Globalizáció 2


Szép új világ

Akadálymentesítés

Kalifornia
Tizennégy embert öltek és 17-et sebesítettek meg. Korábbi hírek három gyanúsítottról szóltak, de a hatóságok majdnem biztosak abban, hogy csak a 28 éves amerikai állampolgár, Syed Farook és a 27 éves Tashfeen Malik gyilkolt. A símaszkot és golyóálló mellényt viselő támadók egy nonprofit egészségügyi szervezet, az Inland Regional Center San Bernardinó-i klinikájára hatoltak be és kezdtek lövöldözni a konferenciateremben, majd kocsiba vágták magukat és elmenekültek.
Oba mah
Mint minden tömegmészárlás után, Obama most is elmondta, hogy ellenőrizni kéne a fegyvereket.
Néha az ember már kételkedni kezd a tömeggyilkosságok spontaneitásában. Mintha csak agymosott emberek esnének neki minden racionális ok nélkül embertársaiknak, miáltal egyre határozottabban fel lehet lépni az amerikai fegyverviselés ellen. Mert amíg olyan sok fegyver lesz az USA népénél, addig kénytelen-kelletlen muszáj eljátszani a demokratikus választásokat, hadd higgye a nép, hogy neki is beleszólása van az életébe. Vagyis a központi hatalom nem igazán működhet egy sok millió - adott szituációban ellenséges - "kvázi katonát" tartalmazó országban.

Iskolai mészárlás
Megölt 27 embert, majd magával is végzett az amerikai történelem egyik legsúlyosabb iskolai lövöldözésében egy 20 éves ámokfutó. Az áldozatok nagy része 5-10 év közötti gyerek, de köztük van a gyilkos tanárként dolgozó anyja is.

Moziban
Egy álarcos fegyveres tizenkét embert megölt, ötvenkilencet megsebesített a Colorado állambeli Denver egyik bevásárlóközpontjának mozijában az új Batman-film csütörtöki premierjén.

Nem adom le..
a fegyvertartó válaszadók 65%-a azt nyilatkozta, hogy megtagadná az engedelmességet, ha fegyvereit elvevő törvényeket hoznának
Itt a fegyvertartási hagyományokon felül valamint a vadászfegyvereket, a Nemzeti Gárda otthon őrzött fegyvereit nem számítva jelentősen beszámít a hatalmas bűnözési hullám, amely átjárja az egész Amerikai Egyesült Államokat. A rendőrség tehetetlen. Egyetlen esélyed, hogy fegyverrel véded meg magad, ha már egyszer pánikszobára nem telik.

Fegyvertartás - Szembe a világkormánnyal
Látva az egyre romló közbiztonságot és a rendészet szervek tehetetlenségét, a floridai törvényhozás 1987-ben eltörölte a helyi (városi, megyei) fegyverviselési rendelkezéseket és megváltoztatta a fegyverviselési engedélyek kiadásának szabályait. A jogalkotó célja kifejezetten a jogos védelem (lawful self defense) lehetőségének megteremtése volt minden floridai polgár számára. Az engedélyezés a megyei hatóságoktól átkerült az állam hatáskörébe, és legfontosabb vonása, hogy az engedélyező hatóságnak nincs mérlegelési jogköre: elég, ha a kérelmező nyilatkozik, hogy önvédelem céljából fegyvert akar viselni, de nem kell megindokolnia, hogy miért érzi ezt szükségesnek. Ha a kérelmező megfelel a törvényben megszabott követelményeknek, ki kell állítani számára az engedélyt.

Fegyverzet csökkentés - Próbálkoznak
Nem hivatalosan már zajlik az USA-ban a legálisan birtokolt fegyverek elkobzása, de immáron rendelettel hivatalosan is elkezdődik a kötelező beszolgáltatás: Alkotmányos alapjog ide vagy oda New York City elkobozza a töltényes és sörétes puskákat !

Vadászbolt: A lövedékek egyik legfontosabb jellemzője a becsapódási sebességük. Amennyiben ez meghaladja a 600 m/s-ot, a lövedék robbanóhatást fejt ki. A szétroncsolt csontok és testszövetek másodlagos lövedékekként maguk is további sérüléseket okoznak. Ha ez a sebesség viszont meghaladja a 800 m/s-ot a fokozott robbanó hatás mellett, a folyadékkal telt véredényekre erős hidraulikus erő is hat. A sebcsatornán kívül attól távolabb is megpattannak az erek, sérülnek az idegpályák. A testüregekben és szövetekben lévő folyadékok a hidraulikus hatás következményeként fellépő sokk-hullámok nyomán mozgásba jönnek és minden irányban kiterjedve erős szövetroncsolást okoznak.
Sodor az ár: Napjainkban továbbra is folynak a kutatások hatékonyabbnál hatékonyabb DEW fegyverek kifejlesztésére, s mostanra már kézzel fogható eredményeket tudnak a tudósok felmutatni, gondoljunk csak a lézer fegyverek katonai célokra felhasználására irányuló fejlesztésekre.
Manipuláció - irányított gyilkosok.
Létezik egy technika (sleep-wake hypnosis), amely lehetővé teszi a hipnotizőr számára, hogy telepatikus úton hipnotikus parancsokat továbbítson a célszemélyhez, legyen az akár néhány méter, vagy több ezer kilométer távolságra.

A diktátor
Amit világosan kell látnunk: a mindenkori amerikai elnök rendkívüli helyzet esetén élhet rendkívüli jogosítványaival, amely gyakorlatilag szinte korlátlan hatalom gyakorlását teszi lehetővé a számára. Vagyis rendkívüli helyzet esetén olyan utasításokat adhat, amelyeket senki nem bírálhat felül, senki sem ellenőrizhet és senkinek sem kell jóváhagynia.
Alex Jonesék egy kormányhivatalnoktól kaptak egy dokumentumot, amely szerint a FEMA táborokat kezdik feltölteni a szükséges cuccokkal és személyzettel. Ez azt jelenti, hogy már egyre közelebb vagyunk egy globális ellenállás időszakának, amikor orwelli módon fogják kezelni a dolgokat.

FEMA

FEMA
Hamarosan sor kerülhet minden idők legnagyobb belföldi katonai akciójára az Egyesült Államok területén: a szabad fegyverbirtoklás megszüntetésére és a 2. alkotmányos jog eltörlésére.
"Szükségállapot esetén az Egyesült Államok kormányának jogosítványait a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség, rövidítve FEMA veszi át.
Obama készül?: Az Obama-kormányzat már hosszabb ideje törekszik arra, hogy az ellenőrzése alá vegye a lakosság birtokában lévő lőfegyvereket. Az amerikai polgárok ezekkel a fegyverekkel az alkotmányban biztosított fegyverviselési joguk alapján rendelkeznek. Aggodalmat keltett az amerikaiakban az is, hogy az Obama-kormányzat a közelmúltban intézményesítette a meghosszabbított fogva-tartást. Az internáláshoz most már nincs szükség arra, hogy az internált gyanúsítható legyen valamilyen bűncselekmény elkövetésével.

Valami más

Amerika cserkésztáborai - Rettegésben tartani a népet?
Táborok: Több oldal felkeresésénél a számítógépem visszaállt alaphelyzetbe. Az a lap, amely szerint Oba-Mah már elkezdte a táborok aktiválását, eltünt a hálóról.
Táborok hagyományos stílusban.
Kuka: I personally visited the supposed "Utah Lake" camp mentioned, driving an hour across dirt roads and through brush to approach the back side of the facility, only to discover that it was a garbage dump. The high fences were to keep the garbage from blowing into the lake.
Koporsók - Kissé nagynak tűnnek. Meg minek cifrázni a tömeges kivégzést koporsós temetésekkel?!
Valami más, s nem koncentrációs tábor, de érdekességnek jó. Állítólag ez volt a hadseregnél a GPS elődje. ->
Fura táborforma. ..és Auschwitz testvére, még az úszómedence is stimmel.

Kicsiben nálunk?
A FEMA több mint 900 táborral rendelkezik Amerikában, és szinte hihetetlen felfogni, hogy Magyarországon is tudatosan, lassan egy évtizede építenek ilyen intézményeket. Az egyiket épp a palotai szemétégető mellett, filmstúdiónak álcázva.
Itt azért vitatkoznék a cikkíróval! Miért ne lehetne egy magyar filmstudiot egy szemétégető mellé telepíteni? Mindjárt a megfelelő helyen lesz a kész film..
Legfeljebb azt nem értem, miért kell egy szemétégetőt ennyire védeni? Tudom, nálunk mindent visznek, ami nincs lebetonozva, mert népünk erkölcsi szintjét a béka hátsójáig vitték szeretett megszállóink. Azért a házunk mellett hetek óta halomban álló szemetet még a kutya sem lopta el..


Egy a tábor
Bármennyire is fájdalmas ezt tudomásul vennünk, egyre több jelből igazolódik vissza, hogy világunkat láthatatlan erők kívánják a káoszba és háborúba taszítani. A bevándorlási hullám célja, hogy lebontsa az európai nemzetállamok maradványait.

Chile Pinochet után szabadon
A napi.hu beszámolója szerint a Nemzeti Stadionfejlesztési Programba bekerült 26 létesítményre szánt keret (2014-2016) - a tartalékkerettel együtt - az eddigi 22,193 milliárdról 26,281 milliárd forintra növekszik. Ebből 2014-ben 12,035 milliárd a keret, míg a következő két évben 14,246 milliárd forint juthat felújításra és építésre. Allende barátai. Levelet hozott a Posta.

Felsőkert utca Rákospalota. A studio képekben.
A nemrégiben nyitott meg a rákospalotai Raleigh Stúdió - bejártuk a műtermeket, körbenéztünk, láttunk ezt-azt.
Nagy hiánypótlás történt a studio megépítésével. Minden bizonnyal a világban tapasztalható studiohiány az oka, hogy évek óta 20-adszor ismételt filmeket látunk a közszolgálati és a kereskedelmi televiziókban. Izgatottan várjuk az új filmcsodák megjelenését! A vasúton érkező sztárok sincsenek hátrányos helyzetben, mert a studió bejáratával szemközt ér véget az iparvágány. A drótkerítésen belüli földsánc értelmezhetetlen számomra. A külső felvételekhez lakókocsit bérelhet a sztár franciaággyal, ventillátorral heti 1300 dollárért. A műtermek leginkább üres hangárokra emlékeztetnek, senki ne keressen "dzsungelszintet, szahara szintet stb" bennük!

Gugli térkép: Látható, hogy a földsánc jól védi a studiót a szomszéd mezőgazdasági területen dolgozó traktorok hangjától. Vajh honnét hozták ide azt a rengeteg földet?

Avató
A 17 milliárd forintos projektet az amerikai stúdió magyar befektetőkkel, az Origo Film Grouppal közösen hozta tető alá. A magyar komplexum a hollywoodi stúdiók színvonalát követi, és Európa legnagyszerűbb stúdiójaként működik mutatta be Michael Moore, a Raleigh Studios elnöke. Steve Auer igazgató vezetésével bejárhattuk a valóban világszínvonalú létesítményt. Ahol egy éve még üres préri volt, ott most 18 hektáron egy különleges kis birodalom épült fel, Budapestre hozva Hollywood világát. A területet négy méter magas gátszerű földfallal vették körül, amely egyrészt a közeli autóutak zajától szigeteli el a filmstúdiókat, másrészt megvédheti a lesifotósoktól is az itt forgatókat, akik között világsztárok is szerepelnek majd. Az ingatlanon 38 ezer négyzetméter beépített terület áll a filmgyártás szolgálatára. Nyolc hatalmas stúdió épült, az alapterületük 1.200 és 4.370 négyzetméter között változik, a legnagyobb: egyben Európa legnagyobb stúdiója is. Benézhettünk ezekbe: a fekete falak, tökéletes hangszigetelés, nagy, 25 méteres belmagasság, afölött díszletek elhelyezésére alkalmas rácsmennyezet, a díszletmunkások számára kialakított járófelület található. A stúdióépületek mellett kiszolgáló helyiségek vannak, öltözőkkel, sminkszobákkal, irodákkal, a közöttük lévő szabad területek szintén minden szükségessel ellátottak, így azok is jól kihasználhatók lesznek filmkészítésre. Origo: A szóban forgó Origo Zrt. nem az ismert internetes újságot kiadó vállalat, hanem egy filmprodukciós cég. A 2007-ben bejegyzett amerikai-magyar tulajdonú Origo Film Group Zrt. 2010 májusában adta át nagy csinnadrattával Rákospalotán “Európa legmodernebb filmstúdióját”. A vállalat igazgatóságában ugyanakkor már az év decemberében feltűnt Pápa Marianne, egy 2013. szeptemberi közgyűlési jelenléti ív szerint a Komondor Holding addigra megszerezte a szavazatok többségét.

2011.03.07.A nemzetközi filmipar fellendülésének egyik nyertese Magyarország lehet, a korábbi évek pangása után már tavaly jó kihasználtsággal működtek a hazai filmstúdiók, az idén pedig minden korábbinál nagyobb rohamra számítanak - számolt be hétfőn a Világgazdaság. Az 5 éve felépült 17 milliárdos csodastudio pedig azóta folyamatosan ontja a szuperfilmeket nagy nyereséggel. 2013 - Ismét filmet forgatnak a studioban. Herkules.

Korda filmstudio Etyek. Az is be van kerítve, csak szegényebb lehetett a tulaj, így sövénykerítéssel, földsánc nélkül. "Csapó Tamás vezérigazgató elmondta, hogy tavaly a kihasználtságuk ötven százalék feletti volt, árbevételük meghaladta a félmilliárd forintot." Ugye, a félmilliárdból lejön pár forint az évi fenntartási költségekre, így ilyen bevétellel 40-50 év múlva megtérülhet a beruházás.

Alfahír: Az egyesek szerint szefárd zsidókhoz köthető Alfahír portál is nevetségesnek tartja a magyar FEMA létét!
Alfahír kérdések:
- miért kell ilyen vastag betonfal az épületre?
- miért van 6 méter magas kerítés, befelé forduló szögesdróttal a tetején?
- miért van aknamező a kerítés mögött?
- miért van egy domb a kerítés mögött?
Ugye, belül nincs még egy kerítés. Képzeljük el, hogy valamelyik filmcsillag élesített aknára lép, mert épp ott támad kóborolni kedve.. A 6 méteres kerítés épp úgy értelmezhetetlen, mint Ceutában. Ugye, drótvágóval egyszerűen átjárható kívülről. Szemre nekem nem tűnt 6 m-esnek, de ez lényegtelen. A betonfal nem tudom, milyen vastag, de az én 10 emeletes palotámnak is 36 cm-es külső betonfala van. A "domb" viszont kissé elnyújtottnak látszik. Lehet, hogy olcsóbb volt földsáncot építeni az alapozás anyagából, mint elszállíttatni a földet. Szűkös volt a 17 milliárdos keret.. Az, hogy biztonsági őrök védik, ma hazánkban természetes. A ballib időkben még a hadsereget is ősz hajú biztonsági őrök vigyázták. Az épület elhelyezése is indokolt, mert az M3 és M0 közötti szögletben található, ami megkönnyíti a moszkvai színészek érkeztetését, de Ferihegy felé is jó közlekedést ad, amellett a belváros sincs nagyon messze. Elvégre, ha itt forgat Halle Berry, akkor bizonyára Ferihegyről egyenest ide taxizik. S gondoljunk a magyar színészekre is, akiknek többsége Pest külsőn tengeti életét. Nekik ez a méregdrága telken felépített studió megfelelőbb, mint a Pilis olcsó, 3 aranykoronás földjére települt. Vajon ki lett milliárdos a 18 hektár belterületi föld eladásánál? A cikkíró felemlíti a "Chemtrail" néven ismert jelenséget is. Sajnos, erről én is csak annyit tudok, mint ő. Semmit. Csak az emberekben benne van, hogy amit titkolnak előlük, az többnyire rossz számukra, mint a TTIP.
Támogatással szemétégető. A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése - 8,4 milliárd forint. Azért a "szemétégető" kifejezés kicsit durvának tűnik. Tán helyesebb az épületen levő szó használata: Hulladékhasznosító.

2015 év vége - Akinek nem elég bizonyíték az elmúlt 4 év rengeteg filmje, ami a Raleigh Studioban készült
Persze, hogy tiltják a gyalogos forgalmat! még valami paparazzo fényképezgetni kezdené a földsánc túloldalán sétáló világsztárokat! Ez a cikk finoman antiszemita, hiszen náci német "kulturnépet" emleget és parazita zsidóságot. De akkor miért is Ashkenáz Németország neve?

Olsteinék helyében nem festenék ördögöt!

Megy a gőzös
857 millió forintos beruházással épül az a kisvasút Felcsúton, ami Orbán Viktor háza elől indul majd. A tervek szerint a vonat évente 6 millió forint bevételt termel majd, így alig 143 év alatt meg is termeli majd az árát. A kisvasút a Korda filmstúdiót is eléri Etyeken.

Klimaváltozás

Klimapuccs
Saját bőrömön úgy érzem, hogy a nyaraink, teleink egyre melegebbek. (A távfűtőmű ezt állandóan cáfolja számláival!) Kérdés, hogy ezt mi okozza? Mindettől függetlenül egyet kell érteni köztársasági elnökünkkel abban, hogy védeni kell erdeinket. Mert a fák oxigént adnak, széndioxidot nyelnek el és pozitivan befolyásolják a klimát. A hőmérséklet emelkedéséért állítólag a marhák bélgáza is nagyban felelős. Csökkenteni kellene a szarvasmarha állományt! Csatlakozva a sötétzöldekhez, nem eszem borjúhust már évek óta!
A víz. A trópusi Indonéziában 20-30 százalékkal kevesebb eső esik, de az indiai monszun is 15 százalékkal kevesebb csapadékot hozott. Hasonló szárazságokat tapasztalhat meg Brazília és Ausztrália is. Dél-Amerikában is súlyos a helyzet, Guatemalában, Hondurasban, Salvadorban és Nicaraguában a heves esők okozhatnak problémákat januárban, mintegy 2 millió lakost fenyegetve.
Mert a víz nem vész el, csak helyet cserél. A terrorista országok Szíria gyötrése helyett tán az időjárás szabályozásra is költhetnének pár dollárt.
Azért Nyugat-Európa még kerülhet bajba, ha leáll a Golf-áramlat. Rögtön hazajönnek a nyugaton dolgozó orvosaink, ha a bicskás migránsok addig nem kergetik őket haza.

Mint iskolai tanulmányainkból tudjuk, nem csak a marhák szellentése okozhat katasztrófát a Földön. Ugye, a mamutok kihalása után is jégkorszak következett be a gázhiány miatt, majd később a "Divina ex machina" következtében punishment jött: az Özönvíz. S általában mondják geológusaink, hogy bizony mindig akadt a történelem során egy marha, aki kiforgatta sarkából a bolygónkat. Mi több, még teljesen át is fordították legalább egyszer.. Aki nem hiszi, járjon utána..

Klimaváltozás - tanulmány. Grönlandon 5 éve már legyek is vannak.
Melegedtek az idővel. Amit tetéznek a totálisan terjedő betegségek. Például az idén minden általam látott buxusbokor kiszársdt, pedig csapadékosabb évünk volt a szokásosnál. Az egészséges táplálék része a fokhagyma. Valami ismeretlen betegség támadta meg, amitől rothad a gumó. Viszont ára már a szezonjában is a méregdrága tavalyi 1200Ft/kg helyett 1800 Ft/kg lett. Baj van a szőlő és gyümölcsültetvényekkel is. 80-90 %-os terméshiány mutatkozik bennük. Szép gyümölcsárak elé nézünk! Még szerencse, hogy a húsárak alig emelkedtek, a tejárak és a kenyérárak is elfogadhatók a szegények számára készült tej-jellegű ital és barna színű kenyér árcsökkentő hatása kapcsán.

Globális felmelegedés - Mínusz 67 fokot mértek Erdélyben. Mit mértek volna globális lehűlés idején?!

A Hold letépte láncát?

Változások kora - Valóban pályamódosítás történt?! Megváltoztak volna a tropikák?! A Föld fog sarkából kidőlni... Szoktató? Új eredmények szerint a Föld forgástengelyének térbeli helyzete sokkal nagyobb mértékben változott a múltban, mint azt eddig gondolták. Abnormal: az északi mágneses pólus nap mint nap egyre inkább Szibéria belsejébe, egyre délebb szélességi körök felé mozog, amely kihat az északi féltekének jelenlegi meleg téli időjárására is.
Megmondták előre: A dolésszög 22,1 fok és 24,5 fok között ingadozik 41 000 éves ciklusidovel, pillanatnyilag 23,45 fok. Nyári napforduló : 2016/06/20 22:35:20. (Kezdetleges eszközökkel ellenőrizve: Nincs dőlésszög változás!)
Amatőrök között is kezdő csillagászati tudásom szerint, ha a Föld dőlésszöge megváltozna, azzal csak a Baktérítő és a Ráktérítő távolsága módosulna. Ami melegebb nyarat és hidegebb telet, vagy ennek fordítottját idézné elő. Mindegyik évszak melegedéséhez a Föld forgástengelyének kellene áthelyeződni. Ami viszont együtt jár a koordináta rendszer változásával, s a hajósok már üvöltöttek volna, hogy nem találnak haza Ámbár lehet, hogy őket már a GPS vezérli.. Eppur si move. Az amerikai űrügynökség kutatása szerint eltolódott az északi pólus, és megváltozott a Föld tengelymozgása is. Az egyik kutató szerint ez az elmozdulás rendkívül drámai a múlt századi pólusvándorláshoz képest.
Gesztesi Albert: Beszélnünk kell még az ekliptika ferdeségének (dőlésszög) változásáról, aminek oka a planetáris precesszió. Jelenlegi értéke 23o 26’ 26”. Értéke 40 ezer éves periódussal változik 24o 33’ 30” és 21o 55’ 32” között, napjainkban csökken. Hatására a térítő körök az Egyenlítő felé, a sarkkörök pedig a pólusok felé közelednek évente 14,5 méterrel.
Pólusváltás elmélet.
Tájékozottnak tűnik.
A Föld dőlésszöge 23,5 fok, melyet a Hold tart meg. A Hold nélkül a Föld dőlésszöge egyszerűen nem lenne. A golbális felmelegedésnek nevezett "dolognak" ehhez semmi köze nincsen. A Föld dőlésszögében így is vannak kilengések. 18,6 évente van egy Nutációnak nevezett periódus és kb. 25800 évente pedig a Precessziónak nevezett folyamat, ami a búgócsiga mozgásához hasonlatos. Ez azonban amiatt adódik, hogy a Föld nem teljesen gömb alakú és szintén köze nincs a cikk által említett témához. Földünkön 29,2% szárazföld és 70,8% víz van. Ebből a vízből 94% sós és 6% édes. Ebből további 4,3% föld alatt van, 0,03% felszíni és mindössze 1,7% jég. Most komolyan azt hiszi valaki, ha felolvad akár az összes 1,7% jég, az bármit is befolyásolna a föld dőlésszögén? Ez nevetséges és akkor még finom voltam. A másik dolog meg az, hogy a jég felolvadásával a tengerszint nem fog emelkedni, mivel a jég kiszorítása pontosan ugyanannyi, mint amennyi a vízé, amivé elolvadhat. Nyugodtan ki lehet próbálni odahaz egy pohár vízbe ejtett jégdarabkával. Ha az elolvad, a pohárban lévő víz szintje semmit sem változik.
Kivételt képez az Antarktisz szárazfölje feletti jég, bár a szilárd kőzet is megemelkedhet, ha a nyomás lecsökken rajta. Viszont az elovadt jég az egyenlítő felé igyekezhet, ami lassitja a FÖLD tengely körüli forgását, minek következtében nő a billegés (tilt). A billegés a Ráktérítőt megváltoztatja. A földi forgássebesség változása pedig a nap hosszát is módosítja.
Ritkábban idézett: Negyedkori eljegesedések A harmad- és negyedidőszak határán a földrajzi burok fejlődésében nem a pólusvándorlás az, ami gyökeres változást okozott, hanem az a tény, hogy a pliocén végén az északi sarok valahol Észak- Amerika sarki tájain elérte a szárazföldet. › megindult a jégsapka képződése. Amint a Köppen- féle küszöböt elérte, hirtelen hidegre és szárazra fordult Európa és Észak- Amerika éghajlata.› kezdetét vette a pleisztocén és vele a negyedkor. Az 1920-as 30-as évekre a Föld egészén mérhetővé vált a felmelegedés. Az Arktisz jégtakarójának kiterjedése 10-20%-kal csökkent.
Déli félteke eljegesedése E terület eljegesedése független az északiétól. Az Antarktiszt nem ismerjük eléggé ahhoz, hogy megtudnánk mondani mikor kezdődött rajta a jégsapka kialakulása. A tengerek regressziójából követkztethetünk a pliocénkori eljegesedésére. Ennek a kezdete visszanyúlhat egészen az oligocénbe. Az anktarktida eljegesedésének nem volt befolyása a déli félteke alacsonyabb szélességeinek az éghajlatára. A délsarki szárazföldet ma is csaknem teljes egészében jég borítja. (14 millió km2, cca 2km vastag jéggel). Az ebben lekötött vízmennyiség a világtenger (360 millió km2) szintjét 50-55 méterrel emelné meg. ( S mennyi szántóföldet nyernénk!) A paleogén óta ez a jégtömeg égi mechanikai és egyéb okok következtében változott ugyan vastagságában és kiterjedésében, de ez a tömeggyarapodás a déli félteke többi kontinensének éghajlatát a mainál jobban nem igen hűthette le. Az Antarktisz hőmérséklete keményen negatív, csak a parti sávon fordulhat elő nyáron +1-5 fok. Így egyenlőre az óceánok emelkedésétől nem kell tartani, hacsak Grönland jege nem tesz ilyent. Grönland 2 millió km2, jege szintén cca 2 km vastag. Déli részén a nyári csúcshőmérséklet a +18 fokot is elérte már. Déli vidékein a nyár megfelel kb a magyar télnek. Az óceánok területe 361 millió km2. Ha Grönland jege elolvadna, 7 m-rel emelné meg az óceánok szintjét. Szerencsére, egyenlőre a jég nő és nem csökken.
Mint tudósaink közlik, a Föld éghajlata 120 000 évvel ezelőtt volt a maihoz hasonló a motorizációnak, a gázspraynek és a marhafingnak köszönhetően. Lehűtjük a kedélyeket.

Az elsivatagosodás fenyegetőbb, mint az árvíz. Eddig is csak nyomorogni lehetett a tájon, de a kommunikáció fejlődésével látják, hogy máshol könnyebb az élet. S ki nem szeretne magának jobb életet?! Hát elmennek liberálisékhoz politikai menekültnek.. Elvégre ők is az EU (francia) áldozatai Líbiában, mint a szírek a Közel-Keleten.

Japán - balsors akit..
A tudósok sem tudnak magyarázatot adni arra, hogy mi az a habszerű képződmény, ami a pusztító földrengés után elöntötte Japánt. Hidegháború?

Globál cég

Már a spájzban vannak
A Bayer cég hihetetlen magas áron megvásárolta a génmanipulált vetőmagokat terjesztő amerikai céget. Állítólag valami 66 milliárd dollárt adtak a Monsato-ért. Így a világ élelmiszer ellátását adó 4 cég egyike lett a gyógyszerész és a vírusgazda cég uniójából létrejött gigavállalat.
Vajon, ha még egy kis terjeszkedés bejön, akkor már azt és annyiért eszünk, amit a vezérigazgató úr engedélyez ?

..nem a cián!
A Svájcra korlátozódott tanulmányból kiderül, hogy a GM növényeket 2011 és 2012 során, négy helyszínen is megtalálták vasúti sínek mentén és kikötők közelében. Megállapították, hogy a glifozát-rezisztens GMO növények a Monsanto Roundup-Ready GT73-as magjától erednek. Emellett öt helyszínen találták még a glufosinát-rezisztens MS8xRF3, MS8 és RF3 GMO növényeket is, amelyek a Bayer InVigor néven forgalmazott termékei. A kutatók leírják, hogy tudtukkal ez az első alkalom, hogy ezeket a Bayer növényeket Európában észlelték.

Vándornak, neki nem mondtam..
A két nagyvállalat összeolvadásával piacvezetőkké válnak Európában, az USA-ban és Ázsiában is. A termelői csoportok azonban attól tartanak, hogy a megállapodás magasabb árakhoz és kevesebb választási lehetőséghez vezet majd a gazdálkodók számára, a GMO-élelmiszerek ellenzői Európában pedig a Monsanto befolyásától tartanak a kontinensen.

Van egy TIP-ünk
A fúzióval létrejönne egy olyan óriási multinacionális vállalat, amely a világ vetőmagforgalmának csaknem 38%-át, a növényvédőszerek 45%-át forgalmazná. Ez pedig a mai gazdasági tapasztalatunk szerint teljes világuralmi helyzetet teremtene - sajnos - a génmanipulált mezőgazdasági termékek területén is, mert ebben a Monsanto vezető szerepet játszik a világban. Az EU vezetése pedig a „GMO-prés“ alatt garantáltan valamilyen formában engedélyezné a GMO-s termékek forgalmazását az EU-n belül is.

Igaz, hogy az élelem fegyver. Népeket lehet térdre kényszeríteni általa. Azonban azt se feledjük, azé a végső hatalom, aki a "fegyverünket" képes megsemmisíteni pl valódi fegyverekkel.

CETA - Románia nem írná alá ingyen. Mi viszont nem kukacoskodtunk. Tudja már valaki, miben egyeztek meg a demokraták a nép feje felett titokban ?

Gyógyszer Ha ezt eszed, holtig élsz! Amiből neked nem jut, az káros. Amit meg akarnak veled etetni, az orvosság.

Megadom magam! - Jöjjön a plutokrácia. Kormányunk szerint.. Más forrásból Állítólag a zsidókkal génmódosított búzából készült kenyeret etetnek majd az antiszemiták. Vagy lesz "Horváth Rozi liszt" 3-szoros áron. Bár már ma is 5-szörös áron készül a búzából a liszt. Ma már tájékozódhat, aki tud angolul és van ideje áttanulmányozni. De ha egyszer a nép megkérdezése nélkül vezetőink aláírták.. Jöhet a TTIP ! Mint ismert, a magyar kormány is ellenezte a szabadkereskedelmi egyezményeket. Ennek dacára elsőként írta alá. Mi volt az ár? A külügyminiszter csak annyit mond, magyar érdek. De kicsit részletesebben, kinek és milyen érdeke az aláírás?

Az EU-s szabályozások szakemberek hadának közreműködésével jöttek létre hosszú idő alatt. Mindezt néhány politikus sub rosa megtorpedózta. De pofátok befogjátok, hiszen nem ti választottátok Junckert, hanem Merkel. Demokratikusan. Ti csak az EU parlamenti képviselőket választjátok, akiknek eddigi döntéseit most dobták a szemétkosárba.

Bevégeztetett - ledőlt az utolsó bástya.
Úgy lett elfogadva a CETA, hogy az EU polgárai azt sem tudják, mi van benne. Mondjuk, sok jóra ne is számítsanak, hiszen akkor a tartalmával lenne tele a média. Feltehetően az egész egy pofon a demokráciának és a szuverenitásnak, mert gazdasági előnyt én nem látok benne. A vámok eddig is minimálisak voltak, akár el is törölhették volna, a kereskedelmet pedig terhelik a szállítási költségek, s a szállításhoz kapcsolódó környezetszennyezés.

Elsőként aláírtuk a CETA-t

Határon - Vámos kérdés
A védővámok esetében a cél valamilyen hazai ágazat védelme. Azzal, hogy a vám megdrágítja a külföldi importőrök termékeit, a hazai termelők is magasabb árat szabhatnak, így megnő a profitjuk és nagyobb az esélyük a fennmaradásra.
A büntetővám esetében a kivető célja, hogy fellépjen valamilyen dömping ellen, illetve megtorolja a másik ország által kiszabott vámot, vagy az exportőreinek juttatott támogatást.

Harc a dömping ellen - védővám
A Demokratikus Koalíció üdvözli, hogy az Európai Unió piacvédelmi intézkedéseket tett a kínai acéldömping visszaszorítása érdekében.
Ismét bebizonyosodott, hogy csak európai összefogással léphetünk fel eredményesen a globális világ kihívásai ellen.

Vámokra nem csak az állami bevételek növelése miatt van szükség. [Ma a vám az unioé, a határvédelmi kiadás viszont a schengeni államoké.] Vámokra azért is szükség lehet, mert nem minden ország olyan fejlett, mint Magyarország és a vele egyenrangú Németország. Kevésbé fejlett országok esetében szükséges a helyi ipart védeni a modernebb technologiával olcsón termelő külföldi gyártók ellen, különben a helyiek tönkremennek. Ha pedig nem lesz honi ipar, akkor a nép kiszolgáltatottá válik külföldnek.

A CETA eltörli a Kanada és EU közötti vámokat. Ugye, Kanada nem egy búzatermő vidék. Ha csak nem adják kanadai cimkével az USA gabonát, akkor máris piaca lesz a magyar mezőgazdaságnak. Jó, húskészítményeket olcsóbb lesz külföldről vásárolni, de a magyar paraszt úgyse akart ilyen munkaigénye termékkel foglalkozni, a nélkül is megtalálja számítását évi 2 hónap munkával. Mivel iparunk nincs, az ipari kivitelünkön csorba sem eshet. Az olasz "segélyből" pedig olcsóbban vásárolhatunk külföldi iparcikkeket.
Azonban a fekete leves a multik által pénzelt - nemzetek feletti - bíróságok ítélkezéseivel jön el...

Egy új kor hajnalán

Népesség csökkentés: Mindannyian tudjuk, hogy a népesség csökkentésére szükség van. De többségünk ezt nem erőszakkal oldaná meg, hanem a túlszaporodó népek szóbeli meggyőzésével, illetve ha ez nem sikerül, akkor a nemzőképességükbe kell beavatkozni. Említettem régebbi írásomban a határzárat is, de ez éhhalálhoz, kannibalizmushoz vezethet, ami nem tekinthető humánus népesség csökkentésnek.
Túlszaporodás: Ha egy populáció létszáma meghaladja az életterének eltartó képességét. Vagyis élelmiszer importra szorul, vagy éhenhal.

Egyesek felvetették, hogy lehet-e párhuzamot vonni a régi birodalmak bukása és a maiak helyzete között? Bár nem léphetsz bele kétszer egy patakba, azért nem ostobaság a kérdésfelvetés. A krisztusi időkben volt a Han, Kusán, Pártus és Római Birodalom. Noha nagyjából azonos időre esnek, azért nem egy évben bomlottak fel. S a Szovjetunió már felbomlott. Az USA és Kína még egyben. Egyenlőre..

Államok felett ítélkezve
Mintegy 23 millió eurós (több mint hétmilliárd forintos) kártérítést ítélt meg a Világbank Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központja (ICSID) az Edenred francia utalvány-kibocsátó cégnek, amely az étkezési és szabadidő-utalványok rendszerének átszervezése miatt indított eljárást a magyar állam ellen.
Mint ismert, a balliberális kormányzás idején a franciákat lekenyerezendő, drága pénzen ott nyomtattuk az utalványainkat. Most nem ott rendelték meg, hát kártalanítást kérnek. Mi lesz itt a CETA és a TTIP után ?!! Mert ugye, kárt nem okoztunk, hogy nem ott rendeltük meg a bonyolult utalvány nyomtatást, csak az elmaradt haszon...

Jön a meleg!

Fűtik a Napot?
A 444.hu szerint az ENSZ meteorológiai szervezete ijesztő adatokkal szolgált, miszerint világszerte melegrekordok születtek, és még csak most jön a java. Pakisztánban 54 Celsius-fokot mértek. Ilyen hőfokon már a tojás is megsül..

De jó hogy csak 35 fok van nálunk - árnyékban.

Leégni tudod jól nem csak a napon lehet!

Tisztább levegő, több káros UV sugárzás. Napjainkban már többször extrém (8 feletti a 10-es skálán) UV értéket mértek.
Meglepő viszont, hogy miközben a környezetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően az elmúlt években csökkent a bolygónkat körülvevő ózonpajzs károsodása, az UV-sugárterhelést a tisztuló légkör épphogy fokozza.
Az UV-A öregíti a bőrt, az UV-B pedig a bőr DNS szerkezetét módosítva bőrrákot okoz. A múlt században még az ausztrálok féltek a melanomától, mára mi is védekezésre szorulunk. Véget ér a rövidnadrágos kor, s kezdődhet nálunk is a hosszú, bő, fehér, nedvszívó ruhák divatja?

Uborkaszezon
Át kell rajzolni a térképeket az után, hogy egy Pest megyényi jégtömb szakadt le az Antarktiszról. A lassan mozgó óriás nem jelent ugyan közvetlen veszélyt a hajókra, s elolvadásával a tengervíz szintje sem emelkedik meg látványosan – legfeljebb másfél centiméterrel
Természetesen a vizszint nem emelkedik meg az úszó jéghegyek elolvadásával. Ellenben a nagy tavaink (Aral,Urmia..) sorra száradnak ki, s azok vize feltételezhetően az óceánokat gyarapítja.

A meleg nem csak kellemetlen, hanem táplálék hiányt is okoz. Miközben népességrobbanás van Afrika számos országában.
A klimaváltozást nehéz megakadályozni. Akkor tán a népszaporulatot kellene a területek eltartó képességéhez igazítani. Bizonyos IQ szint alatt a szó nem használ. A homo sapiensnek kell cselekedni helyettük..

Tiltott határátlépés Amerikai Űrkutatási Hivatal.
Szerintük átléptük a határt és a globális felmelegedés visszafordíthatatlan. Ugyancsak a NASA tudósai figyelték meg, hogy idén júniusban teljesen eltűntek a napfoltok, ez a jelenség pedig egy kisebb jégkorszakot eredményezhet a Földön.
Megsülünk, vagy megfagyunk? Mint látjuk, a sok marhafing és aerosol hatására eltűnnek a napfoltok.
Optimista: A klímaváltozás fél millió embert fog elpusztítani 40 év alatt.
Napmester: A rendszerlogikai szemlélet szerint globális felmelegedés van, és klímaváltozás is van. Ez nem is kérdéses. Egy korábbi írásunkban már bemutattuk, hogy az üvegházhatáshoz szükséges egyetlen feltétel sem áll rendelkezésre, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy olyan globális üvegházhatás, amelyet a tudomány feltételez, nincs. A remény hal meg utoljára: Mika János éghajlatkutató szerint a Nap kisebb aktivitása nem okozhat újabb jégkorszakot a földön, de fékezheti a globális felmelegedést. (Reméljük, nem szórakozik senki sem a Nappal..)

Adminisztratív hiba? - Kanada kimarad a globális felmelegedésből?
"Az állatkert tíz királypingvinje – köztük egy öthónapos fióka – az új szabály szerint csak akkor járhat-kelhet szabadon, ha legalább -25 Celsius-fokra melegszik az idő. Vasárnap este azonban -30 fokra esett vissza a hőmérséklet, a meteorológusok szerint akár -42 fokot sem tartották lehetetlennek éjszakára."

Esőember
Akárhogy is, a kísérletek folytatódtak, és a hatvanas évek végén az amerikai hadsereg (pontosabban a CIA) már fegyverként vetette be az esőcsinálást a vietnami háborúban. Ez volt a rajzfilmfiguráról elnevezett Popeye-hadművelet, amivel a monszunt igyekeztek manipulálni, hogy az esőzések minél hosszabbak és súlyosabbak legyenek, nehezítve ezzel a vietnami csapatok mozgását. A titkosítás alól feloldott dokumentumok szerint sikerrel. 1977-ben aztán nemzetközi egyezmény tiltotta be a katonai célú időjárás-manipulációt.

Versenyképtelen?

Tanulj tinó..
A TIMSS azt vizsgálja, hogy a gyerekek tudják-e, amit az adott nemzeti tanterv szerint tudniuk kell. Ebben hazánk rendszerint jól teljesít, szemben a tudás alkalmazására, a készségekre fókuszáló PISA-felméréssel.
A PISA-adatokból az is kiderül, hogy Magyarországon kevés az igazán jó problémamegoldó tehetség, és sok a leszakadó diák.
A jó problémamegoldó képességüknek köszönhetik a nyugati országok, hogy a migrációs válság kezdetén azonnal észrevették a nyugat vezetői: KÖZÖS MEGOLDÁS KELL!
S íme, még 3 év sem telt teljesen ki, s máris SZINTE kész a közös megoldás...


Tudás az, amit a hatalom annak nevez ki. De miért olyan kapósak a magyar szakemberek nyugaton ?! Ha még a pisa sem megy nekik..

Finn oktatás
Az iskolák magasabb eredményeket érnek el a kevésbé tehetségesek esetében, csak a középszerűséget hirdetik és valósítják meg, a jókat visszahúzzák. Finnország példája azt tanítja, hogy kettő dolog nem lehetséges: móka az iskolában és a legmagasabb teljesítmény.
Bully van
But Finland has piloted a program that has seen widespread success in combating bullying in schools. It's been translated and licensed to countries across Europe. But some researchers say it wouldn't work in the US.
PISA az OK!
Finnish 15-year-olds ranked seventh in an inaugural collaborative problem-solving test conducted as part of the Programme for International Student Assessment (PISA) by the Organisation for Economic Co-operation and Development (OECD) in 2015.
Education
In Finland, schools do not usually conduct standardized tests, and students learn skills, rather than facts. Vocational education has equal status to academic learning, and all sectors of higher education are smoothly connected with no "dead ends" for students.
Régebben durvább volt az iskola: Investigators said Pekka-Eric Auvinen, 18, opened fire Wednesday inside Jokela High School Apparently selecting his victims randomly, he killed six fellow students, the school nurse and the principal before turning the gun on himself.
Otthon
VIOLENT or radicalised students would be banned from classrooms and forced to finish their education at home under the biggest shake-up of school safety laws in 30 years.
Violence
The children do get in trouble, and sometimes they do fight, but this is handled immediately and is monitored closely. In fact, the school my children attend has a program which specifically deals with bullying and aims at stopping any bullying incidents. Suicidal
Erőszak: According to Finnish sociologist Johanna Kantola, Finland has the highest level of domestic violence in western Europe with 40% of women having experienced violence at the hands of men. A historian of Finland, Anthony Upton, concurs that even in the 19th century "Finland was understood to be two to three times more violent than Western European countries". Segélyvonal: Women and young girls can call the Women’s Line (Naisten Linja). It is intended for women of all ages who have suffered from violence or been threatened with it, and for the close relatives of such women.

Világhatalmi terjeszkedés

Politika és Csintalan csúfneve
Niedermüller Péter a hazánkat támadó amerikai ügynököket demokratikus ellenzéknek aposztrofálja. Mitől demokratikus?
Pardavi Márta pedig megdolgozik a dollárpapa pénzéért. Mert azt mindenki láthatja, hogy Magyarország az egyik legdemokratikusabb állam. Nem lőnek, mint az USA, a sajtó mindent lehozhat a német sajtóval ellentétben, s nem kényszerítik a lakosságot a négerek befogadására, mint az olaszok.
Meghallgatták a magyar külügyminisztert, de nem értettek magyarán.
Ugye, ma már Európa ellenségei sem beszélnek politikai vagy háborús menekültekről, mint az elmúlt években. Klimamenekült meg még nem aktuális. Így kénytelenek bevallani, hogy importált gazdasági menekültek elhelyezéséről lenne szó. Akik ugyan semmilyen munkára nem alkalmasak a munkanélküliséggel küzdő Európában, de legalább elköltenék a segélykeretünket. Mondjuk, a pénzt könnyebb Afrikába vinni, mint a négert Európába.. Vagyis semmilyen észérvet nem tudnak felhozni a migránsimport hívei, hát valami ködös jogállamiságot, európai értékrendet emleget a csőcselék. Magyarország Európa szíve! Mi (is) képviseljük az ominózus értékrendet!
Az EU népe már kifejezte álláspontját a bevándoroltatással kapcsolatban, amikor felgyújtották a menekültszállásokat, akasztófát vittek a demokráciát hírből sem ismerő Merkelnek.

Mint ismert, Merkel a német parlament megkérdezése nélkül nyittatta ki a német határokat, parancsára lett csend a német médiában, s ehhez a 8 elemis Shulz is csatlakozott. Brüsszel pedig nem hozhat utasításokat! Nekik a 27-ek tanácsának határozatait kell végrehajtatni, nem önállóskodhatnak. Vajon kiket vontak eddig felelősségre, amiért vízum nélkül is átengedtek a határon bevándorlókat? Ki a felelős, hogy máig sincs határvédelme az EU-nak? Ki ellenőrzi, hogy a kohéziós alapok valóban a termelékenység javítását szolgálják? Természetesen Hollandiának pl joga van bárkit bárhonnan bevinni az ország területére. De az már kabaré, hogy a számukra felesleges népséget kvótával rásózzák a bevándorlásellenző államokra kötelezően.

Globális felmelegedés

Télen nagyon hideg van. Nyáron nagyon meleg van. Ősszel esik az eső, soha sincsen jó idő.

Ausztrália
Tasmania szigetén teljes tűzgyújtási tilalmat rendeltek el a több mint 40 Celsius-fokos hőmérséklet miatt. A helyzetet jellemzi, hogy a hőség egy 10 kilométeres szakaszon megolvasztotta egy Victoria állambeli autópálya aszfaltburkolatát.
USA Hullanak a mókusok, leguánok a coyotordító hidegben. Észak-Amerika sok vidékén -30 .. -40 fokos hideg van celsiusban.
Globe
A legújabb hóvihar 115 km/h-s széllökésekkel érkezett. Bostonban, New Yorkban óránként öt centiméternyi hó esik, a hőmérséklet mínusz 20 fok alá zuhant. Már a Nemzeti Gárdát is mozgósították. Elfújta a szél. Valamint tél tábornok egyéb rémtettei: Mississippi legnagyobb városában, Jacksonban a hidegtől eltörtek a vízvezetékcsövek, a városban nincs víz, több nagyvárosból a hó súlyától leszakadt vezetékekről, áramszünetekről érkeznek jelentések.

Hazánk nagyon kellemes időjárást produkál az évszakhoz képest. Mert nálunk érvényesül a globális felmelegedés, meg a felforrósodott Ausztráliában is. Ellenben Szibériától New Yorkig igen kemény a tél. Fagyott krokodilok - Bőrtáska leárazás lehet..

Az EXXON nem hisz a globális felmelegedésben. Kalifornia pusztán a pánikkeltésre használja a klímaváltozást, de ha üzletről van szó, akkor számukra sem létezik a jelenség.
Az USA telében nem könnyű hinni a globalista prófétáknak. Lehet, hogy csak Európára korlátozódik a felmelegedés?

Óceánok felszíne: A Föld cc. 510 millió km2 felszínéből mintegy 361 millió km2 -t fed le.
Grönland. Terület: 2 166 000 km2, (ebből 410449 km2 jégmentes, 1755637 km2 pedig jéggel borított)
A szigeten található jégtömeg 1,8 millió köbkilométer, ha mindez elolvadna a világtengerek szintje 6 méterrel emelkedne meg.
Persze, ha a grönlandi jég elolvad, akkor lehet, hogy a Kilimanjaro hava is vízzé válik. Meg a Himalájáé..
Antarktisz: Területe mintegy 14,2 millió km2
Az Antarktisz a legjegesebb kontinens, jelenlegi legnagyobb jégvastagsága 4775 méter. Ez a jégréteg a Föld jégkészletének 90%-át, azon belül az édesvízkészlet 70%-át tartalmazza. A kontinens 98-99%-a jéggel fedett. A sarkokon fél évig éjszaka van és fél évig nappal, mikor is igen kis szögben éri a napsugárzás a területet. A kontinensen a december a legmelegebb hónap. Ekkor az Antarktiszi-félszigeten akár 15 °C is lehet, a partvidék többi részén - az oázisok kivételével - 0 °C van, míg a belső területeken -20-25 °C.
Vagyis, ha a bolygó összes jege elolvadna, akkor 200 m-rel megemelkedne a tengerszint. Mivel a magyar Alföld 85 m-rel van a tengerszint felett... Persze, egy ilyen olvadás nem pár év alatt jöhet össze, hanem sok generáció alatt. S vajon ahol most 40-60°C a nyári hőmérséklet, ott a felmelegedés után mennyi lenne? S mit szólnak mindehhez az USA folyóiba belefagyott krokodilok?

Hírnök jő...
Megvan, hogy Floridában idén télen havazott? Eddig, akiknek az USA északi részén elegük lett a hidegből és a hóból, le tudtak menni Floridába, ahol egészen idáig legrosszabb esetben is 15 fok volt télen. Persze így, hogy Floridában is nulla alatt volt a hőmérséklet, északon annyira hideg volt, mint a Marson.

Klimaváltozás és a radioaktivítás
A mérések szerint 2007 és 2015 között nőtt a radioaktív rádium-228 koncentrációja a Jeges-tengerben, ami egyértelműen a klímaváltozásnak tudható be.

Szomjúság az óceán partján
A Bloomberg riportere is használja a fokvárosi lakosság körében elterjedt gyakorlatot: a kádban zuhanyzás közben gyűjtött fürdővízzel húzza le a vécét és öntözi a virágokat a kertben.
Hazánkban ekkora spórolás nem fordulhatna elő. Fürdővizzel WC-t lehúzni.. Mi viszont nem a város vezetésétől várjuk a megoldást, hanem százszoros áron palackozott vizet vásárolunk, kímélve a városi hálózatot (s az egészségünket). Vajon miért nem lehet tengervízzel WC-t lehúzni Fokvárosban? S miért nem lehet a hegyvidékről odaszállított palackozott vizet árulni emberi fogyasztásra? Dél-Afrika még ma is a kontinens gazdagjai közé tartozik..

S tengert láttam..
Persze, ezek a váteszek is hosszú távon remélik, hogy a románokat elnyeli a tenger. Ellenben már az egyik tisztánlátó szerint folyik a világvége visszaszámlálás. Mellesleg ez az áradat Grönland és az Antarktisz jegének elolvadásával jönne létre. Micsoda élelmiszerárakat zsebelhetne be hazánk! Bár, ha valaki becsukná a vaskaput.. (Vajh a cikkírónak teljesen 8, hogy kik okozták a Trianont?)

Fordulópont
Egy szokatlan meteorológiai jelenség következtében hetek óta ellenkező irányban halad a Golf-áramlat és emiatt a Brit-szigetekre szokatlan sarki hideg tört be.

Nem hisznek a globális felmelegedésben
Hárommilliárd forintból építenek geotermikus erőművet Mosonmagyaróvár dél-nyugati részében. A Geotherm Hungary Kft. július 7-én kötötte meg a kivitelezési szerződést a budapesti kivitelezővel, a Drem Innovációs és Tanácsadó Kft-vel, a kivitelezésért és a működtetésért 3 milliárdot fizetnek.Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken elmondta, a beruházásra a kormány további 2,1 milliárd forintot ad.

Régi globális felmelegedés: Az Antarktisz jege alatt, a déli pólustól 20 km-re, mintegy 3 km mélységben ősi város nyoma rajzolódik ki. Mire elolvadunk..

Jégből vagyok..
A Szevernaja Zemlja-szigetcsoport részét képező Októberi forradalom nevű, részben gleccserek borított sziget öt jégsapkájának egyike a Vavilov, melyet a nemzetközi kutatócsapat egy éven keresztül műholdakkal figyelt. A kutatók megállapították, hogy 2015-ben a jégsapka mintegy 100 méternyit zsugorodott, és jege mintegy 4 kilométerre nyomult a Kara-tengerbe. A 4,5 köbkilométernyi jég olvadása elegendő ahhoz, hogy New York Manhattan kerületét mintegy 75 centiméter vízzel borítsa be – érzékeltették a kutatók.
De ki viszi azt a sok vizet Manhattan-ba ? A kínaiak előre dörzsölik a tenyerüket: Megnyílik az északi átjáró a hajóiknak Európába.

Háttérben

A te csöved
A YouTube nem nagyon akar teret adni mindenféle bugyuta összeesküvés-elméletnek (pl.: Ausztrália csak kitaláció, a Föld pedig lapos), ezért az ilyen jellegű videók alatt nemsokára ott fog virítani egy rövid leírás az adott témáról, illetve annak a Wikipedia-oldalára mutató linkje.
Szánalmas összeesküvés elmélettekkel tele a net. A cikken látható képen ugyan több irányú az árnyék, de ez lehet a leszálló egység lámpái miatt is. A zászló pedig, mintha lobogna a Hold szelében, pedig csak kritikán aluli, gyűrt anyagból készült. Mert drága volt a Hold-program, ott spóroltak ahol lehetett. Ezért nem futotta színes filmfelvevőkre, fény- és színszűrőkre sem. Sokan csodálkoztak a porban megmaradt lábnyomoknál is, mert azt hitték, hogy a Hold a Földből kiszakadt anyagdarab, s azok a fizikai tulajdonságok érvényesülnek, mint a bolygónkon. Megszilárduló felszínből kicsapódó víz, tűzhányók és mágneses erőtér. Pedig lehet, hogy ragadós a holdtalaj, vagy a népi hiedelemmel ellentétben mégis van víz a kísérőnkön. A parasztság azt hitte, hogy ott levegő sincs, de tudósaink bebizonyították az ellenkezőjét.
A Holdraszállás cáfolatán kívül még számos konteo kering a hálón, amit a youtube tudósai a youtube kutatóintézeteiben meg fognak cáfolni.


Egy hold föld - Konteo?
William H. Corliss már a hetvenes években írt egy könyvet mindarról á sok furcsaságról, amit a Holdon tapasztaltak —ő 108 oldalon sorolta a normálistól eltérő jelenségeket, az anomáliákat. (The Moon and the Planets. A Catalog of Astronomical Anomalies — A Hold és a bolygók. Persze, az összeesküvés elméletek különbözőek. Nem lehet egy napon említeni a "lapos föld" teóriát és a "szeptember 11"-et.

A Föld fog sarkából kidőlni
Tilt: A Föld forgási tengelye a 20. század kezdetétől napjainkig 10 métert vándorolt nyugati irányba. (Ami normálisnak mondható.) A képzelt tengely 26 000 év alatt egy teljes kört ír le.

Világvége - Előbb-utóbb mindenkinek eljön.
2030-ra olyan komoly gondokat fog maga után vonzani a 1,5 fokos hőmérséklet emelkedés, hogy nem tudjuk majd elkerülni az aszályokat, a tűzvészeket és az éhezést.
Azért tessék átgondolni! Ha itt a medence fenekén nem lesz víz, akkor mi lesz a hegyekben ?! Ha itt, a legjobb mezőgazdasági területen éhezés lesz, akkor mi lesz Afrikában ? S az ENSZ meg csak áll és néz..

Naponta halljuk a környezetvédőket a műanyag csomagolások környezetszennyező hatásáról. Volt olyan "okos", aki az amerikai bevásárló papírzacskókat hozta fel követendő példának. Mert az lebomlik, ugye. Legfeljebb néhány erdővel többet kell kivágni a papírgyárak részére. Viszont én a többször használatos, illetve a természetben lebomló műanyag tárolóeszközöket pártolnám. Megoldás lehet.

Hitler 1938-ban Hitler volt az év embere. Legalább is a Time magazin szerint.
Új idők: Soros Györgyöt választotta az év emberének a Financial Times. (A leendő börtöntárs sikerének a fogvatartottak örülnek.)

Idegenszívűek tüntettek Dániában. Be akarják olvasztani hazánkat egy Juncker féle szélhámos vezette európai katyvaszba. Pár éve még én is az Európai Egyesült Államok híve voltam, de aztán láttam, hová vezet, ha az EU gazemberek irányítása alá kerül. Akikkel szemben tehetetlenek vagyunk.

Elmarad a világvége.
A Brit Columbiában, Kanada legnyugatibb tartományában bejegyzett Carbon Engineering (CE) vállalat 68 millió dollár (mintegy 19 milliárd forint) friss tőkét kapott az amerikai Chevrontól, Occidentaltól és az angol-ausztrál BHP-től, a világ egyik legnagyobb szénkitermelőjétől - adta hírül a BBC. A befektetők úgy látják, hogy a cég képes volt bizonyítani: költséghatékony technológiát fejlesztett ki a légkörben lévő szén-dioxid kivonására és felhasználására.
Van olcsóbb megoldás is! Ültessetek fákat és virágokat!

Riogatók
Kiszáradt a lillafüredi vízesés
Kiszárad a szilvásváradi Fátyol-vízesés is
Régen fordult elő, hogy a védett és ritka madaraknak otthont adó Büdös-szék áprilisban kiszáradjon. Nagyon nagy veszély fenyeget a szakemberek szerint, mert ez egy ijesztő folyamat kezdete.
Az Aral- és az Urmia-tó is végóráit éli. Lopják a vizet a marslakók, avagy Dél-Kaliforniában soha nem esik az eső? Ha valóban baj lenne, akkor a kormány nem stadionokat, hanem víztározókat építene.

Meleg szeretettel köszöntik a buzik az országházát.
Kövér László ugyan fésületlen, de különösebb újdonságot nem tartalmazó szavaiba kapaszkodva játszottak el egymásnak és ciszheteró rajongóiknak a többség és a jobboldali kormány általi elnyomottat.
Mindig a bűnös pofája a legnagyobb! A fideszt diktatúrázza az a népség, akik szemkilövéssel, utcai verésekkel terrorizálták a magyar népet. Emlékszem, még egy öreg holokauszt túlélőt is földre vittek, mert az nem tudta, hogy kijárási tilalom van. A jelzés nélküli rendőrök földre tepert - védekezésképtelen - embert rugdostak a kamerák előtt. S még ők beszélnek diktatúráról!
A buzik az ő népük. Most sápitoznak, de pár éve még visszaélve beállítottságukkal, az összes jólfizető munkahelyet magukhoz ragadták. Először csak a vezetői posztokért kellett kicsit melegedni, aztán a jól fizető posztokért, végül pedig pucsíts, vagy röpülsz az állásodból!
Szerény káröröm részemről, hogy végül a megfarolók zömét is elbocsátották. Mert fiatalítottak...

Senki se gondolja, hogy én egy olyan szuper helyen dolgoztam, ahol ez egyedi eset volt. Az ezredforduló táján nem tudtam úgy végigmenni az utcán, hogy ne érezzem a kenőcsük szagát. Sok embert megpisztolyoztak.


Megint klima

Zöldek nyeregben A globus napjainkban egy felmelegedő életszakaszába lépett. Volt már ilyesmi, mert az északi sark közelében is bányásznak kőolajat. Mivel a felmelegedés pontos oka nem ismert, hát a marhafingra, majd a gomba módra szaporodó emberiség széndioxid kibocsátására fogják az eseményeket. De miért szállta meg az USA titkosszolgálata az egyik napfigyelő állomást?

A HVG tudósai és a klimaváltozás
A logikusnak tűnő német álláspont: "A menekülés és a migráció a következmények, és ezek tovább súlyosbítják a válságokat" – figyelmeztetett beszédében Maas. Persze, legkézenfekvőbb megoldás a túlszaporodás lefékezése. Egy éhező családban tán nem kéne 9 gyerek.. Aztán lehetne helyben munkahelyeket teremteni, öntözéses mezőgazdaságot megvalósítani. Állítólag szép vízkészlete van Afrikának a föld alatt, de a folyóknak sem lenne muszáj elérni a tengert. Napelemes szivattyúkkal magasra emelni a folyó vizét, majd betonozott csatornákkal szétosztani.

Fegyverként
Az úgynevezett "időjárási fegyverek" fejlesztése, amit sokan már paranoid túlzásként elutasítottak, mint a sci-fi forgatókönyvírók és összeesküvés elméleteket gyártók kitalációja, már évtizedek óta létezett, legalábbis laboratóriumban.
Nem más, mint a korábbi Amerikai Védelmi Miniszter William Cohen beszélt az időjárási fegyverekkel összefüggő fejlesztésekről, vagy pontosabban a támadó katonai műveletek támogatására időjárási eseményeket létrehozó technológiákról.

A múlt
Az időjárás-szabályozás igénye egyidős az emberiséggel. Történelmünk során százmilliók haltak meg időjárási szélsőségek következtében. Vagy a túl sok eső miatti áradások, földcsuszamlások pusztították az embereket, vagy az aszály okozta terméskiesés miatt éhen haltak. A bajokat tetézték a szélviharok, tornádók okozta tragédiák, a termést pedig gyakran jégeső verte el. Az ókorban és a középkorban ezeket a csapásokat Isten büntetésének tekintették.

A 444.hu
A CIA 2009-ben hozta létre az Éghajlatváltozási és Nemzetbiztonsági Központot, amit néhány republikánus hevesen bírált, mondván, hogy eltereli a CIA figyelmét a sokkal égetőbb terrorizmusparáról. A központot végül 2012-ben bezárták, de a CIA azt mondta, hogy még ha nem is egy kiemelt irodával, de továbbra is figyelemmel fogja kíséri az éghajlatváltozás humanitárius következményeit és a hatását az amerikai gazdaság biztonságára. Kína sem marad le. 50 milliárd tonna mesterséges eső Kínában. A kínaiak már az olimpia megnyitóján bevetették ezüst-jodidos esőrakétáikat.

A gamma sugarak hatása..
2018 májusától működik az egész ország területén elérhetővé válik a talajgenerátoros jégkármentesítő rendszer – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Jelenleg még csak Baranya, Somogy és Tolna megyében működik a rendszer.
Az ezüst nagyfokú fogyasztása (heti 3-4 gramm) argyriához vezethet, ami a bőr és a nyálkahártya kóros, kékes-szürkés elszíneződését jelenti. Ez persze nem jelenti, hogy az ezüst-jodiddal áztatott földek veszélyt jelentenének, mivel ennek mennyisége nem haladhat meg egy bizonyos határértéket.

Konteo vagy tudomány?
geoengeneering. Dvorsky szerint ez a terület hétmérföldes léptekkel fejlődik majd a közeljövőben. Lényegében a környezeti vagy időjárási mérnöki projektek „sorozatgyártása” tartozhat ide. Például a mesterséges fák létrehozása, az óceánok lúgosítása és az igazi időjárás szabályozás. Klímaváltozás vagy sem, a lényeg, hogy a tudomány segítségével pozitív irányú változásokat is létre tudunk majd hozni környezetünkben.

Csendesen mert meghallják..
Az utóbbi években megszaporodott természeti katasztrófák – hurrikánok, földrengések stb. – kapcsán egyre többször merül fel az a feltételezés, hogy a tetemes személyi és anyagi károkat okozó természeti csapásokat sok esetben mesterségesen idézik elő. Az éghajlati egyensúly megbillenése az egész Földön érezhető. Az Egyesült Államokban egy sivatagos területet öntött el pár perc alatt egy felhőszakadás. Európában a kánikula több tízezer áldozatot szedett. A szakemberek szerint a helyzet évről évre rosszabbodik. De vajon mi húzódhat meg mindezek mögött?

Beigazolódni látszik a "klimatudósok" marhafing elmélete, mi szerint az imigyen képződött metángáz okoz légköri felmelegedést. Ugye, Indiában ott a sok szent tehén, természetes, hogy ott a legmagasabb a hőmérséklet. Különösen a Ráktérítő környékén! Nyáron. Vajh belepiszkáltak az amik a Napba, vagy ez természetes állapot?
Sok ezer km napelemsor, vagy legalább fényvisszaverő felület kellene az indiánoknak. A folyók vizét csatornahálózatokon át szétteríteni a napelemek működtette szivattyúkkal.

Rettegők - Itt a világvége!
Ha eléri a 3 fokot a hőmérséklet átlagának növekedése, akkor a bolygónk kihal. Az Antarktisz parti sávjában már ma is előfordul +15 fok C nyáron. Ilyen hőmérsékletnél olvad a jég. S hat hónapig nappal van a térségben. Vajon hány év kell hozzá, hogy a 6 hónap éjszakája ne tudja pótolni a jeget? S a széndioxid kibocsátás tovább nő a népszaporodás miatt. Egyedül Európa népe csökkenne, ha nem lenne migráció. De ide hozzuk a jelentős családnagysággal bíró nigériaiakat, nehogy lemaradjon kontinensünk a széndioxid kibocsátás versenyében! Ezek a primitív bevándorlás pártiak a klimaválságot növelnék!

Mentőöv: Kitörni készül egy nagy vulkán. A légtérbe kerülő anyagok, gázok nem engedik át a napfényt, így lehülés következik be.

Elolvad Grönland - Jaj, itt a vég! Egy hét vagy 1 nap alatt 2 milliárd m3.
Mennyit hízott az Antarktisz jege ez idő alatt?
"A szakértők szerint a folyamat leginkább a 2012-es eseményekhez hasonlítható, amikor szintén kis híján teljesen eltűnt Grönland jégtakarója."
Ez volt az Özönvíz, amit a tudós Biblia is emleget? Antarctic: As a result, almost all of the sea ice that forms during the Antarctic winter melts during the summer. During the winter, up to 18 million square kilometers (6.9 million square miles) of ocean is covered by sea ice, but by the end of summer, only about 3 million square kilometers (1.1 million square miles) of sea ice remain. Ha nem fagyna délen, a 2 milliárd tonna olvadás 0,01 mm-rel megemelné az óceánok szintjét! Az északi félteke hőmérséklete jobban nő. Kanadában a télen csak -40 fok C-ig süllyedt a hőmérő higanyszála.

Temperature Nuuk (Dél-Grönland) +9 Co (nyáron) A Zöldföld kb Finnországgal azonos szélességi körökön fekszik. Csak hideg áramlatok hűtik. Éves átlagok.

Jégből vagyok
A Himalája évente a jégtömegének 1 %-át elveszíti. 100 év, s jégmentes lesz a világ teteje. Persze kérdés, hogy máshol hogyan alakul a jégképződés? Mint emlékezünk rá, a télen Észak-Amerika nagy mínuszokkal behavazott. S ha a nyári féltekén olvad a hó, jég, akkor a téli féltekén ugyanez visszahízik?

Sötétzöldek
"A környezetvédő szervezet klíma- és energiakampányának felelőse, Perger András nyilatkozatában közli, Magyarország a világátlagnál gyorsabban melegszik, a klímaváltozás súlyosan érinti."
Olyasmi lehet ez, mint a bérfizetésnél a Lajta folyó. Tudják a bérfizetők, hogy a folyó melyik oldalán mennyit kell adni. Nem valószínű, hogy a hőerőmű miatt melegszik az északi félteke jobban. Őserdőket nem vágtunk ki, a széndioxid termelő emberlétszám csökken. De ha bezárják a hőerőművet, akkor korlátozni kell a klimaberendezések számát is. Vagy felgyorsítani Paks bővítését. Vajon akad még, aki elhiszi, hogy a marhafing és a széndioxid okozza a felmelegedést?

Ahol a szent tehén legel
Indiában magas hőmérséklet és kevés víztartalék van. Voltak helyek (tavaly is) ahol meghaladta az 50 oC-t a levegő hőmérséklete árnyékban. India Észak-Afrikával van hasonló szélességi körökön. Már az ókorban víztározókat kellett építeniük dacára a monszunesőknek.

Temperature
Az északi félgömbön csak a Zöld-sziget van kékkel (0 fok alatt) szinezve. A Mediterrántól délre és keletre rekordmeleg van. Hazánk is kap a széléből.

Maszek bankár és a klimaváltozás.
Perzselő hőhullám sújtja a héten Európát, 40 fok fölötti csúcshőmérsékletekkel - és még csak június van, a nyár hátralevő részére még durvább kánikulát jósolnak a meteorológusok. Az extrém időjárás minden bizonnyal tovább erősíti majd az aggodalmat az uniós polgárok körében - a felmérések szerint ma már egyre több országban a klímaváltozást tartják a legfontosabb problémának az emberek.
Ugye, a marhafing... Mert a klimaváltozás biztos okát senki sem tudja, vagy aki tudja, az hallgat. Mindenesetre az üvegházhatásról már bebizonyosodott, hogy blődli. Nem a széndioxid (emberszám) növekedése okozza a felmelegedést.

Búcsúcédula 3. évezred
A bizottság, amellyel összeállítottuk a jelentést, úgy tartja, hogy a 80 dolláros ár lehetne az alap, de pár évente újra kellene tárgyalni a szén-dioxid árát. Váltsd meg bűnödet! Fizess a túlfogyasztásért!

Több energia kell semlegesíteni a beérkező energiatöbbletet. Kénytelenek leszünk a beérkező energiát munkába fogni. A naperőmű energiát termel és csökkenti a beérkező káros többletet. Csak meg kéne csapolni a napfényt. Mennyivel nehezebb lenne egy kihűlést kompenzálni!

Üvegház. Egy fényt áteresztő, de levegőt elszigetelő anyagból zárt teret hozunk létre. A beeső fényenergia a talajt (s így a levegőt) felmelegíti. A meleg levegő nem tud távozni a zárt rendszerből. Ezért még jobban felmelegszik. A folyamat addig tart, amíg a bejutó fényenergia többletet a hővezetés és/vagy hősugárzás kompenzálja.
A bolygónk nem üvegház. Itt a felmelegedett levegő felszáll, s helyébe hideg légtömeg érkezik. Ezt szélnek nevezzük. Mert az egyik félteke fűtő, a másik hűtő üzemmódban van. De a tengeráramlatok is részt vesznek a hőcserében.

Megtalálták a megoldást?
Erdősítéssel harcolnának a felmelegedés ellen. Tény, hogy az erdő árnyékot ad, s hűvösebb, mint a sivatag. De a lényeg, hogy oxigént termel s szűri a levegőt. Ezért az ötlet támogatandó! Vajh mi okozza a bolygónk felmelegedését? Napkutatók mit mondanak?
Simon Lewis, a University College London munkatársa még hisz a tündérmesékben és az üvegház hatásban.

Kormányunk sem igazán hisz a klimaváltozásban
Ugye, a felmelegedést érezzük, csak az okát nem ismerjük. Mindenesetre biztosan nem az üvegház hatás a felelős. Klimafegyver? Időjárás szabályozási kísérlet? A Nap bolondult meg? Sokféle ok lehet, csak épp a marhafing és a széndioxid irreleváns.

Publikus
A jégeső-elhárítás során a talajfelszínen működő generátorokkal rengeteg ezüstjodid (AgI) kristályt gyártunk. Az AgI részecskéknek ahhoz, hogy hatásukat kifejthessék, nagy koncentrációban és még a jégszemek kialakulását megelőzően kell a zivatarfelhőkbe jutniuk. [A kísérlet sikeresnek mondható. A próba térségben az utóbbi években alig fordult elő jégeső.]

Made in Hungary
Experiments have continued and at the end of the sixties, CIA used cloud seeding as a weapon in the Vietnam war. It was called the Popeye operation. Americans tried to manipulate the monsoon to make rains longer and stronger, making it harder to move for the Vietnamese.

Ferde szemmel
China is launching the world's largest weather-control machine, with the ability to modify the weather in an area similar to the size of Alaska. De a leggyanusabb Antarktisz.

Egy túlképzett, aki a betegség okát sem tudja, de már gyógyítaná!
"Drasztikusan csökkenteni kellene a munkaórák számát, ha el akarjuk kerülni, hogy a globális felmelegedés katasztrofális méreteket öltsön, állítja egy tanulmány."
Bizonyára a dolgozó ember több hőt termel, s fűti fel a bolygót. Védd a bolygót! Ne dolgozz, hanem napozz! Be kell tiltani a szexet is! -)

Finnek - a FÁK ellenségei
Mint közismert, a növényeink éltető eleme a széndioxid. Azt lélegzik be, s csúnya oxigént lehelnek ki. A finn unios vezető most a növényeink elől akarná elvenni az éltető elemüket.
"Antti Rinne szociáldemokrata miniszterelnök a féléves elnökség alatt szeretné leküzdeni egyes tagországok kormányainak ellenkezését - így a magyarét is -, és 100 százalékos támogatást kíván nyerni ahhoz, hogy az EU hivatalos kibocsátáscsökkentési célja 2050-re a teljes karbonsemlegesség legyen."

A HVG tragédiája
"Évente 2,2 milliméterrel emelkedik a tengerszint az Északi-sarkvidék térségében a klímaváltozás és az abból következő jégolvadás miatt – derítette ki egy német–dán kutatócsoport műholdas mérések alapján."
Az Északi sark jegének elolvadása egy milliméterrel sem emelné meg a tengerek szintjét. A szárazföldön levő jég elolvadása okozna némi vízszint emelkedést. Emlékezzünk 2012-re, amikor nagy arányú olvadás volt Greenland jegében! A HVG "tudósai" szerint visszasírjuk még napjaink klimáját, olyan durva lesz a helyzet 2050-re. S mindezt jó sok jósok állították. Tenyérből is tudnának? The Guardian.

Alulképzett újságírók nem akarják tudni, hogy egy pohár jeget tartalmazó víz szintje semmit sem emelkedik, ha a jég elolvad. Otthon könnyen ellenőrizhető! Külöben mire elolvadna az Antarktisz jege, addig remélhetőleg sikeresen zárulnak a klimakísérletek, s lesz végre mesterséges időjárás szabályozás a glóbuszon. Valaki mondja már meg, mi köze a széndioxidnak a felmelegedéshez ?! Forró és fűt? Hóágyúval a hőség ellen. A honlapon az aktuális gabonaárakkal (Búza 180 €/tonna)

Üvegház: Akkora a hőség Amerikában, hogy egy napon álló autóban kisültek a kekszek. De, ha nyitva maradt volna egy ablak... Persze, megint a marhafing..

Máséval a csalánt
A legkörnyezetszennyezőbb, legbolygópusztítóbb tevékenységet, a kizárólag csak kényelmi okokkal magyarázható repülés legelszántabb ellenfelei hiába a radikális klímakommunista zöldpárt, a Die Grüne szavazói, leggyakrabban mégis ők repülnek, egyúttal gyilkolják az általuk – legalábbis szavakban – agyonvédett, agyondédelgetett bolygót, míg az általuk csak mindközönségesen klímabűnözőnek nevezett AfD és kereszténydemokraták a sor végén kullognak.

Mint olvashatjuk, a legközönségesebb üvegház hatást produkáló a vízgőz. S ebben biztosan nem hazudnak, mert mindenki tapasztalhatta, hogy felhős éjszakán nincs olyan hideg. Persze, aztán jön a nappal, amikor meg a fényt szűri meg a felhő, s akkor meg a felmelegedés marad el. Ergo, ha csak nappal lennének felhők, akkor lehűlés kezdődne. A csak éjszakai felhők felmelegedést okoznak. Ha tudnánk terelgetni a felhőket...
Aztán a házfalakat dupla üvegfallal építhetnénk, a két üveg között "üvegházhatású" gázzal megtöltve. S akkor jöhet a tél...:-)

Jégből vagyok..Ha az egyik pólus olvad, a másik éppen fagy.
Mottram szerint július utolsó napján több mint 10 milliárd tonna felszíni jég veszett oda az óceánba, ami azt jelenti, hogy a hónapban csaknem 197 milliárd tonna jég olvadt el Grönlandon.
Klima: Ok okozati kapcsolat (mi okozza a 100 000 évenkénti ciklusokat) Az okozat nem előzheti meg időben az okot. Ha a széndioxid az ok: mi okozza a széndioxid koncentráció ciklikus változását? hogyan hat a széndioxid koncentráció a hőmérsékletre? Ha a hőmérséklet az ok: mi okozza a hőmérséklet ciklikus változását? hogyan hat a hőmérséklet a széndioxid koncentrációjára? Vajon ahol nagy volt a felmelegedés, ott ideiglenesen több volt a légkör széndioxid tartalma? Amely aztán eltűnt? A széndioxid (CO2) nehezebb a levegőnél, az a helyiség padozatától halmozódik fel a tetőig. Aztán a vízzel keveredve szikvíz készül. Jaj, csak a sötétzöldek el ne vegyék a fáinktól az éltető széndioxidot!
Antarktisz és a jégnövekedés. Magyar vízszintnövelő: Egyre csapadékosabb az időjárásunk.

Másik pólus
Holland thinks these seasons may be a key to a conundrum: If Earth’s temperatures are getting warmer and sea ice in the Arctic has been shrinking fast, why then is sea ice in the Antarctic slowly increasing? Increase Antartic ice. There’s no doubt that the amount of sea ice in the Arctic has decreased, by a lot. I would even describe the decrease as “staggering.” Meanwhile, the amount of sea ice in the Antarctic has trended in the opposite direction, i.e. it has grown.

Hónapja történt: Kegyetlen forróság érte el Nyugat-Európát. Mert a szaharai négerek sok széndioxiddal terhelik a légteret, s az "üvegház hatás" miatt felforr a levegő, amelyet a szél Nyugat-Európa fölé terelt. Pedig az EU gondosan ügyelt a széndioxid kvótára! De, ha egyszer afrikai eredetű más forrás szerint is.. Nem kéne az afrikai ipart redukálni?

Ahol a nagy kínai fal, ott metán is képződhet. July 2019 in China. De a csúcstartó Tibet, köszönhető fejlett iparának és nagy lakosságszámának, vagy csak közelebb van a Naphoz?

A klima szagértő
MTA-ügy: A klímakrízist tagadó Trumppal és az esőerdőirtó brazil elnökkel került egy csapatba a Nature-ben a magyar kormány.
Kétlem, hogy a brazil elnök fakitermelésből élne. Trump háttérszemélyzete pedig jobb információkhoz juthat, mint a HVG riportere.
Az MTA tagok nem lesznek megfosztva a kutatási lehetőségektől. Csak egyre nehezebb lesz nekik ostobaságokra (MTA BTK MŐT) pénzt pazarolni. Az 1 millió forintos munkanélküli segélyükből elvegetálnak, s ha munkakedvük támad, akkor leülhetnek egy csendes sarokba, s megvárhatják, amíg az elmúlik. Avagy jelentkezhetnek valamelyik projekt kivitelezésére vagy akár maguk találnak ki egy támogatandó feladatot. Viszont a tudósnak álcázott senkiktől (CEU "történész" asszonya, a rektora) szabadulnunk kellene.


Lopják a vizet a Marslakók?
Súlyos vízválság fenyegeti a Földet, népességének negyede már most sem jut elegendő vagy megfelelő minőségű ivóvízhez – hívta fel a figyelmet Juhász Árpád geológus szombaton az M1 aktuális csatornán. (Dél-Kaliforniában soha nem esik az eső). Hozzátette: a vízhiány növekedését többek között az okozza, hogy a népesség leginkább a vízhiányos területeken, Afrikában és Ázsiában bővül. (Szólni kellene Darwin népének, hogy kisebb legyen a szaporulat! Mert szomjan fognak halni.)

300 mm eső Mumbai-ban. Esőből ivóvíz.

A klimaváltozás megsegítése

Tűz van, babám!
Egyre súlyosabb válságot okoznak az amazonasi esőerdők sűrű erdőtüzei Brazíliában. A helyi űrkutatási hivatal (INPE) adatai szerint 84 százalékkal több az erdőtűz, mint az előző év hasonló időszakában: januártól augusztusig 72 ezer tüzet észleltek, és egyedül csütörtök óta 9500 helyen csaptak fel a lángok az Amazonasnál. Az INPE szerint tavaly csupán 40 ezer tűz volt ebben az időszakban. Az eddigi legrosszabb év 2016 volt 68 ezer tűzesettel.
Vajon a parasztok földéhsége, avagy a klímaváltozás propagálói okozták a brazíliai erdőtüzeket? A tűz által sújtott területek az állatok üvöltésétől hangosak. A parasztok ellen leghatásosabb fegyver a kötelező újraerdősítés elrendelése. A klímaügynökök ellen pedig a klímaváltozás valódi okának a feltárása hatna.

Másik oldal: a kutatások egyáltalán nem igazolják azt a közhiedelmet, hogy az esőerdő termeli a légköri oxigén 20 százalékát (más cikkekben: nyeli el a légköri szén-dioxid 20 százalékát). Sőt, nemhogy nem csökkenti az atmoszféra CO2-koncentrációját, hanem egyes mérések szerint éppenséggel növeli, vagyis szén-dioxid-forrásként üzemel.

Erdőtűz pusztít Norvégiában, már százakat kellett evakuálni. Újabb erdőtüzek pusztítanak a horvátországi Dalmáciában. Hetek óta súlyos aszály pusztít Görögországban: a tartós szárazság és az elviselhetetlen hőség miatt újabb és újabb erdőtüzek pattannak ki.

Szibériai gyújtogatók
1 millió hektáron égnek a szibériai erdők, melyek füstje már az űrből is jól látható. Mert nem csak Európában égnek az erdők. S ezzel tovább melegítik az amúgy sem hűvös bolygónkat, s a füst, széndioxid pedig növeli a klimások üvegházhatását. Majd csak beadja a derekát a sok klimaellenes..

Féleértés ne essék! Mindenki érzi a saját bőrén, hogy sok a meleg. Csak az üvegházban kételkedünk. Mintha belezavartak volna a Nap működésébe.

Tudósnak aposztrofált ausztrálok jóslata szerint még 30 éve van az emberiségnek. Kávézaccból?
"A krónikus vízhiány világszerte kétmilliárd embert fog érinteni. Az élelmiszeripar hatalmasat zuhan, ugyanis a környezeti károk miatt a termőföldek jelentős része használhatatlan lesz a mezőgazdaság számára. A tengerszint emelkedése miatt a világ számos nagyvárosa élhetetlenné válik. Mumbai, Jakarta, Kanton, Hongkong, Sanghaj, Lagos, Bangkok és Manila elnéptelenedhetlek. Legalább egymilliárd embernek kell majd elhagynia az otthonát, ez a migrációs hullám pedig hatalmas politikai és humanitárius káoszhoz fog vezetni."

Rócsild megoldás: Szokj le a húsevésről. Tanulj meg legelni! Majd mi eszünk borjúhúst helyetted is. (aztán előbb-utóbb rájövünk a klimaváltozás igazi okára. Vagy már muszáj lesz bevallani.) De el lehet menekülni a föld alá, miként a kőkorszaki szaki tette. 1 millió év?!. Más témában: Holdkórosok

Retrump: Az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) a metánkibocsátásra vonatkozó korlátozások lazítására készül.

Új szigetek
"Egy csapatnyi kutató nemrég rábukkant öt kisebb szigetre a Jeges-tengeren, a Novaja Zemlja és a Ferenc József-föld szigetcsoportok közelében. "
Itt, a zajló jég határán innen, több kis sziget bukkant elő az állandó jég megszüntével. Ezen a vidéken már nem volt jégzajlás, csak úszó jégtömbök fordultak elő. A felfedezők szerint ezeket a szigeteket állandó jég borította, csak ez eddig nem tűnt fel. .. hogy nem zajlik, nem úszik, akkor miért is létezik? Netán fix földet borít be a jég? Milyen felületes módszerrel határozták meg eddig a zajló jég határát?

A klimaszerelő
A szén-dioxid nem az egyetlen üvegházhatású gáz, de a legjelentősebb – noha nem elhanyagolható a metán sem. Vannak különösen brutális szennyezők, amelyeknek a sima betiltása járható és kívánatos út, ilyen például a ma forgalomban lévő turistahajók többsége. A kibocsátás teljes nullázása viszont gyakorlatilag a nyomor és a barbárság programja.

A levegőnél nehezebb széndioxid beborítja az egész bolygónkat. De csak Afrika felett olyan erős a napsütés, hogy durván felfűtse a levegőt, amely aztán a szelek szárnyán Európába kerül.
Ismétlés: A hő áramlással, vezetéssel és sugárzással terjed. Házainkra üvegablakokat helyezünk, melyek a fényt áteresztik, de a meleg levegő áramlását megakadályozzák. Ha két ablaküveg között légritka teret hozunk létre, akkor a vezetés is minimalizálható. Sajnos, a hősugárzást ez sem gátolja meg, miként a ház ablakairól készült hőfényképek igazolják. Vajh milyen vastag széndioxid réteg kellene, hogy visszaverje a hősugarakat?
Ha a széndioxidot mesterségesen kivonnánk a légtérből, meddig élnének a növényeink?
Az ÜVEGHÁZ egy zárt tér, amely nem azért meleg, mert az üveg visszaveri a hősugárzást. Az üveg a meleg levegőt szigeteli el a külvilágtól, vagyis a hőáramlást akadályozza meg. Az infravörös sugarak vidáman kijutnak az üvegházból, még némi vezetési veszteség is adódik. De a fénysugarak felmelegítik a talajt, amely az üvegház levegőjét tovább melegítik. A fogságban levő légtömeg hőmérséklete nő addig a pontig, amíg a megnövekvő sugárzási veszteség nem kompenzálja a fényből származó energiatöbbletet. Valamint az éjszakai lehűlés vissza nem veti a hőmérsékletet.
A FÖLD nem üvegház. Még akkor sem, ha az egész bolygót üveggel fednénk le. Mert ennek az "üvegháznak" az egyik végében fűtő, a másik végében hűtő készülék van. vagyis állandó hőkiegyenlítődés folyik az óceáni áramlatok és a szelek közreműködésével. Ha a kaotikus hőkiegyenlítődésnél kisebb zavarok támadnak, akkor előfordulhatnak nagyobb hőmérsékleti kilengések pro és kontra.


Mars
A NASA Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) műholdja elképesztő képet készített egy hatalmas lavináról a vörös bolygón. A szakértők szerint a jelenséget egy óriási jégdarab leválása okozta, amely a meleg időjárásnak köszönhetően a planéta északi pólusáról szakadt le.
Ezek a marslakók is sok széndioxidot, metánt eregetnek a légtérbe, azért melegszik a bolygó. Nem ám a Nap!

Mars bolygó anomáliái
Globális klímaváltozás előtt a Mars? "a vörös bolygón található Gale-kráterben folyamatosan növekszik a metán koncentrációja. A szerkezet most az oxigén esetében is hasonló folyamatot detektált. "

A Vénusz
A Vénuszt olyan vastag szén-dioxid légkör borítja, hogy felszíni légnyomása 92-szerese a földinek.
Az erős üvegházhatást produkáló légkör feltehetőleg a vulkáni kigázolgás révén keletkezett.
A Venus Express űrszonda VIRTIS detektora [Visible and Infrared Thermal Imaging Spectrometer] a felszín infravörös sugárzását az egyébként átlátszatlan felhőkön keresztül is képes megfigyelni. Mint látjuk, a fény nem jut át a felhőkön (üvegház?!), de az infravörös sugarak (hősugarak) igen. Mitől fényes? Teljes fényvisszaverés a felhőkről? Felszíni víz nem lehetséges a 450 Co-os átlaghőnél. Minden víz a légtérben! A Vénusz felszíne rendkívül forró, kb. 470°C, ami csaknem 500 fokkal magasabb, mint amilyen az atmoszféra hiányában lenne. (Lásd a Hold!) Ez a nagy forróság az úgynevezett üvegházhatás miatt alakulhatott ki.
Pénzért bármit: 700 millió éve a demokraták felszabadították a kőzetekben rabságban levő széndioxidot, amely a napfényt nem engedi át, csak az infrared sugárzást.
"Kialakulása után nem sokkal, 4,2 milliárd éve a Vénusz gyors lehűlési perióduson esett át, légkörében túlnyomórészt szén-dioxid uralkodhatott." [Láthatóan a szén-dioxid gyorsítja a lehűlési folyamatot.]
Mindez a Föld bolygón fordítva történik: A fény átjut, de az infravörös sugárzást a sokkal kisebb széndioxid réteg visszaveri. Persze, kizárólag a Föld irányából érkezőket! A Napból jövő infrared sugárzást a széndioxid - útlevél ellenőrzés után - átengedi.
ELTE A beérkező elektromágneses sugárzás nem nyelődik el a gázmolekulákon, hanem nagyjából akadálytalanul áthalad. Az infravörös tartományban ez a 7,5 - 14 µm közötti tartományt jelenti. Ez az a része a távoli infravörös sugárzásnak, amit a távérzékelő eszközök is kihasználnak, tekintve a gyenge elnyelődést. Eloszlás A CO2 jól el van keveredve a légkör alsó rétegeiben, de területi eloszlása nem homogén. Jellemzően az északi félgömbön nagyobb mennyiségben van jelen. A két félgömb között az átkeveredés az Egyenlítőnél lévő összeáramlási zóna miatt csekély. Télen - amikor a növényzet "alszik" -, a széndioxid tartam megemelkedik.

Miskolczi Ferenc videoja

Végre egyetértünk!: Ültessetek fákat és virágokat! Építsetek jó hőszigetelésű otthonokat!

Mélymagyar klíma. Átverés a klímaügy. A nagy kamu
. Eltitkolt tények.
Mondja a túlképzett ügynök: Elolvad a sarki jég, amelynek fehér színe eddig visszaverte a napfényt. Aztán rohamosan nő a hőmérséklet. Lehet, kimaradt a kisiskola földrajzórájáról, ahol megtanulhatta volna: Az északi sarkon fél évig tart a nappal és fél évig az éjszaka. Ha pedig nem süt a Nap, akkor nincs, aminek fényét visszaverje a fehér jég. Ami ugye, már víz halmazállapotú. Vagyis nem fűti semmi, csak a föld hőkisugárzása terheli. Vagyis fagyni kezd a víz. Akik az albedoval manipulálnak, azok képzetlenek, vagy fizetett gazemberek.
Vajh a korábbi interglaciáris felmelegedést is a széndioxid okozta? Meg a marhafing? Amely a légkörbe jutva, visszaveri, elnyeli a Nap hősugarait, amelyek így nem érik el a földet, s jön az örök fagy? S miért csak a Föld felől érkező infrared sugarakat blokkolja a metán, a Nap felől érkezőt meg átengedi?
S lehet, hogy az anyahajók nem okoznak nagy károsanyag kibocsátást? Meg az egyéb harci járművek?

Hisztéria ellen
Sok minden miatt jogos lehet az aggódás, csak éppen a klímaváltozás miatt nem. Nem létezik ugyanis akkora emberi erő, amely a földi éghajlatváltozásokat képes lenne megállítani. Azt se tudjuk, milyen éghajlatot hoz a jövő. E vonatkozásban egyetlen tennivalónk van: az ésszerű alkalmazkodás.

HOGYAN LEHET KLÍMAKILÁTÁSRÓL BESZÉLNI, HA A VÁLTOZÁS OKAIT SEM TUDJUK ?

Klíma és a változás
Az európai fővárosok között Riga után Budapesten nőtt a legnagyobb mértékben – 4 Celsius-fokkal – az átlaghőmérséklet az elmúlt ötven évben. Ha a bolygó átlaghőmérséklete így emelkedne, már a pokolban éreznénk magunkat. Budapesten el kellene kezdeni a fásítást, a betonterület csökkentését, a diesel és benzinmotorok leállítását, a lakóépületek hőszigetelését. Az utak Duna vízzel való locsolása is enyhülést adna.

Hull a hó
A dél-dakotai Deadwoodban jégcsapok lógtak a fáról, és vastag hó borított mindent. Ilyen látvány fogadta egyébként az Egyesült Államok kiterjedt déli területének más állambeli lakóit is. A szeptember eleji hóesés önmagában is csodaszámba menne, de különösen durva a helyzet úgy, hogy a legtöbb területen előző nap még kánikula volt.

Újra megfagyunk
Ha nő a nyomás az Északi-sarkon, gyöngül a poláris örvény és nem tudja kordában tartani a sarki hideget, így a délebbi területeken telente óriási hidegbetöréseket tapasztalhatunk, ugyanakkor északon szokatlanul enyhe lehet az időjárás.

Katasztrofális tudás
"Az elmúlt 500 évben legalább 700 gerinces állat és 600 növényfajta kipusztulását dokumentálták, és az elmúlt öt évtizedben a különböző gerincesek populációi átlagosan 68%-kal csökkentek."
Itt a klímaváltozás, kihaltak a dínók és a kardfogú tigris. Lehet, hogy az emberek szorítják ki az állatokat, mert túlszaporodnak? Nem kéne a gyerekszülések számát maximalizázni? Mondjuk, a 4. gyerek után elkötni a nő méhét?

USA hidegháború.
A minap 2 reggel is -37oC hidegre ébredtek. Bizonyára sok széndioxidot elpusztítottak a helyiek.. Hazánk is eredményes volt a felmelegedés elleni harcban. Nagymezőn az éjjel 80 éves rekord dőlt meg a -35,5 oC hideggel.

Lopják a marslakók a tengervizet. Az Adria kiszáradás előtt áll. A velencei csatornák már a csónakok számára is sekélyek. Vajon nem lehetne importálni az óceánból vizet?
A Hold pályája Velencénél délebbre van. Akkor az egész Adrián apály van? ..hogy mik vannak... Szerencsére a Föld forog, s csak órákra van apály és dagály. Fiuménál az árapály jelenség 80 cm szintkülönbséget okoz. A kanadai Fundy öbölben ez 23 m.

Az origo tudósa
750 millió évvel ezelőtt az egész bolygónkat jég borította és -50 fok volt az átlaghőmérséklet. Aztán bizonyára jöttek a marslakók, telefújták a légkört széndioxiddal. Létrejött a klimatudósok "üvegháza", s a hó elolvadt. Bár itt a tűzhányókra fogják a széndioxid megjelenését.Amelyek nem fagytak be, s a kiáramlő forró gázok elolvasztották a környék jegét. Egyből lecsökkent a fényvisszaverés, s fokozta a talaj további felmelegedését. Ugye, az első vulkánkitörések sűrű anyaga nem engedte át a napfényt, s lehült a föld. Aztán a sötét anyag leülepedett a jégre, megszünt a fényvisszaverés. Ráadásul a vulkán széndioxidja a légtérben maradt, amely a marhafinggal karöltve üvegházat létesített. Vagyis a vulkánok a felelősek a klimaváltozásért. Napjaink felmelegedési hulláma az állatok széndioxid kibocsátása miatt lehet. Irtsuk az állatokat! S ne égessük el a kőbezárt szénhidrogéneket! (Palagáz!)

Idei tél Átlagnál melegebb.
Vajh mennyi lesz a távhő végszámla?
Sülőszoba
Nagy tudósaink, akik pár évtizede a fagyhalállal kecsegtettek bennünket, most 180 fokot fordultak. Most forró lesz a bolygónk, miáltal az egyenlítő környéke élhetetlenné válik. Mert milliókat nem lehet a föld felszíne alá vinni. Bár a történelem során volt már példa, hogy hosszú alagutrendszerek épültek egyes nagyvárosok alatt, sőt, a szaharában is. Mondjuk, a forró égövbe épített mesterséges tavakkal, napelem parkokkal lehetne csökkenteni a hőmérsékletet. Távolabb több erdő telepítése csökkentené a hőérzetet. Bár a bolygó eltartó képességének a határait feszegetjük, azért a háborúkkal, járványokkal való népességcsökkentés nem az igazi járható út. Legjobb, ha meg sem születnek a felesleges emberek.

Börtönbe a sötétzöldekkel!
Akik meg akarják szüntetni a bolygó széndioxid készletét, s ez által halálra ítélni a növényeinket. Amelyek az oxigént gyártják számnkra, s így mi megfulladunk.
Ja, hogy ez 1 milliárd év múlba következik be? Hol leszek én már akkor...

Ződek
"Hogy az unokáink ne csak a botanikus kertben lássanak őshonos fajokat"
Kit érdekel a klímaváltozás?! Akkor is olyan növényeket tartsunk, mint a klímaváltozás előtt! Legfeljebb nem bírják, s elpusztulnak. Mellesleg az akác fontos ipari- s tüzifa. Igaz, a bálványfa irtandó minden eszközzel. Bár szép neve van: Ay-lan-thus. Dr Szilassi Péternek üzenném, hogy elég nagy a baj. A bálványfa szinte kiirthatatlan. Elég egy pici gyökérdarab, s újra kinő.



Politika
Nyitólap