi adót ?! Adósságtörlesztés? S a brüsszeli támogatás mennyi? Az adóval együtt elég a kiadásokra?

Menekülő ember
Az 1967. évi kiegészítő jegyzőkönyv kiterjesztette az egyezmény hatókörét és eltávolította a benne foglalt földrajzi és időbeli korlátozásokat, ezáltal egyetemes joganyaggá tette az egyezményt.
Vagyis a ma érvényes utolsó változat szerint be kell fogadnunk a Burmából Kelet-Pakisztánba menekülő 1,5 millió embert is, ha jelentkeznek, hiszen őket valóban életükben fenyegetik. Jó hír, hogy a háborús és közbüntényes emberek befogadása megtagadható. Már ha valaki ezt be tudja bizonyítani a papírok nélkül - ballib üvöltésre - beengedett illegális bevándorló hadról.
Az EU területére csak vízummal lehet bejönni, vagy elismert menekült státusszal. Mennyire üvöltött a söpredék a magyar médiában, hogy nem lehet zárt helyre vinni az ellenőrzésre várókat! Őket is be kellett volna zárni, mint 5. hadoszlopot! A szabadon engedettek természetesen azonnal leléptek a németekhez. Ez jogilag helytelen volt, de most a németek kínlódhatnak a vissza nem toloncolható (nem fogadják) jogtalan behatolókkal.
Várhatóan az olaszok is így járnak. Brüsszel anyagi és eszköz támogatásával hazavittek 476000 bevándorlót. Most elkezdték ellenőrizni, hogy melyik kell nekik és melyik nem. Ha nem tudják a hülye kelet-európaira nyomni a nem kívánatosakat, s a kibocsátó ország sem fogadja vissza őket, akkor maradnak. S ma még elvannak magyar béren Itáliában, de 10-20 év múlva ők is olasz bért akarnak majd, vagy utcára mennek. 1989/15 valamint Humanitárius jog.

Idegenek szemével: Kihal Kelet-Európa!
Mert a németek már ki is haltak bizonyára, csak a területük lett Törökország 2. S nálunk sincs egészen dupla népszaporulat, mint a németeknél (0,9 - 1,4)
Arra akarnak rávenni bennünket, hogy kihalás előtt színesbőrűekkel népesítsük be területeinket. Akiket aztán tartsunk el, mint beteg ember a rákos sejteket.
Ezek gondolkodása épp olyan őrület, mint akik sok szemét munkát hoznának ide, hogy ne legyen munkanélküliség. S valóban, a munkanélküliség szűnik, de a nyomor állandósul. Nem sok emberre, hanem sok magasan képzett emberre van szükségünk! Vajon mennyi pénzt kap egy "újságíró" egy ilyen dezinformátor cikkért?

Ma (2018.01.19.) felhívott telefonon Molnár Gyula hangja, s 120 000 Ft egyszeri különnyugdíjat ígért és a milliárdosok megadóztatását. Nos, én 14 évvel ezelőtt dolgoztam utoljára, de a vezérigazgatónk már akkor a Kajmán-szigetekről kapta a keresetét. Tartok tőle, hogy a milliárdosaink zöme ma sem az OTP-nél veszi fel havi javadalmát. Az adórendszerrel csak a középosztályt lehet terelgetni. Nyugdíj kapcsán pedig a 10 %-os emelés is kevéske lenne az áremelések mellett. De még arra sincs legális fedezet. Vajh mikor kezdik átszervezni a gazdaságot a fenntartható jövő és az élhető jelen figyelembevételével ?

Állítólag a miniszterelnök úr is felfigyelt az izraeli meleg nézetére. (A buzikat Izraelben nem szeretik annyira, mint hazánkban!)
Video a nézet tarthatatlanságáról: "Hetvenezer évvel ezelőtt az ember ősei jelentéktelen állatok voltak, s az összes többi állathoz hasonlóan csak saját dolgukkal törődtek Afrika egy távoli sarkában. Ma már keveseknek lenne ellenvetése, ha kijelentenénk: az emberek irányítják a Föld nevű bolygót." Amivel sem a konzervatív, sem a haladó tudomány nem ért egyet.
A magyarok le sem fordították, csak a 24.hu copfosai.

Ellenségkép
Nem tudok semmit, de grafomán vagyok!

"Ahogyan Orbán Viktor évértékelője után számítani lehetett rá, a kormány új kommunikációs frontot nyitott az Egyesült Nemzetek Szervezete ellen - ma bejelentette, hogy tájékoztató kampányba kezd az ENSZ migrációs csomagjáról."
Ugye, azzal minden magyar tisztában van, mekkora kárt okoztak a Soros főnökei Magyarországnak. S itt ne csak a migrációra gondoljunk! Jusson eszünkbe Trianon és Hitler is! Az ENSZ viszont egy nemzetek összefogásával létrejött szervezet, melynek prominens tagjai adják a Biztonsági Tanács állandó résztvevőit. Nos, itt rögtön meg kell említeni, hogy az USA, Kína és Oroszország egy gyenge Európában érdekelt. Mely katonailag nulla, s némi unszolással bármire rávehető. Mint emlékezünk, a NATO évekig bombázta a szír városokat, mire a lakosság fedél, étel, ital és munkahely nélkülivé vált, s csak a menekülttábor marad neki lehetőségként. Az ENSZ harmadára csökkentette a táborok ellátmányát, majd javasolta az éhezőknek az európai utazást. Az ENSZ felszólította Európa országait a határok kinyitására, ahol minden vizsgálat nélkül át kellett engedni a vándoroltatottakat. Emlékezzünk meg arról is, hogy az USA területén tanyázó ENSZ hivatalnokai pénzből élnek. S van egy csapat, amelyiknek számolatlan mennyiségben van pénze, ahol még Soros is koldusnak számít.

Vegyük fenntartásokkal a miniszterelnök úr ENSZ ellenességét! Régi pártja ma is az ENSZ tagjai között szerepel. De az tény, amit az ENSZ bürokrata állított: A miniszterelnök úr anyai ágon antiszemita, apai ágon rasszista. Reméljük, a szíve magyar, esze pedig európai!

Setét úr
Orbán Viktor is bevándorló - ezzel a címmel adott ki közleményt az "Ide tartozunk" roma jogvédő egyesület Orbán Vikor csütörtöki, miskolci látogatásán tett kijelentései miatt.
Setét úr, önnek igaza van! A miniszterelnök úr anyai és apai ősei is bevándorlók voltak. Meg még számos népcsoportunk. Ma lakosságunk zöme bevándorló szláv, sváb, zsidó, cigány, bulgár, román, görög, lengyel, kínai stb.. De a magyar nemzetnek mondott részek is eltérő időben, eltérő helyről érkeztek. A magyar etnogenezis a Kárpát-medencében jött létre.
Mi nem idegengyűlölők vagyunk! Csak egy generációval a rendszerváltás után szeretnénk végre osztrák nívón élni. Ehhez a húzó ágazatokba tartozó gyárakra és jól képzett szakemberekre van szükségünk. Munkátlan, szakképzetlen emberek tömege csak púp a hátunkon. Így nincs szükségünk a beáramló analfabétákra, akik szintén a jobb élet reményében lettek útnak indítva. De elfogadunk nigériai agysebészt, szír matematikust, szudáni informatikust és szomáliai minősített hegesztőket. Ellenben 100-as IQ alattiak csak eltartásra jönnek, közmunkátlanunk pedig van doszta.


Szinte naponta tűnik el egy gyermek hazánkban is. S a szellemi fogyatékosoknak a "zaklatás" a legfőbb gondja! Nem a rabszolgaság ellen küzdenek az unio területén. Pedig nehéz nagyobb létszámnál titokban tartani a szex és egyéb rabszolgaságot. A rendőröket is lefizetik ?! Reméljük, ez a kislány csak elkóborolt, de sok kóbor sosem kerül elő. Az emberrablást a gyilkosságnál is jobban büntetném...

Dévénytől Zemplénig hosszú az út
"És most itt jönne egy hosszú, kifejtős rész, de semmi kedvem hozzá, mert minek, hiszen a laktanyázás is kamu, az enszezés meg pláne. Karácsonyék nem úgy mondták, nem azt mondták, az ENSZ pedig nem akar senkit semmire kötelezni, ráadásul 2015-ben még épp Orbán Viktor volt az éllovasa ugyanezen ENSZ ugyanezen törekvéseinek.."
Minek is írok, hisz semmi kedvem hozzá.. Mert mindenki tudja, hogy az ENSZ nem adhat utasítást egy országnak sem. 2015-ben sem az ENSZ szava döntött, hanem a mögöttük állóké. Akiknek látszólag hatalma sincs, csak a haderő és a pénz van a kezükben. Sietve meg is nyitotta minden állam az addig zárt országhatárt, s mehetett át papírok nélkül bárki: kerekes székes gazdaság fellendítő, Nobel-díjasnak vélt segédmunkás, háborús veterán és fertőző beteg. Senki sem merte leállítani a népvándoroltatást. Pedig, ugye az EU területére vízum nélkül..
Amiben szabadon megfogta a hatalmat a szerző: Az EU-s csatlakozás után egy évvel valóban megindult az elvándorlás, hiszen gyáraink földig rombolva, helyük sóval behintve. Itt talán a kilépésre céloz Dévényi úr? Ne keseredjen el szerkesztő úr, van élet a halál után! Előbb-utóbb belátja a magyar elit is, hogy szakítani kell a csatlakozási hagyományainkkal, vagy ők is szemétlapátra kerülnek a néppel együtt. A java elmegy, a többit elsorvasztják. Hacsak néhány afrikai agysebész és mérnök nem lendíti fel hazánk gazdaságát..


Kurultáj
1. "Visszavesszük a közpénzből létrejött fideszes magánvagyonokat."
Az MSZP ökle, Keller elvtárs már készülődik ismét.
2. "A fideszes elit helyett az embereknek adjuk az EU-pénzeket."
Tudomásom szerint a rosszul felhasznált támogatás nem az embereké, hanem visszajár az unionak, az adónkból, ha más forrás már nincs.
3. "Visszaadjuk a 13. havi nyugdíjat, megemeljük a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat."
A 10% nyugdíjjárulék a nyugdíjak 25%-át fedezi. Fedezet?
4. "Mindenki számára elérhető színvonalas egészségügy."
Nívó a nigériai? Hazánk gazdasági fejlettségét meghaladó egészségügyi szinten van.
5. "Gyerekközpontú iskolát, jövőbarát oktatást hozunk létre."
Miként Magyar Bálint, Hiller István mutatta..
6. "Megemeljük a béreket, felszámoljuk a munkavállalók kiszolgáltatottságát."
Béremelés nélkül bizony nincs nyugdíjemelés és nem szűnik az elvándorlás. Bírja az ipar?
7. "Csökkentjük a rezsikiadásokat."
Németh Szilárd már retteg...
8. "Felszámoljuk a szegénységet."
Fegyverrel?
9. "Fejlesztjük a hazai kis- és közepes vállalkozásokat."
Kötelező 400 %-os bérfejlesztéssel..
10. "Népszavazással megteremtjük a szociális demokráciát."
Bizony, ha Karácsonyi úr ki akar lépni az EU-ból, akkor módosítani kell az alaptörvényt. Nosza..

Ilyen Ferenc testvérünk 12 pontja is van. Minden állampolgárunknak meg kellene tudni élni (őcsényi üdülés nélkül!) a járandóságából. S aki legalább 25 éven át minimálbéres volt, annak a nyugdíjának el kellene érnie a létminimumot.
Előírná a 18 éves tankötelezettséget. Ha már a 15 éves Kálmánka nem tudta sikeresen molesztálni a 6. osztályos lányokat..
Jelentősen emelné a családi pótlékot. Ha nincs Kálmánnak jobb ötlete, gyártson leendő munkanélkülieket! Majd csak eléldegélnek a pótlékon..
Ingyenessé tenné a kommunális alapszolgáltatásokat. Nem lenne egyszerűbb akkora minimálbért adni, amiből mindez kifizethető? Tulajdonképpen a minimálnyugdíjból is ki kellene tudni fizetni egy minimális mennyiségű vizet, villanyt, fűtést. Tán 28 évvel a rendszerváltás után el kellene érni az osztrák nívót, vagy hagyjuk a fenébe az uniot!
Kárpótolná az Orbán-rendszer kárvallotjait. Vajh itt kikre gondolt, akiket a nép pénzéből (hitelből) kárpótolna? Ajándékkosár: a jelenlegi legalacsonyabb, 28,5 ezer forintos nyugdíjat a duplájára emelik. Ez megtévesztő. Ugyanis a minimálbéres nyugdíja is sokkal több a 28 ezernél. (Kereset 66 %-a cca.) Nem ezt kell emelni, hanem a munkabért, ami után a nyugdíjat fizetik. A nyugdíjban levőknek pedig a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján kell korrigálni a járandóságot.

Az LMP miniszterelnök jelöltje, Szél Bernadett is hozta a formáját a választási-nőnapi beszédében. A FIDESZ vétkének rótta fel, hogy kevés a nő a politikában. (Meg a kabaréban..) Emlékeztetném, hogy a választók fele nő. Joguk és lehetőségük van (volt) nőre adni a voksukat. Egyedül a szocialista rendszerben fordult elő, hogy nemek, rasszok, felekezetek, beosztások szerint jelölték a választandók összetételét. Természetesen nincs jelentősége, hogy kikből áll a szavazógép. A pénz beszél, s kinek van a világon a legtöbb pénze ?! Szél Bernadett szót emelt a családon belüli erőszak ellen is. Vajh ki szülte, ki nevelte fel ezeket az erőszakos embereket?! A magyar nők fizetése épp úgy elmarad a férfiakétól, mint az antidemokratikus USA-ban.

A Jobbik rátenne a Fidesz ígéreteire egy lapáttal. Viszont fura, hogy nem tud különbséget tenni gazdasági bevándorló és a NATO üldözöttjei között. Juncker importált négerei és Kadhafi elvtárs elől menekülők között. Progrom
"a fiatalok kivándorlásának megállítása egy történelmi mértékű bérlakásépítési-programmal"
Nem lenne helyesebb jól fizetett munkával itthon tartani a fiatalokat, aminek béréből lakást tudnak vásárolni? S ha ez a kritérium teljesül, akkor automatikusan elhagyható a béruniós programpont is. A nyugdíjaskosár teljesen más a 60 ezer és a 600 ezer forintos nyugdíjasnál. Egy kalap alá ?..

A FIDESZ részéről Lázár Jánost rótták meg, amiért Bécsig ment bevándorlók után. Pedig ott a 8 ker, a sok fehér foggal.. De sétáltam már Újpest belvárosában is, ahol kerülgetni kellett a járdán a kutya? piszkokat.

A legtömörebb választási ígéret listája a "Kétfarkú Kutya Párt" szórólapjának van: "BÁRMIT MEGÍGÉRÜNK !". S valóban, ki fogja számonkérni az ígéreteket? 4 év biztos pénz..

Magyarok! A szakács is abból főz, ami a kamrában van. Nekünk ezekből a pártokból kell választani! Ugyanis a bolygónkon levő kvázi demokratikus rendszerek még mindig sokkal élhetőbbek, mint a nyílt diktaturák. Választás előtt 1 hónappal minden párt ugye az igazat, csakis az igazat.. De alapvetően mindegy, melyik nyer. Mind ki fogja szolgálni Mammont. Egyedül a Feri engedné rá az eltartásra váró siserehadat hazánk testére, de őt meg a ma is eltartásból élők köveznék meg. Mert pénz (nálunk) nem terem, csak gazdát cserél. Melyik párt mer szembeszegülni a nyugattal, s akar építeni magyar tulajdonú, húzó ágazatba tartozó gyárakat ?!

Back to USSR ?
"Ha az MSZP-Párbeszéd április 8-án megkapja a választók bizalmát, akkor visszavezeti Magyarországot Európába - mondta Karácsony Gergely"
Nem tudom, milyen finn típusú oktatási rendszerben tanult Karácsonyi úr, de az én tudomásom szerint hazánk Európa szívében található. Ha innen elkívánkozik, csak kifelé mehet a kontinensről. S vajon egyeztetett Kárpáthy Dániel Jobbikos vezetővel? S miben gátja ma Orbán Viktor hazánk és Brüsszel összeborulásában, amit az új miniszterelnök feloldana ?! (migráción kívül)

Mindenki náci!
Már a nemrég még gárdamellényben cigányozó Vona Gábor is genderhazugságokkal kampányol: meg akarja szüntetni Magyarországon a nemek közti bérkülönbséget.
Vona Gábor nagy menetelése a nemzeti fasizmusból lassan célba ér – a feminácizmusba.
Fidesz is náci
De, ha a Jobbik és a Fidesz is NÁCI (szocialista) akkor micsoda a baloldal?! Talán már el is utasítanák az NSDAP 25 pontját?! Vajon tisztában vannak ezek az "írók" azzal, hogy kik voltak a fasiszták, kik voltak a nácik és kik voltak a hungaristák? (Miklós bácsi, hová tegyelek?! [már nem származásilag..])

Horn Gyula villát épített. Monjon le! Kóka János villát épített, monjon le! Szijjártó villát épített, monjon le!
Czinege elvtárs helikopterről vadászott. Draskovics miniszter Afrikában vadászott. Lázárnak apróvad jutott. Semjén bakot lőtt.
Matolcsy fia cégétől bérel 72 m2-t egy szegényházban. Kósa úr sok pénzt nem vett át kezelésre. Karácsony MSZP-s árnyékkormányában nincs szocialista ?!
Miről kell elterelni a plebs figyelmét ?!

Náci Karácsony Magyarországon
"Hogyne lennének a Jobbikban gyakorló nácik! Csak most éppen nem gyakorolják a nácizmusukat, mert be van nekik tiltva."
Vajon ki tiltotta be a Jobbikban a "nemzeti szocializmust" ? Előretörtek a Jobbik szocialista ellenes erői ? Majd a Karácsony elvtárs szocialistákból álló? kormánya megsegíti őket.
Ez a Karácsony ráadásul migránsellenes, mert nem panziókba, hanem lepusztult laktanyákba telepítené az általa behozott migránsokat. Csak akkor minek a mohamedán imaház Zuglóban?

A politikai vitaműsorokban mindenki bőven ígér pénzt a napirenden levő ágazat számára. 50 % béremelés, új iskola, új kórház új elvek.. De senki sem mondja meg, hogy a csökkenő uniós források mellett miből lesz rá pénz?! Különös tekintettel arra, hogy a regnáló kormány a választások előtt kisöpri a kasszát..
Persze, szegény ember az, aki még ígérni sem tud! "Bármit megígérünk!" - mondja a 2 farkú kutya is. Semjén pedig jöhetne az örök élet ígéretével. "Hívő ember a halállal meg nem halhat."

WTC 2
Hazánk is elküldi a nálunk tartózkodó hivatalos orosz kémet. Putyin meg visszaküldi a miénket. Mindez abból keletkezett, hogy a degenerált orosz titkosszolgálat egy nyugalmazott kettős ügynököt Angliában speciális orosz idegméreggel gyilkolt meg. Nehogy már ne tudják az angolok, honnét fújt a szél! Egy sima autóbaleset még fel sem tűnt volna. Olyan ez, mint a WTC lerombolása idején az arab autóban talált búcsúnyilatkozat, a ledőlt tornyok romjainál talált arab útlevél. Ahol a vasbeton is meglágyult a hőtől.. Megértem én, hogy a politikusoknak sokat kell hazudni, de miért ilyen átlátszóan teszik ?! Mint a Gyurcsány működőképes múzeumi tankja..

Baj van a politikusokkal!
Az egyik állandóan hazudik, a másik pedig akkor mond igazat, amikor az politikailag nem korrekt. Mert igaz, hogy 600 év alatt csak felemás módon tudtuk integrálni a cigányságot, de a többi nemzetiség nem okozott problémát. A cigányoknál sem a bőr színével volt a baj, hanem a megváltoztathatatlan életvitelükkel. Persze, nehéz olyan embert megváltoztatni, amelyik szellemisége nagyon elüt az európaitól. Mely nemzetiségnek több, mint fele képtelen az elemi iskola elégséges szintű elvégzésére. Setét roma jogvédő aktivista a kijelentést zokon vette. Ő már integráltnak érzi magát. Lehetséges.. Olvastam, én 160-as IQ-jú cigánylányról is. Meg roma orvosról, íróról, polgármesterről. Sajnos, azok a ritka kivételek. Mert 80-as IQ-val még kedvező környezetben sem egyszerű integrálódni. Azért az én véleményem szerint az utóbbi 50 év alatt többet változott a roma társadalom, mint előtte 500 év alatt. S ez némi reményre jogosít bennünket.
Reakció2: „Én azt tudom mondani, hogy ha ellopják az összes pénzt, amit erre egyébként szánni lehetne, akkor nyilvánvalóan nem fogják tudni integrálni a romákat” – mondta el Hadházy Ákos. Természetesen az integráció nem puszta pénzkérdés. Azért remélem, Hadházy úr már megtette a feljelentést lopás ügyben, s nem a levegőbe beszél.
Migránsok! - Rendőr!
Vajon a bőrszíne vagy öltözete alapján azonosították a migránsokat? Persze, Csongrádban kevés a cigány, így minden fejkendős, barna bőrű az migráns. Turista meg nincs a környéken. Vagy csak kampányszöveg volt ?!

Jön a konkurencia! - Szekszárdi állatorvosok reszkessetek!
Hadházy LMP-s társelnök visszavonul a politikából, ha a FIDESZ nyeri a választásokat. Gondolom, már csomagol.. Bár akit a politika pénze megcsapott, nehezen fog napi 10 ezer forintból repülni.

Durva kampány
Kövér László próbálja megfejteni, miért is ilyen durva a választási kampány?! Segítsünk neki..
Ugye, hazánk szuverenítása szép szólam. De függünk a németektől, Brüsszeltől, Washingtontól, New Yorktól és bizonyos mértékben Moszkvától és Tel Avivtól is. Vagyis cselekvőképességünk korlátozott. Ilyen körülmények között nehéz egy kiszolgáltatott párttal szemben jó alternatívát mutatni. Vagyis, az ellenzéknek nem marad más, mint a politikai ellenfeleire való sárdobálás. S mivel az ellenzék sem nyújt támadható álláspontot (semmilyent sem!), marad a személyes támadás. Vetélkedhet a kormánypárt és az ellenzék, hogy ki milyen erkölcsös, intelligens politikusokat tud felvonultatni. De ki megy politikusnak?..

New York zsoldjában?
Márki-Zay Péter szakértői kormányt szeretne, amelynek élén Bod Péter Ákos állhatna. Minderről egy sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Mellár Tamással, az Összefogás független országgyűlésiképviselő-jelöltjével tartottak Pécsen.
Ugye, mindig Amerika felől fúj a szél, ha szakértői kormányt emlegetnek. Ugye, Péter Ákos miniszterelnöki szakon végzett, elképzelhetően a CEU-n, így ő lenne a szakember egy kormány vezetésére. Gyakorlata meg pláne sok van benne.. De mihez ért még ezen kívül ?!

Cuki
Gyöngyösi Márton szerint ugyanis ezeket a szerződéseket a magyar kormány semmibe veszi, mert kiindulási országtól függetlenül nem enged be bevándorlókat, sőt elutasítja a betelepítési kvótákat is.
Ugye, nyilvánvaló, hogy a Szíria felől érkezők nem gazdasági menekültek, hanem a NATO elől futnak. Amelyik lebombázta életterüket.. Egyszerűen kezdeményezni kellene a NATO országok kizárását az ENSZ-ből ! ..:-)

A FIDESZ ellenesek tollából gyakran olvasni, hogy a migránsoktól nem kell félni! Lám, 2015-ben is csak átszáguldottak hazánkon, mert egy sem akart ebben a nyugatiak által nyomorban tartott országban megmaradni.
Felhívnám a figyelmet, hogy akadtak migránsok, akik fizettek is a letelepedési jogért. Igaz, azok NEM SEGÉLYRE JÖTTEK. Ha itt is magasabb lenne a segély, egyből megnőne a letelepedők száma. Soros főnökei adnának rá pénzt..
S van még egy probléma! Ha netán később javulna a gazdasági helyzetünk, az immár "német állampolgár" gazdasági menekültek a határok nélküli Európában rögtön itt teremhetnek. S reméljük, nem kell örökké rabszolgaságban élnünk..

Az ENSZ Emberjogi Bizottsága is beleszólt a magyar választásokba, feltehetően valaki lefizette a prostikat. Mert hol volt a bizottság, amikor ENSZ szervezeti tagok lecsökkentették harmadára a szegény, éhező, otthonukból elüldözött menekültek tábori fejadagját ?! Amikor NGO hajók csábították kivándorlásra az afrikaiakat, s számosan vízbe fulladtak Afrika partjainál..

Facebook Orbán ellen. Azért módjával.. Vajon mi lenne, ha a magyar kormány, illetve a pártok nyitnának egy szervert, ahová mindenki feltehetné személyes anyagait? S akkor a magyar tulajdonos mondaná meg, hogy kinek, milyen anyaga maradhat fenn, s mi a törlendő. Ezt különben "tudományos" oldalak esetén is alkalmazni lehetne. Ne New York döntsön ebben is! S az igazi az lenne, ha a telefonszámokhoz hasonlóan mindenkinek lenne IP címe, s a saját gépén tárolná az anyagait, amit bárkivel megoszthatna.

Választások után

Mint ismert, a narancs tarolt. Politikai elemzők azt hitték, hogy Orbán "ellenség kép elmélete" a siker kulcsa, pedig nem is! Nem azért szavazott az ország népe rá, mert ellenséget látott Brüsszelben, az ENSZ-ben. A döntő érv a bevándorlásellenesség volt, amit a FIDESZ konzekvensen végigvitt. Mert nincs szükségünk több eltartásra váróra... A Jobbik által hangoztatott kivándorlás ellenesség is fontos, de csak ezt követő a rangsorban.
Az "ellenségkép" a ballib oldalon sem jött be, ahol az egyetlen mondanivaló a "váltsuk le Orbánt" volt. S ha leváltod, hogyan tovább ?! Mert semmi ésszerű tervük nem volt a kormányzáshoz..
A győzelemhez persze hozzásegített még a béremelés és a kisnyugdíjasok megtámogatása is, ami némi reménnyel töltötte el az embereket. Na, ez okozhatta, hogy a miniszterelnök úr eléggé visszafogottan ünnepelte a győzelmet. Mert tudja, milyen nehéz napok várnak rá. Megfelelni az elvárásoknak, miközben az ellenfél pénzt, fáradtságot nem kímélve fogja szervezni ellene a megvezethetőket.


A reakciók közül külön ki kell emelni az olyan gusztostalan cikkeket, amelyek szerint a vidéki buta tahók szavaztak a FIDESZRE, s a xenofób, antiszemita propaganda győzött, némi célzással a sorok között a buták által ismert 74 évvel ezelőtti történelemre. Nos, ha a FIDESZ vesztett volna, akkor első körben nem a vidéki tahó a vesztes. Ugyanis az analfabéta migránsok a nagyvárosokban gyülekeznek. Budapest lett volna az első, amit ellep a bűnöző, segélyezésből élő tömeg. Idézve: "Azt mondhatom: a két náci párt közül a nyíltabban náci nyert…" Ugye, a NÁCI párt a német szocialisták voltak. S ez nem parabola..
" Utáljuk mi a németeket, a franciákat stb. is – de igazából az alacsonyabb rendű, sötét(ebb) bőrű muszlimokat! Hát még, ha őket egy zsidó pénzember, nemzetközi spekuláns, vízeinkben úszkáló nagy testű ragadozó „hívta meg”…"
Nem szokás felemlegetni a magyar sajtóban Soros nemzetiségét. De ha már ide citálták, akkor a Soros főnökeiről is tessék megemlékezni.. Akik nem Amerikába invitálták (hajtották gyalog!) a tőlük menekülőket, hanem Európára zavarták rá. (Emlékezzünk: Hitler is az ő gyermekük volt!) Megjegyzem, a xenofób pénzért sem enged be senkit! Elvégre ha utálom a másokat, akkor még dollárral sem kellenek. [A Gusztos cikk időközben törlődött?]

Visszavonuló
A vesztes vezetők beadják lemondásukat. Legtöbbet a Jobbik vesztett, neki volt legnagyobb esélye. De akkora politikai malőrt elkövetni, hogy átnyúlunk a patkó nyitott végén a szavazókért.. Ha Vona komolyan gondolta volna a hatalomátvételt, akkor először létre kellett volna hoznia egy demokratikus szélsőjobbot, akire mutogathat. Aztán szép lassan a FIDESZ-t balra tolni..

Ferenc testvérünk első megnyilvánulása - még a szavazatszámlálás előtt - az volt, hogy itt választási csalás történt. Helyében én újraszámlálást követelnék. Mint anno az Erzsébet hídon, ahol valami gazember megkardlapoztatta a tüntetőket. Egy rendőrtiszt még a pisztolya után is kapkodott a TV kamerák szerint..
Megjegyzem, a szavazókörzetekben ott voltak a DK-s felügyelők is, akik este hét után megtelefonálhatták a pártközpontba az eredményt. Így röviddel 8 óra után már ismerték a pártok a hozzávetőleges végeredményt. Így látta Tóth Zoltán. Az idei választáson a körzetükön kívül szavazók órákat álltak sorban, hogy leadhassák a voksukat. Az USA-ban dolgozó magyar család pedig 2000 km-t utazott, hogy voksolhasson. Elkényelmesedtünk?..

Németh Péter Táncsics-díjas publicistánk
A magyar nép sokkot kapott önmagától, amiért ilyen nagy mértékben szavazott a kényszerbetelepítés ellen. Pedig nincs is izgalmasabb, ha az otthonodat kötelezően meg kell osztanod kevésbé vágyott idegenekkel. (Mondjuk, Ratajkowsky kisasszony számára tudnék helyet biztosítani szűk lakásomban is, de momenentán egy útszéli csavargó társaságára nem vágyom!) Hasonlóképpen a magyar kormány is xenofób módon befogadta a politikai menekülteket, de analfabéta gazdasági menekültekre nem tart igényt. Viszont Európa megtámadásához nélkülözhetetlen ez a vándor nép. Most aztán bajban vannak Újudvarban...
Németh úr valamit érez a levegőben. Lehet, hogy valamelyik közeli elvtársa volt ?! (Hej, ha megsértődne, s távozna hazánkból...)

Simacska és a megvilágosodás
Ezzel párhuzamosan a Lánchíd Rádió is elhallgat kedden éjfélkor. Ott is finanszírozási problémákra hivatkozva döntöttek így a tulajdonosok. (Hegedűs a háztetőn ?)
Ez a Zorbán a Népszabadság után bezárja a többi ballib médiát is. Mondjuk, a Népszabadságtól az MSZP szabadult meg, mert a 800 000 olvasói tábor időközben 40 000 alá süllyedt... Kihaltak az elvtársak.. Bye-bye Sasha!

Tüntetők
Még meg sem alakult a kormány, már jönnek a lefizetettek tüntetni ellene. Egy kis gyűlöletkampány a demokrácia ellen. Akik "érdemi diskurzust akarnak folytatni"... kivel is? Azt írja a jólképzett: "Független országnak független sajtóra van szüksége." Kitől független? A tulajdonostól ? Figyelem! Időpontváltozás. Esős idő esetén további új időpont lesz. Az árokásáshoz mindenki vigyen szerszámot! Akinek még megvan apja szerszáma (kasza, kapa) az azt is vigye! A CÖF már irigykedik előre.. Azért stílszerűen az Erzsébet híd budai hidfőjénél kellett volna tüntetést szervezni.

Vajon összekacsintottak a politikusok, s hülyítik a népet, vagy tényleg olyan ostobák, hogy csalást emlegetnek ?! Ugyan ezt a hibát a jobblib is elkövette 2002-ben. Kaptak is a tüntetők a rohamrendőröktől rendesen! Nesze újraszámlálás! Vajon a veretésben akkor (meg 2006-ban) Gyurcsánynak mekkora része volt ?
Személyesen vettem részt szavazóbizottságban, ahol minden párt részéről volt ellenőr. Az urna és ajtózárás után a választási bizottság tagjai és a felügyelők közösen számolták, szortírozták a szavazólapokat. Minden oszlopot több párt többször átnézhetett, majd a végeredményt aláírta. A pártfelügyelőknek lehetőségük volt rá, hogy oszolj után betelefonáljanak a pártközpontba a nyers eredménnyel, amelyeket azok összesítették. Az országos választási bizottság még dolgozni sem kezdett, már a pártvezetőségek ismerhették a főbb számokat. Csalni nem lehetett. Feltételezhetően 2002-ben sem csaltak a ballibesek, noha a FIDESZ csak 7500 helyre tudott ellenőrt küldeni, a többiben ballibesek voltak egyöntetűen.

Korrupt
Egy FIDESZ-es képviselő szólalt fel a korrupció ellen. Nos, abban teljesen igaza van, hogy a nép lényegében nem a FIDESZ-re, hanem a bevándorlás ellen szavazott. Míg a 8 millió szavazópolgárból csak 3 millió szavazott az EU csatlakozásra, addig a bevándorlás ellen 5 millió magyar tiltakozik. Nekem gyanús is, hogy miként tudott a DK ilyen közegben kimagasló 5 %-ot elérni ?!

Ami elképzelhető: Volt olyan szavazókör, ahol mind a 10 választó 100 %-ban leszavazott délig. Nos, ott nem valószínű, hogy több párt is képviseltette magát felügyelővel.
A névtelenséget úgy biztosítják a lakóhelyüktől távol szavazóknak, hogy borítékukat bekeverik a helyi szavazatok közé, s újraszámolják az egészet. Vagyis sokadszorra is átszámolásra kerül a szavazólapok halma.


Tüntetően A bukott ballibesek tüntetnek a győztesek ellen.
"„A Fidesz választási rendszere, a kormány gyűlöletkampánya a többséget egyharmados kisebbsége szorította."
Momento uno! A választásra jogosultak 68 %-a élt demokratikus kötelességével. A FIDESZ egyedül annyi szavazatot kapott, mint az összes többi párt együtt. Tán akkor jogos, hogy a FIDESZ alakíthat kormányt, s nem az Együtt párt az 1 képviselőjével! A finn típusu iskolát végzettek szabad sajtót követelnek. Kérem, a Simacska épp most kezdte el a felszabadításukat.. De az mondja a nótát, aki fizeti a cigányt! Teccettek volna megvásárolni a Népszabadságot a Blikk helyett, s akkor nem kellett volna érdektelenség okán megszüntetni.
Remélhetőleg a jobblib értelmesebb lesz, mint a ballib volt 2002-ben, s nem kardlapoztatja meg az újraszámlálást követelőket.

Internacionalista segítség a magyar tüntetőknek
A rendőrség helyében bevinném a külföldieket adategyeztetésre a tüntetés időtartamára. Mellesleg, ha egy államelnök uniós országbeli beutazása megtiltható, akkor pár csavargó visszafordítása sem okozhat gondot. Kivéve, ha nem épp a "minél rosszabb, annál jobb" elvet érvényesítik.


Lejtett a pálya
A Fidesz módosító javaslata arra irányulna, hogy változzon a törvény azon passzusa, amely szerint 90 napon belül meg kell semmisíteni a szavazólapokat. Bejelentették, hogy a népi kezdeményezés a jogszabályok alapján 41 nappal a választások után kezdődhet el.

Megállapíthatjuk: Az új irányvonal alapján a NÉPESSÉGCSERE (kivándorlók, bevándorlók) elmarad.

Magyar NOGO
Az ősmagyar T.NIKOLASZ (Miklós) és feltehetően szintén ősmagyar társa rendszeresen rabolt a szigeten. Legalább 2. generációsok.. IQ nuku.

Népességcserét! vagy mit követelnek..
Azt rebesgetik, hogy a tüntetéstől megijedve Orbán Viktor több miniszterét lecseréli. Lám, érdemes sétálni egy kicsit a kiskörúton.
A kommentészek egymás szellemi képességét dícsérik. Megjegyzem, a tudomány jelen állása szerint 70-es IQ alatt debilnek, 84-es IQ alatt retardáltnak számít az ember. A magyar átlag cca 100-as IQ, s ebben az analfabéták és a feltalálók is benne vannak.
Remélem, a TV közvetíti majd a többség millióinak vonulását, s Baló György megint kivisz egy roncsot szórakoztatni a népet. Az utcán levő mobil TV kamerákkal senki se törődjön! El kell foglalni a TV székházat, hogy a követeléseket be lehessen olvastatni, meg ott vannak a pepsi automaták ingyen italra. Magyarellenes elvárások: Megszorítások, konszolidáció, a fiatalok növekvő elvándorlása, közeledés Brüsszelhez – ezekre a tendenciákra számítanak a Piac&Profitnak nyilatkozó közgazdászok az új kormány következő 1-2 évében.

Origo
Ti most a tüntetésetekkel azt állítjátok, hogy csak az demokratikus választás, amit ti nyertek meg. Na, ezt hívják diktatúrának.
Budapest teljes ellenzéke felvonult. Talán a főváros 2 %-a is jelen lehetett a gigatüntetésen. A cikkekkel szemben ez nem kormányellenes tüntetés volt, hiszen a régi kormány már megy, új pedig még nincs. Itt az ország sértődött vesztesei vonultak, akik meg akarták mutatni, hogy "de sokan vagyunk, a kutyafáját!". S valóban, a szavazatok alapján az ellenzék voksai elérték a kormánypárt voksainak számát. Csak ez az ellenzék egymás ellenzéke is. A Jobbik ritkán ölelkezik a DK-val, s a liberális sem kimondottan szocialista. S olyan nincs, hogy nem ismerjük el a brexitet, s addig szavazunk, amíg az unió pártiak nem nyernek. Mert az már nem demokrácia, hanem kabaré.
konkrét üzenet: új választást, teljes ellenzéki összefogást és együttműködést kezdeményeztek és követeltek a felszólalók, akik jövő szombatra újra tüntetést hirdettek. 4 év múlva meglesz az új választás, de én az ellenzéki összefogásban nem nagyon reménykednék.

Demokratikus jogok: A népnek joga van elkergetni a kormányt, de a mensevikek nem kérdőjelezhetik meg a bolsevikek győzelmét. Demokráciában alulmaradtál, csak diktatórikus eszközökkel győzhetsz, hiába Soros főnökeinek trillió dollárja.

Nem értem a független médiát követelők vágyát! Minden médium függ a tulajdonostól és a pénztől. Aki kifizeti a bértollnok munkabérét, a nyomtatási és terjesztési költségeket, az szabja meg a tartalmat. Kivéve, ha azonos beállítottságúak olyan mértékben fogyasztják a médium termékét, hogy abból fenn lehet azt tartani. Tessék előfizetni a HVG-re, amíg működik, hogy a Soros pénzén felül is legyen annyia, amiből fenntarthatja magát! Nehogy a Népszabadság mintájára "érdektelenség okán" az is megszünjön. Ha te fizeted a cigányt, a te nótádat húzza.

Juhász pártja is vonult. Viszont a maszkban tüntetők a DK emberei lehettek. 2006-ból megmaradt az álarc.. Mellékesen a FIDESZ elnöke újabban többször jelenik meg fekete-sárga színekben. Üzenetértékű?..

Soros zsoldosai
Vasárnap estig 6921-en írták alá, hogy Soros fizetett emberei. Elég erre a 3 trillió dollár? Vagy kell újabb devizahitel...

A tüntetés után: Most tudtam meg, hogy 2006-ban nem csak a Baló vitte oda a roncsautóját felgyújtatni, hanem egy öreg rendőrségi autót is felgyújtottak erre a célra bérelt emberek. Mint emlékezünk, anno a FIDESZ több százezres tüntetése rendben lezajlott, amikor titkos emberek, focihuligánok és pár megtévesztett jobboldali elment a TV székházhoz, miért is?!
Ugyanis én a TV egyenes közvetítésében néztem az eseményeket, mert ott voltak a kamerák a tüntetésen, később a TV székháznál is, ahonnét élőben láthattuk, mi történik. Tán még megvannak a felvételek a Hír TV archivumában.. Régi fórum. Nem FIDESZ, hanem "spontán" tüntetés volt, magasról szervezve. A 2006-os tüntetés résztvevőinél magyar zászló volt, 2018-ban mobiltelefon. Kinek mi van..
Szefárd askenázi párharc. Kinek a TV-je nem végez agymosást? Mondjuk, az enyémet egyiké sem tudta átmosni, remélhetőleg..
"Szerkesztő úr nagyon jól tudja, hogy évek óta itt lényegében hazudoznak a Jobbikról." Vajh mi volt a hazugság? A gyöngyöspatai festékpatronos cigányirtás (minek folyománya a jobbikos helyi képviselő felemelkedése lett), vagy a szociálliberális Jobbik? (Mintha az új országgyűlésben a Jobbik már a baloldalon ülne. Nem tisztul, hanem zavarosabb lesz a baloldal.)

A népességcsere már az ókori Rómában is előfordult, amikor az etruszkok eljöttek, s helyüket közel-keleti emberek foglalták el.

Másodfokon
Egy kis háttérhatalomra a jelek szerint szüksége volna a kormányellenes tüntetés szervezőinek, mert egyedül nem nagyon találják, merre is volna az előre.
Ugye, a pártoknak be kellene jelenteni a feloszlásukat, s létrehozni egy nagy, új gyűjtőpártot. Valami nemesi címmel bíró (Zay márki) vezetésével. Passzolna az EU demokratikus királyságaihoz.. Ki fizeti a révészt? Az éppen soros ember.

Lehet(ne) Más a Politika: Sallai Hadházynak: Bazdmeg, ne mosolyogjál, mert pofán baszlak!

Szakértői kormányt akartak - megkapták.
Három a meglepi ! Benkő, a katona, aki nem való miniszternek. Nagy István, aki egy jó szakember, de már bizonyította, hogy nem jó miniszter, és végül Kásler, egy bizonyítottan őrült elme a terheltek kormányában.
Ugye, Balogh tiszteletes úr ellen kifogásolták, hogy nem orvos, nem ért az egészségügyhöz. Most kaptak egy onkológus professzort. Na, az meg biztosan őrült! Nehéz az idegenek ízlésvilágának megfelelni Magyarországon!

Minta érték nélkül:
Franciaországba költözik Schilling Árpád
A liberális színházi rendező a jobboldal újabb választási győzelme miatt elhagyja Magyarországot

Szerényen
Ja igen, a tehetség sajnos általában szabad lélek. Rosszul tűri a bezártságot, a kényszert, a dogmákat és a tekintélyt. Veszélyes, öntörvényű, deviáns, és akkor szül, amikor ő jónak látja. Nem elég megijeszteni, meg kell győzni. Nehezen kormányozható fajta. Az emberiség krémje, amit nem tudnak gépek helyettesíteni. Ők fognak megmaradni. S ha kevesen, hát elég belőlünk annyi.
Ugye, a mai helyzetért a rendszerváltók a felelősek. Akik fillérekért eladták a népvagyont, a maradékot pedig "miénk a gyár!" felkiáltással hazavitték. Mellékesen az országot eladósították, a népet munkanélkülivé tették. Némi devizahitellel sokakat nyugati rabszolgamunkára kényszerítettek, aminek folyománya a népességcsökkenés. Ki tartja el a nyugdíjast? Pláne 2 milliós nyugdíjjal...

Stop Soros

Bassarab
A parlament honlapjára pénteken felkerült napirendi javaslat szerint a hétfőn egy órakor kezdődő ülésen a képviselők megemlékeznek a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójáról is, amit 2010-ben tett a "nemzeti összetartozás napjává" a Fidesz.
Történelmet kevéssé ismerők kedvéért: Az egyszerű zsidóknak annyi köze volt a trianoni csonkításhoz, mint az egyszerű magyarnak a holokauszthoz. A felelősök a szabadkőművesek voltak: Károlyi, Linder, Hatvany..

Lehet más a politika... - Valós problémákra valós választ!
Nem támogatja a Stop Soros törvénycsomagot jelenlegi formájában az LMP. Keresztes László Lóránt, a párt újdonsült társelnöke szerint több olyan gumiszabályt tartalmaz, amely nem teremt egyértelmű jogi helyzetet.
Az LMP egyik képviselője határozottan kiállt az unio határainak mégvédése mellett. Csak arról nem beszélt, ezt hogyan képzeli el? Géppisztoly segítségével, aknazárral, vagy megelégedne a frontex vezetőjének lesittelésével (Kötelességszegés, EU ellenes magatartás) és egy tisztességes határvédelmi szerv felállításával.

Még szabadlábon a "nemzetközi jogász"
A szakember szerint igazából nem is szabadna így nevezni a csomagot, mert nincs is benne szó Soros Györgyről, ő ezért inkább „Menekülteket segítőket büntető és fegyelmező törvénynek” hívja, mert úgy véli, ez a lényege a javaslatnak.
Mint emlékezünk, 2015-ben ez a nagyszájú neoliberális jogász üvöltött, hogy az USA vándoroltatottjait tilos megállítani, egészségügyi és honvédelmi szempontokból átvizsgálni őket, hanem mindenféle földi jóval ellátva tovább kell engedni őket a németekre.

Mint ismert, a 2015-ös menekültek zömét a hazájukat leromboló NATO seregek és a szaudiak támogatta terroristák elől menekülő emberek adták, akiknek ellátását az ENSZ megtagadta a táborokban.
Valahogy a diktátorok (Szaddam, Kadhafy) elől nem jöttek tömegesen a menekültek. De amint kitört náluk az exportált demokrácia, egyből tudták, hol a legmagasabb a segély.

Sérti a migránsok jogait a "Stop Gyuri bácsi!"
Mondjuk, nem is a migránsok, hanem a magyar nép érdekében készül a törvény. Nemrég szünt meg a demokratikus brit királyságban a törvény, mely szerint "Tilos vasárnap a templomban welsziekre íjjal lőni." Modern világunkban ez így hangozhatna: "Tilos vasárnap a templomban migránssimogatókra vadászni."

Időutazó a 22. századból
A képen migránsok leszármazottai (mely század?) tüntettek. A "Stop Soros" nem a migrációt akarja közvetlen megállítani, hanem csak az illegális migrációt elősegítőket (pl Nagy Boldizsár) szankcionálná. A dolog szépséghibája, hogy a déli határainkon található állami intézményeket is be kellene zárni. Mert biztonságos országokon át érkeztek a menedékkérők. (Szerbia, Görögország), vagyis nem esnek a genfi egyezmény hatálya alá. Ha valaki bebizonyítja, hogy Szerbia és Görögország nem biztonságos, akkor az EU-nak kemény határőrizettel le kellene választani az említett országokat. Nem a kötelességszegő FRONTEX segítségével! Gazemberek folyton háborús menekülteket emlegetnek. Ki az ördög hívta a NATO-t Szíriába? Irakba? Vagyis a bűnös a NATO. S a bűnös országok viseljék cselekedetük következményeit.

Trianon.
Mindezentúl természetesen fájlaljuk a megalázott és megnyomorított elcsatolt magyarság helyzetét, s feltehetően Linder Béla ventillátort játszik a pokolban. Mert emlegetjük sokan..

Mint ismert, Trianon jogosságát sokan azzal támasztották alá, hogy az elcsatolt 2/3-nyi területen már nem is magyarok éltek, hanem migránsok. Mert az osztrák uralkodóház betelepített földünkre minden szedett-vedett népet, s magyar nemesi címeket adományozott nekik. Még véletlen sem osztrákot.. Erdélyt elrománosították, délre, északra szlávok települtek, nyugatra pedig német ajkúak. S aztán lehetett mondani, hogy jogos az elcsatolás, mert nem magyarok lakják. Vajh Budapest hogy úszta meg?

Engedjük el
Vagy egykori mentoromnak, Hornyik Miklósnak, aki bár a holokausztról írja, de Trianonra is érvényes, hogy nem időtlen veszteség, és hogy elmúlt, nem lehet változtatni rajta, ezért a felnövekvő, fiatal nemzedékeket nem lehet sakkban tartani vele.

Kiscsoportos az ország házában - "Ennyi bűnöző előtt még sosem beszéltem!" (Mi volt eddig a maximuma?)

Stop Migráns
Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Idegen állampolgár – ide nem értve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyeket – Magyarország területén a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet. A kérelem előterjesztése és elbírálása feltételeinek alapvető szabályait sarkalatos törvény határozza meg.
Persze, ha a migráns görög vagy német papírokkal rendelkezik, akkor már joga lesz letelepedni nálunk. Csak nem lesz eltartási kötelezettségünk irányába. Mindezen felül, ha unios hatáskörbe kerül a szociális ellátás, akkor a nálunk más országok polgársági papírjaival megtelepedő migránsok is jogosultakká válnak a segélyre, "Stop Soros" ide, vagy oda.. Ha a németek polgársági iratokat osztogatnának Líbiában, akkor azzal már akadálytalanul mehetne a migráns bárhová az EU területén. Sorosék még nem hamisítják ?

Vetkőzz Ági baráti kör európai ügyészséget akar.
Nem gond, csak legyen alárendelve a magyar parlamentnek. Mert olyan ne törvénykezzen felettünk, akire nincs semmilyen ráhatásunk. Császárt (cha-sar) nem akar Ágika az EU fölé ?!

Bukfenc mondta: "Az újságíró a népet képviseli." Vajon ki kérte fel a képviseletre?! Szerintem meg a média tulajdonosokat képviseli a bértollnok.

Félreértették?
Bár igazat írnának, s valóban tilos lenne hajléktalanná tenni valakit! Mert a svájci frankos is megérdemelne minimum olyan ellátást, amilyent a bevándorló megkap!
Kálmán Olga és barátai félreérthettek valamit (vagy én). Ugyanis tudtommal a tüntetés törvény nem azt mondja ki, hogy tilos ott tüntetni, ahol politikus lakik, hanem azt, hogy az adott politikus ellen tilos tüntetni a saját házánál. Fura volt, hogy a bankárok áldozatai Lévai Anikónál tüntettek anno, aki tanár lévén nem sokat tehetett a frankhitelesek ellen vagy mellett.

Migráns
A magyar országgyűlés a "Velencei bizottság" engedélye nélkül fogadott el magyar törvényt. Hová süllyedünk ?!
"A CNN cikke foglalkozik a most Berlinbe költöző Open Society Foundations/Nyitott Társadalom Alapítványokkal is, amelyek a magyarországi politikai elnyomásra és a működését akadályozó törvényekre való hivatkozással indokolták távozásukat, kiemelve, hogy a szülőhazájából űzte el a kormány Soros Györgyöt." 1947-ben kivándorolt az Egyesült Királyságba, ahol 1956-ig élt. 1952-ben diplomázott a London School of Economicson. 1956-ban költözött az Amerikai Egyesült Államokba.

Politikai cirkusz
Ferenc testvér ásotthalmi embere a spanyolos nevű Duro Dórával új pártot alapított, amely a Jobbik gyökereihez menne vissza. Ezzel tovább bővül a politikai paletta amúgy is színes képe.
Torockai programja szembeszáll a buta genderelmélettel, a kivándorlással, a bevándorlással, a devizahitelesekért kiáll, s a demográfiai hanyatlás ellen is felemeli hangját. Mindezzel akár FIDESZ-es szavazó is lehetne..

Tóth Bertalan az új MSZP elnök
Mint mondta, a "múltban ragadt" tervezet a nagyobb jövedelműek támogatását szolgálja.
Nem erről van szó! Csak az országért többet tevők szaporodását támogatná a költségvetés az adóból leírható családi pótlék kapcsán. S a leendő munkanélküliek, börtöntöltelékek számát próbálja redukálni. Egy rab eltartása cca 200 000 Ft havonta. Ellenben, ha dolgozó ember, akkor még adót is fizet. Vagyis a munkásosztályt kell szaporítani a lumpenek rovására. (Börtönök dologi kiadásai 11 milliárd Ft/év. Ingatlan klts 17,8 milliárd/ 2017. Éves összköltségvetés: 42,5 milliárd Ft.)

MTA kontra kormány.
A kormány demokratikus szervezet, mi választottuk. Az MTA egy népcsoport baráti körének összejövetele, akik pénzt kérnek tőlünk, amit arra költenének, ami nekik tetszik. Mert aki ért a filozófiához akadémikussá kinevezve a felekezete által, az bizonyára a pénz megfelelő hasznosításához is ért.
Sokan érvelnek azzal, hogy ott aztán okos emberek vannak! Nekik üzenném: Tessék olvasni "műveiket" ! S kiderül, fele tagság méltatlan a címére. A doktori disszertációkat pedig már el is dugják az esetek nagy részében, mert még az alkotó is röstelli "eredményét".

Lovász László, az MTA elnöke, amerikai-magyar kettős állampolgár politika mentes akadémiát akar, de a Liberális Továbbképző Központ (CEU) mellett határozottan kiállt. Pechje van, mert népünk a LIBERÁLIS szót az elmúlt pár évben megutálta.

Bajban az oktatás - Már a térképet sem ismerik.
Volt, akinek fogalma sem volt arról, hogy Afrika egy kontinens, és nem egy ország, az pedig teljesen reménytelennek bizonyult, hogy megnevezzen egy afrikai országot, nemhogy beazonosítsa a térképen.

Kibújik a szögi a zsákból? NO GO zónák
Bár a kormány megvédett bennünket a migránsok új nemzedékétől, azonban vannak itt szép számmal leszármazottak. (Cosma!) Akik régebben migráltak a medencébe. Magyarországon a gyilkosságok száma folyamatos növekedést mutat, mert régebben egyszerűen "eltűnt" rovatba rakták a fel nem derített bűncselekményeket. Még ma is feltűnően sok az "öngyilkosság".

A HVG megemlékezik a teljesen elégő (whole caust) auschwitzi romákról. Mert sokan azt hiszik, csak kis-zsidókat vittek Birkenauba, pedig mint látjuk, ott voltak a romák, közbüntényesek, aberráltak, politikai foglyok és a hadifoglyok is. Persze, a front következtében meghalt romákat (magyar áltörténészektől eltérően) nem soroljuk ide. De még a csendőrök nyakába sem varrjuk halálukat. Tanulj László, hátha történész leszel valaha!. S ahol a cigány holokauszt harcosa hirtelen hollókoszt tagadó lesz. Nekem pedig az egész ahhoz hasonlít, ahogy a nácizmus áldozatainak tagadása mellé fel kellett venni a szocializmus áldozatainak tagadását szankcionáló törvényt is. Mert már olyan sok magyar nem hitt a szocializmus áldozataiban..

Akikért Orbán kiállt
A politikus Facebook-oldalán hangsúlyozta: Orbán elfelejtette, hogy a demokratikus országok támogatták Magyarországot akkor, amikor az az EU-ba és a NATO-ba integrálódott.
Bizony, ekkor kezdődött hazánk látványos eladósítása, értékeink idegen kézre játszása. Mert nekünk még voltak.. S hazánk nem állt hadban senkivel. Természetesen én is szurkolok érte, hogy a legnagyobb európai ország, az oroszok is EU tagok legyenek. S nem embargókkal elválasztani bennünket..

Magyar idők és a HVG
"Kassák Lajos és Frida Kahlo bűne a szerző szemében az, hogy kommunista világnézetűek. Innen pedig nem számított sem teljesítmény, sem tehetség, a kultúrharc szellemében a kormánypárti napilap újságírója már látja a bizonyítékot: Magyarországon állami pénzből népszerűsítik a kommunizmust."
..miként a náci eszmékkel megvádolt Hóman, Wass is támadások sorozatát kapta. Mert nem a tudás számít, hanem a politikai álláspont. Lehet, hogy Hóman felmenői között zsidó is akadt, azért állt ki a Thóra törvénye mellett, mely szerint zsidó nem házasodhat gojjal.

A genderizmus baloldali tulajdonság a HVG szerint?
A szélsőjobbosok szerint: Szerintük jobb, ha a genderszak megmarad amolyan “partizán badarságnak”, amit ki lehet röhögni, mint hogy épp a tiltással ismerjék el. Mentálisan sérültek új besorolása. Szerintük a nők hátrányos helyzetben vannak, legfeljebb operettállamokban, mint Britannia vagy Németország kaphatnak vezető szerepet. Politikus is kevés van nőből, noha a választók fele nő, de ósdi neveltetésük szerint a férfi van felül. Ez a helyzet a leszbikusok, buzik, szodomiták elszaporodásával változik. S ma már az 5 éves kislányt megerőszakoló migráns se számít egyedi esetnek.
Felvethető, hogy a politika ne szabja meg, hogy mit tanítanak az iskolákban. Legfeljebb nem ad rá pénzt: Tartsa el a gender szakos a tanárát! Még így is fenn áll a veszélye annak, hogy álláskeresésnél ELTE diplomát lobogtat valaki, amit gender szakon (apró betűvel) nyert. S a protektora már úgy ajánlja liblingjét, hogy "ELTE diplomás" álláskereső, nem pedig mentális sérültekkel foglalkozó szakmunkás.
Ha fizetős szakon valaki gender "tudományokat", tudományos nemzeti szocializmust akar tanulmányozni, lelke rajta. De nagy betűvel legyen a diplomán a képesítése! Náci diplomás! Genderhívő diplomás! S ne közpénzből finanszírozzuk a hülyeséget! Fizesse a soros banda!

Közbüntényesek Magyarország elrablása

Alkoholmentesítés a FIDESZ-ben
A torziót rendszerint retorzio követi. A sorozatban elbocsátott Pálinkás visszamorog:
„A szellemi középszer diadala zajlik az országban - amikor is a politikai hatalom legitim gyakorlói közül kialakult egy réteg, amely úgy véli, ő is „választást nyert”, és otromba stílusban ítélkezhet a tudományban, a művészetben, választhatja el az értékest az értéktelentől, nélkülözve mindehhez a kellő szellemi hátteret, a műveltséget, a képzettséget, az intelligenciát.”
Vajon hol van a szellemi elit Pálinkás elvtárs szerint? Csak nem az MTA-ra gondolt?!

Szanyi - soha shoa
A szocialista EU-s képviselő a déli kerítés kapcsán hazánkat Auschwitz-hoz hasonlította.
Ha Szanyi Tibor ismeri a történelmet, akkor őrült. Ha viszont az átlagost messze meghaladóan jobban ismeri a legújabb kor történelmét, akkor zseni.

Plöm-plöm emberek fasisztázták a magyar miniszterelnököt.
A miniszterelnök úr büszkén vállalhatja a jelzőt egy olyan politikai tömörülés nevével, amelynek alapító tagjai között 15 000 zsidó volt. Amely szerint egységben az erő.. Ismert, hogy a szovjetek kezdtek fasisztázni, mert a német nemzeti SZOCIALISTA párt emlegetése rosszul hangzott a szocialista táborban. A magyar HUNGARISTA párt pedig Horthy csizmasarka alatt sinylődött. A szellemi leépülés lelassítható.

A HVG tollnoka, Hont (Font > Forrás) András támadta a miniszterelnök urat a keleti rokonság emlegetése kapcsán. Mert, hogy szerinte a két nagy őstörténész: Wamberger Hermann és mentora, Hundsdorfer a híres ugor-török vitában eldöntötte a magyarok származását, ami Hont úr szerint finnugor. Megjegyzem, a magyar sem nem finn, sem nem török, hanem egy speciális civilizátor nemzet. De elfogadható, ha Darwin népének finnugor vagy turk származéknak mondja valaki a magyart.
Még mindig nem tiszta az emberek előtt, hogy nép és nyelv egy. Vagyis, ha volt finnugor nyelv, akkor finnugor nép is volt. Vagy egyik sem. Mert a NÉPET A NYELVE HATÁROZZA MEG. (A nemzetet pedig a génállomány.)
Ugyanebben az "Egyenes beszéd"-ben a lovagkeresztes Krausz Tamás a zsidó Horthyt leantiszemitázta. (2018.09.14.) Pedig kikért is szóltak a csendőrsortüzek ?! [Pécs-környéki bányászok. Az endrődi sortűz. Az élesdi sortűz. Csendőrsortűz a nyírbátori bálon. A Népszava szerint csupán az 1890-es években több száz ember, többnyire békésen tüntető férfiak és asszonyok pusztultak el a csendőrsortüzek nyomán.] Chorin a múlt században, a két háború között időszakban a magyar zsidó nagytőke egyik meghatározó személyisége volt, bankár, iparbáró, bányatulajdonos, 1932-től a GYOSZ elnöke, felsőházi tag; dúsgazdag ember, a Chorin-Kornfeld-Mautner-Weiss család feje. KDNP: Horthyt és környezetét, amelyet Bethlen István és zsidó nagytőkések szimbolizálták a köztudatban, angolbarátnak, míg Imrédy Béla miniszterelnököt és a politikusok nagy többségét német, de legalábbis olaszbarátnak tartották és az olaszok is szemben álltak az angol-francia szövetséggel.

Tüntettek
Ferenc nemzetvezető testvér balkeze feljelenti magát hazaárulás vádjával. Van Niedermüller úrnak hazája ?! Ami nincs, azt nem lehet elárulni.
Nem vagyok jogász. Lehet, tévesen gondolom, de szerintem nagy nyilvánosság előtt a miniszterelnökről becsületsértő kijelentést tenni bűncselekmény. Már pedig a tüntetés több hordószónoka is gyalázta a magyar miniszterelnököt.
Ellenben egy ellenzéki párt sem mondta, hogy elutasítja Brüsszel migráns betelepítési tervét. Sőt, a Feri határozottan hiányolja az arab analfabétákat. Akik eltartásra jönnének, mint a nemzetiség.. Nem a rokonságról van szó? Mert a tüntetők többsége profilból teljesen Arafatra hasonlít. Ennek ugyan ellent mond, hogy Feri azt írta a mellére tett táblára: "Én is cigány vagyok!" S néha azért elhihetnénk, amit állít...

Ferenc belátta, hogy a demokratikus rendet ő demokratikus módszerekkel nem tudja megváltoztatni. Hát nyiltan ellenforradalmat hirdet.. Gond, hogy kevés harcost tudott Budapesten mozgósítani, megpróbálkozik a parasztságnál, hátha többen támogatnák.
Ballib oldalról hangzott el az a nyilvánvaló ostobaság, hogy a Szargentini jelentés az Orbán kormány s nem a magyar nép ellen van. De akkor mit keres a szövegben a Gyurcsány kormány bűnlajstroma?! A Feri balkeze mondja: nem a magyar rendőröknek, határőröknek hisz, hanem a verésre panaszkodó illegális bevándorlónak. Gondolom, akkor sem a rendőröknek hitt, amikor a főnöke verette demokratikusan az utca népét ismeretlen karhatalmistákkal. Még öreg holokauszt túlélőt is a földre vittek, mert véletlenül arra járt (nem a tömegben!). Gyurcsányék idejében masírozott a szélsőjobbos Szabó Albert és Bácsffy Diána csapata, akik a Magyar Gárdánál is keményvonalasabb jobbosok voltak. Gyurcsány regnálása alatt gyilkolták a békés cigányokat. Gyurcsányékhoz tartozott az Olaf jelentés ügye is.
Ez a Feri olyan, mint a fiatal Bush. Csinálták volna a disznóságokat, csak gyengék voltak hozzá. Gondoljunk a tank esetére. Azonnal látszott a színjáték, mint a Baló roncsautójánál..

Valahogy ezt a Ferit nem veszi komolyan a politika. Nyiltan a demokratikus rend megváltoztatását hirdeti erőszakos eszközökkel visszhang nélkül. Bezzeg a Budaházy pár levegőbe elpufogtatott benzinespalackért 13 évet kapott első fokon.

Ellentétben Szanyi kapitánnyal Magyarország nem koncentrációs tábor- mondta Orbán Viktor.
„Szép és biztató időszak várható. Továbbra is úgy fogunk kormányozni, hogy egyre jobban megérje dolgozni és gyermeket vállalni” - emelte ki. Hozzátette: elérhető, hogy 2030-ra az ország az EU öt legjobb és legélhetőbb országa között lesz. Ámen.
A miniszterelnök úr a nemzethaláltól fél. Tessék visszahozni a 3 generációs családmodellt. Ahol az öreg vigyáz az unokákra, cserében az öreget sem adják szociális otthonba neveltjei. S a legolcsóbb a sok személyes háztartás, mert a költségek nem egyenes arányban nőnek a létszámmal.
A bevándorlással kapcsolatban pedig az ENSZ-ben kellene felszólalni az idegen országok megtámadása során menekülésre kényszerülő nép érdekében. A NATO jelentős szerepet játszott békés országok lerombolásában. Ahol a terror és a diktátorok ellen támadták az országot, de csak a népet tették tönkre s az áldozatok számát növelték.

Képzésen : Fekete Győr András és szellemi társa, Szél Bernadett az USA-ba megy továbbképzésre. Rájuk fér! Vajh retur jegyet kapnak?

Németh Sándor, pontifex maximus békülékeny húrokat penget a fidesz felé.
Németh Sándor szerint Angela Merkel katonai megszállás alá helyezné Magyarországot. (miként a németek is ami megszállás alatt vannak.) Bye-bye Sasha!, ellenben az USA Az amerikai hadsereg csapat jelenléte növekszik Németországban. A wiesbadeni székhely szerint 2020-ig körülbelül 1500 további katonát kellene az Egyesült Államokból átvinni Németországba. Az USA elvileg az Oroszok ellen tartja Németországban több tízezres katonai kontingensét (meg a britek), valójában a németeket őrzik. Mert az orosz ellen lenne helye az US armynak Romániában és Lengyelországban. Még tán a balti államok is befogadnának pár ezer néger harcost..

Nyaraló gyilkosok?
A MIGRATION AIDS hungarofób szervezet gazdasági menekülteket nyaraltatott volna Őcsényben (vagy a NATO elől menekülő arabokat, esetleg kalandor , szüleiket elhagyó gyermekeket), de az őcsényiek nem óhajtották a társaságukat. Vajon akkor is elutasítóak lettek volna, ha eme magyargyűlölő szervezet a bankárok által utcára rakott devizahiteleseket nevezi be a falusi turizmusra? A panziósnak a kiszúrt kerekekért a tőlem független magyar bíróság 450 000 Ft kártérítést ítélt meg, amely összeget a panziós az idegenek megsegítésére ajánlotta fel. Pedig akadnak Őcsényben szegények is szép számmal. Nem azt írtam, hogy az adóstól nem lehet elvenni a házát. Pusztán annyit, hogy valamilyen lakhatás minden magyart megilletne. Legalább egy garzon.. Vagy egy elhagyott falusi ház.. De hol a 140 ezer devizahiteles család? Ki álljon ki értük, ha önmagukért sem teszik meg?

Az LMP-ből kiebrudalt macskagyógyász európai ügyészséget akar.
NORMÁLIS ? A magyar ügyészség működésére még lehet némi ráhatása. Ha szerinte az megvehető kilóra, akkor a világ pénzén a Soros főnökei nem tudják megvásárolni egy EU-s ügyész lojalítását? Ekkora erővel mindjárt császárt is akarhatna az EU fölé, aki majd a körmére nézne a tolvajoknak! Aki valóban független lenne tőlünk. Csak mi függnénk..

Gazdasági helyzet hazánkban
Szegényebbek lettünk, vagy gazdagabbak ? Természetesen akinek nem javult a helyzete, az szegényebbnek érzi magát. De ne feledkezzünk el a sziget félmillió látogatójáról, akik napi 24 000 Ft-ért mehettek a részeg popvilágba dorbézolni. S a másfél millió nyugdíjat élvező sem panaszkodhat a szinvonalára. Aki úgy nyugdíjas, mint a havi 5000 Ft járadékból élő. S néhányan egzotikus országokban nyaralhattak. Mások 30 millió forintos lakást vettek. Persze, megint mások az utcára kerültek. Akikkel még a liberálisok is szolidárisak 1 éjszaka erejéig..

Hilfe! Ferenc testvér Győrben
"A DK elnöke szerint senki nem akarja Európa kultúráját felszámolni, s ha egy-kétezer bevándorló veszélybe tud minket sodorni, akkor velünk van a baj."
Ugye, egy-két ezer politikai menekültet befogadtunk, akik szépen integrálódtak a budapesti környezetbe, miként az afgán kebabos. De több nem kell. Bár az Apró féle zsidó villában még el lehetne helyezni Feri cigány mellé néhány nemzettársát. Mert a hazánkban élő embereknek is kijárna ingyen annyi, amennyit a jött-ment idegen megkap. Illetve a politikai menekültnek is adnunk kell annyit, amennyit a magyar hajléktalan megkap: éjszakai menedéket és napi 2 babkonzervet.
„a legutolsó mentsvár az lehet számunkra, hogy ennél nagyobb gazemberek is megbuktak előbb-utóbb".
(Én is itt vagyok!)

Az igazság odaát van.

Percemberek
..elég régóta azt szoktam mondogatni a gyerekemnek, hogy itt háború van" – mesélte Hernádi Judit a Magyar Narancs-interjúban. A színművész szerint a háborúban mindig az adott pillanatot kell túlélni, csak arra kell figyelni. "Nem kell megmagyarázni, hogy mi volt tegnap, nem kell arra gondolni, hogy mi lesz holnap."

Azt üzente visszajönne
Liberálisok: "Hajdani tombolásuk pusztán emlék." Bár fehér ember nem felejt.. Vajh Demszky véletlenül lett profilból fotózva?

Volner szakít a szefárd zsidókkal ? Vagy a szefárdok Volnerrel?

Mene, tekel, ufarsin
A nemzeti szocialistának mondott (Gusztos) párt elvesztette nemzeti jellegét, s besorakozott a számos internacionalista szocialista pártocska közé. Csak a Magyar Gárda masírozik velük ?!

Munkásőrnek egy baja Zay márki cigány Magyar Gárdát akarna.
Ahol együtt masírozhatnának zsidókkal és ballibesekkel. (Ott volt a Szabó Albert, miért nem csatlakozott?!)
"Arra utaltam a Jobbikkal kapcsolatban, hogy a szélsőségességet le kell vetkőzniük, de a radikalizmusukra nagyon is szükség van. (...) azt mondom, hogy az új Magyar Gárdában együtt kell küzdjenek zsidók, cigányok és baloldaliak."
Lehet, hogy a márki megirigyelte Vona nagy mellényét? S mi célja lenne a Vörös Gárdának ? Ők is rendet tennének a rendőrség helyett a polgárőrséggel karöltve? Tisztségvállalásról lebeszélném a márkit. Gondoljon csak a Véderő gyöngyöspatai tisztjére, akit magasra emelt a sors sötét keze. Mellesleg a Magyar Gárdában nem csak a Szegedi Csanád volt zsidó. S mintha cigány tagról is beszéltek volna. S a Gyöngyösi sem éppen nemesi származású..(Édesapja külkereskedőként dolgozott a szocializmusban. Állás csókos embereknek.) A szocializmus útján.
Zay márki csatlakozik a Budaházy csoporthoz? (Molotov koktél = 13 év ingyen fűtés)
Szerinte, ahol ilyen hatalmas a kontraszt, "ott nagyon hirtelen előkerülhetnek a Molotov-koktélok és az erőszak is. Isten óvja ettől Magyarországot, de ahol ennyi embert tesznek tönkre politikai okból, ott nem zárhatjuk ki megnyugtatóan ezt a lehetőséget."
De mintha a Budaházi a komonisták ellen dobta volna a palackokat. Vagy Soros főnökeinek nincs is ideológiája? Csak a hatalom számít? S tudja a márki, mi is az a demokrácia? Gondolja, hogy az a deimos uralma?


A macskagyógyász csapatának több tízezer gyenge embertársunk aláírását sikerült begyűjteni az európai ügyészség kapcsán. Amely intézmény Juncker határőr alá lenne beosztva, s a Soros főnökeitől kapná a fizetést. Ők majd megmutatnák nekünk, mi a tisztesség! Miként a devizahitelnél is megmutatták. Ezek a szerencsétlen, naív embertársaink azt hiszik, hogy ma Brüsszelben nem tudják, mire mennek el az uniós pénzek! Mert ott tisztességes ostobák dolgoznak! Egyedül a magyaroknál nagy a korrupció. Pedig tudják! S előre dörzsölik a markukat, ha valamelyik kormány megvámolja a kohéziós alapot. Onnét a markukban van a csapat. Na, de miből fizessenek nyugdíjat?! Emeljék meg a 10%-os nyugdíj járulékot 40 %-ra? Mert akkor nem kellene a kormánynak "lopni". A közalkalmazottak (orvosok, tanárok) fizetését meg lecsökkenteni, hogy az SzJA fedezze a bérüket. Avagy az adókat is 10-ről 40 %-ra növelni, s az aktív dolgozónak a brutto 20 %-a maradna meg nettonak. Gyorsan kiürülne az ország... Gyurcsány a tisztakezű. Ferenc testvérünk felidézi a baltás gyilkost is, de ismételten elfeledi megnevezni a bűnöst: Ki tette a két ősellenséget egy kétszemélyes szobába éjszakára? S az mennyit kapott? 2004-ben történt.

Több ellenzéki párt közterületen szándékosan szemetet rakott le. Mit mond erre a törvény ?!

Nem bántja a szemét? Ugye, a "vérszagra" számos vállalkozó csoportosult, hogy elvinné a szemetet. Jó haszon reményében. De ezt a bonyolult feladatot az önkormányzatok is megoldhatnák. Igaz, nyereség nélkül. Viszont a közmunkások értelmes feladatot nyerhetnének a vízgereblyézés helyett.

Történelmet hamisít a MAMA pártja
"Ő volt (Tisza István) tehát az a miniszterelnök, aki rövidlátó politikájával előidézte az Osztrák-Magyar Monarchia száz évvel ezelőtti vereségét, szétesését és az ezeréves szentistváni magyar állam halálát."
Távol áll tőlem, hogy Tisza István prókátora legyek, noha szép ősi magyar neve van, mint Karácsony és Kárpáth elvtársaknak. Azért a háborúba vezető úton ott állt mellette Hazai Samu hadügyér (szintén ősmagyar), a totális vereség pedig Linder (ősmagyar) hadügyér nevéhez köthető. Mert ha akkor a főnemes Hatvany és társa nem megy különbékéért, hanem elfogadja a padovai egyezményt, ha Linder nem zavarja szét a hadsereget, akkor minden másképp történik.
A magyar Bush szerint a zsidó Horthy is elítélendő figura! Pedig az nem tett mást, mint úszott az árral. Mentette a zsidóságot ereje szerint. Nem antiszemita ez a Lajos kicsit ?!
A háborúkért természetesen vannak felelősök. Azokat azonban nem Európában kell keresni.

"Hazug üzenetből sohasem lesz nemzeti felemelkedés. Most sem. Kellene végre érteni a múltat, amíg nem késő."

Egy csavargó vallomása
"TomPapa azért készítette a viseletet, mert szerinte a konzultáció értelmetlen, az abban feltett kérdések gyermetegek és evidensek"
A kérdések az ilyen emberek szellemi képességéhez íródtak. Azért némi hibát én is látok bennük: A demográfiai mennyiségi szemléletet. (Mert a minőség fontosabb a mennyiségnél!) Valamint a családtámogatási programokat /2.§/ munkavégzéshez kötné a kormány, aminek ellentmond a főállású anyaság /5.§,/ intézménye.
emeljék a "titkárok bérét 30 vagy 40 százalékkal", vagy "a családi pótlékot 10 százalékkal", annak az összege ugyanis tíz éve nem változott.
Nagyon helyes, hogy nem változott! Tessék elmenni dolgozni, s az adóból szép összeg levonható a gyermeknevelés kapcsán. A lumpenek pedig ne szaporodjanak!

Gyenge ellenzék: Szabó Tímea és a baltás gyilkos: Nem követeli a bebörtönzését annak a tisztességtelen baloldalinak, aki egy 2 személyes hálószobában helyezte el a két ősellenséget. Tán még a baltát is ő biztosította.
Jakab Péter (Jobbik) szerint "a nép reális veszélynek tartja, hogy Viktor megkoronáztatja magát" Ezt vajon melyik kocsmában hallotta?
Vadai: Orbán a világ első embercsempész-miniszterelnöke. Megszoktuk, hogy Vetközz Ági vad dolgokat állít. Egy törpe párt hangját csak akkor hallja meg a nép, ha nagyon durva dolgokat mond. Mindenki tudja, hogy a Soros főnökei csinálták az afroázsiai exodust, amihez felhasználták az ENSZ mamelukjait. Mellesleg az egyik uniós országban Soros Györgyre 2 év börtön vár csalásért. Az EU egyik tisztviselője (Juncker) meg Brüsszelben csókolódzik a börtöntöltelékkel.

CEU érzékenyítette bírák
A Kúria a napokban elutasította a 2006-os őszi rendőrterror egyik meghurcolt áldozata, Dukán Dániel kárigényét.
Másik eset
az elsőrendű vádlott, ifjabb H. Dezső ötmillió forintos kártérítést kapott rossz tartási körülményeiért. Milyen borzasztó állapotok lehetnek a börtöneinkben, ha még a putriból érkezett cigány számára is elviselhetetlen ?

Politikai cirkusz
Amikor lemondtam parlamenti tisztségeimről, arányos felelősséget vállaltam mindazért, ami egy fél évvel ezelőtti, titokban rögzített magánbeszélgetésen elhangzott.
Fél évvel ezelőtt már a Jobbik balra tolódott, amihez Szávay úr is csatlakozott. Nehéz elhinni, hogy a nagy ballib összeborulás után a Jobbik prominens tagja nemhogy megüt egy zsidó nőt, de még hogy zsidózzon, azt is. Úgy tűnik, a Jobbik nagyon ki akarja mutatni a szemita barátságát. Mert még mindig vannak zsidók, akik kételkednek eme szefárd párt őszinteségében.

Veszteséges a kukaholding
De miért van szükség holdingra? A polgármesteri hivatal vesz egy kukásautót, felvesz mellé egy sofőrt és néhány közmunkás begyűjti a szemetet elfogadható áron, nyereség nélkül.

Feri és a többiek tüntettek a túlórakeret miatt. Mert a Feri már annyit dolgozott életében, több túlmunkát nem tudna vállalni.
Mivel a tünti unalmas volt, belekötöttek a rendőrökbe. Lisztet szórtak rájuk, petárdákat dobtak a rendőrök elé... A rendőrök meg szomorú történettel megríkatták a masírozó civileket.
Örök érvényű szabály, hogy a tüntetők és a rendőrök találkozásából ritkán lesz összeborulás. Nem is vezényelném ki a rendőrséget békés tüntetéshez! Persze, egy francia típusura ráküldeném a kommandót is..

Viszonylag békésen ért véget a tüntetés. Pedig szívesen megnéztem volna a TV-ben, amint Ujhelyi veri a kommandósokat, a Ferit meg a jobbkezével együtt - a ballib rendőri hagyományoknak megfelelően - beviszik testüreg motozásra. Volner szerint a békés tüntetőket senki sem akarja megfékezni. Csak pár emberrel mi értelme van békésen tüntetni? Békés erő felmutatásához legalább 100 ezer ember kell.

Fasiszták - Egységben az erő!
Mint ismert, a FAsces (vessző) könnyen törik. De egy vesszőnyalábot a legerősebb ember sem tud eltörni. Nekem tetszik, hogy ilyen harcosan kiállnak a "rabszolga törvény" ellen. De szép lett volna, ha akkor is utcára vonulnak, amikor a Sorosék munkanélküliséget csináltak hazánkban, s a dolgozókból sokaknak meg kellett tanulni imádkozni. Vagy kultúrát váltasz, vagy repülsz!

A véleményem szerint Rotschild fizette tüntetők szemében az MTVA a mérvadó. Mert saját számításuk szerint 5000 fővel vonultak az MTV székházhoz, ahol a macskagyógyász beolvasná a követelésüket, amit az ATV minden erődemonstráció nélkül is beolvasott a fegyőr helyettesének tolmácsolásában. Viszont a soros csapat ugyanezt az MTV-ben is látni szeretné, ezért hőbölögnek. Tán attól tartanak, hogy az ATV-t kevesebben nézik, mint az MTV-t. Csak azt nem értem, hogy miért akar mind az 5000 ember bemenni az MTV-be? Nem elég a macskagyógyász (Hadházy) a képviseletükben? Vagy azért nem bíznak abban sem meg annyira?
Mellesleg a legtöbb pont üres semmiség. Egyedül az európai ügyészség követelése hazaárulás a söpredék részéről. Mert ezzel feladnánk megint egy darabot a szuverenításunkból. Akkor már inkább hagyjuk a fenébe az egész EU-t ! Ugyis csak 3 millióan szavazták meg a belépésünket a 8 millió szavazóból.
Barátkozás: A ballib tüntetők petárdákkal, üvegekkel dobálták a rendőröket, akik válaszul könnygázt alkalmaztak. Vajon most miért nem jönnek az azonosítatlan külföldi kommandósok, hogy megrugdossák a földön fekvő embereket? Akik feltehetően focihuligánok, hiszen a TV leadta követelésüket, mégsem bírnak magukkal. Talán ingyen kólát akarnak, mint a Feri emberei 2006-ban.. A képen a túlórát elutasító munkások dühödten telefonálnak, teáznak.. (Ekkorra már az ATV rég bemondta a követelésüket.) Amíg csorog a lé az USA-ból, addig tüntetnek a magyarok ellenségei.

Állítólag a rendőrök parancsba kapták, hogy el kell viselniük a csürhe támadásait. Csak azt nem értem, hogy akkor meg minek lettek odavezényelve? Pofozógépnek? Hagyni kellett volna, hogy betörjenek a TV székházba, aztán a tüntetésért felelőst bíróság előtt elszámoltatni. Ezek a háttérhatalmi emberek nem nyugszanak! Pénzük meg van, hiszen a devizahitel, a sortolások milliárdjai hozzájuk vándoroltak.

Kidobták a macskagyógyászt a köztévétől.
Ugye, az USA-ban kiképzett Szél kisasszonnyal együtt szerették volna elérni, hogy az ATV után a köztv is beolvassa az USA álmait. De akkor nem 5000, hanem minimum 50 000 emberrel kellett volna érkezniük. Remélem, a testüreg motozás náluk is megvolt, mint a szocialisták idején, ha már a szemkilövés, földön rugdosás elmaradt. Vajh mibe került a cirkusz a Soroséknak ?!
Vetkőzz Ági az Orbán? testőreivel töltötte az éjszakát. Kinek volt ez büntetés?
A hülyeség ragályos?: Prőhle Gergelyt nemrég menesztették a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről. az új törvény alapján valaki arra kényszeríthetnek, hogy sokkal többet dolgozzon, akkor ez rossz. Felmondani nem lehet a dolgozónak ? Fasiszták vonultak a Soros pénzéért. (Mi a telefonszáma az "ágyban túlórázó" hölgynek?) A Parlament fénylő fenyőfájától már ingyen szánkóval vonultak.
A politikai cirkusz folytatódik. Pedig az ATV minden további nélkül beolvasná (beolvasta!) a Soros-ügynökök petícióját. De akkor hol marad a show ?! Rajtam kívül senki sem nézte a Hit Gyüli TV-jét? Mert sehol sem olvasom, hogy ott már a momentum elnökhelyettese bemondta a petíció szövegét tegnap este.(2018.12.16.)

Aki még hisz a jogállamban: Élő adásban jelentkezett be Szél Bernadett az ATV Start című műsorában reggel, ahol elmondta: jogi lépéseket terveznek az MTVA székházból való kirakásukkal kapcsolatban. Lehet, hogy a "testőrök" nem tudták kielégíteni ?

Megverték? Varjú Lászlót a biztonsági őrök. Mikor anno az újraszámlálást követelő FIDESZ-eseket megverték a hídon, panaszkodtam róla egy szocialista ismerősömnek. "Úgy kellett nekik! Csak még jobban verték volna meg mindet!" - hangzott a régi MSZP-s párttag részvétnyilatkozata.

Emlékezzünk: 2002. október 4.: Kiderül, hogy Berkecz Mária, a Millenáris Kht. volt vezetője a koncepciós rendőrségi eljárás miatt ideg-összeroppanást kapott. A kétgyermekes családanyát egynapos fogsága alatt súlyosan megalázták, testüregi motozást alkalmazva kétszer is átvizsgálták.

Momentumos diákok a túlórák ellen.
Elvégre, ha az életében semmit sem dolgozott Szél, Hadházy, Ujhelyi stb lázadhat a munkások helyett, akkor az USA támogatta Momentum is cirkuszolhat. Ellenben a munkás azt mondja, hogy ha itthon nem találom meg a számításomat, akkor külföldre megyek. Hiánycikk a munkaerő.

Mikor vallja be az ATV, hogy már rég leadta a macskagyógyász 5 pontját, ezért is felesleges a cirkusz az MTV székháznál?!

HVG igazsága
"Valójában nem egy törvényt akarnak a tüntetők megváltoztatni, nem is egy petíciót akarnak beolvasni, még csak nem is a kormányt lemondatni, hanem ennél is többet: rendszert váltani. " (Vona)
Hazaárulás (törvényi értelemben) Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása az állam elleni bűncselekmények csoportjába tartozó bűncselekmény.
139. § (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve - különösen fegyveres erő igénybevételével - megváltoztassa, bűntettet követ el, és öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

255. § (1) Aki olyan szervezetet hoz létre vagy vezet, amelynek célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
258. § (1) Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének (európai ügyészség), területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Oltalmazott "menekült" támadt egy magyar párra.
Féltem, hogy börtönre ítélik, ami nekünk napi 8 000 Ft-ba kerülne. Akkor már inkább küldjék haza, tomboljon a szülőföldjén!...

Politika
Nyitólap