A Hold

Moon.

Noah's Ark?: A bibliai leírás szerint Noé bárkája gófer fából épült és szurokkal volt vízállóvá téve. A bárka belsejében rekeszek voltak. A bárka hossza háromszáz sing* (140 méter), szélessége ötven sing (23 méter), magassága harminc sing (14 méter).
*A sing régi magyar mértékegység. 1 könyök (szarvtáv?) hossz. A bibliai könyök 44,5 cm

Holderedet

Végső soron az összes elmélet szégyenbe hozza Asimovot. Miként a piramisépítések variációi is..

Tévhitek a Hold keletkezéséről
Az egyik ilyen feltételezés szerint a Hold a Földtől távol eső térségben képződött, alakult ki, majd hosszú vándorútja során megközelítette a bolygónkat és a Föld gravitációs erejének hatására befogadta és Föld körüli keringésre állította.
Még egy ismert tulajdonsággal rendelkezik a Holdunk, mégpedig, hogy mindig ugyanazzal az oldalával fordul a Föld felé. Ezt a jelenséget kötött keringésnek nevezzük, és a magyarázata is igen egyszerű, ugyanis a Hold 27,3 nap alatt kerüli meg a Földet és pontosan ugyanennyi idő alatt fordul meg a saját tengelye körül is. Ezért van az, hogy a Földről mindig ugyanazt az arcát láthatjuk csak a Holdnak, pontosabban fogalmazva a Földről a holdfelszínnek 59%-a látható, vagyis több mint a fele. Ennek az oka nem más, minthogy a Hold pályája egyenetlen, vagyis a Hold nem egyenletesen kering a Föld körül. Tehát ha sokáig figyeljük, akkor úgy láthatjuk, mintha a Hold egy kissé bólogatna, billegne felénk és ide-oda fordulna. Ezt a jelenséget, azaz az égitest tengely körüli forgásának kis ingadozásait librációnak nevezzük.

Az itt állítottal ellentétesen, ma már elismerik, hogy van légköre a Holdnak. Csak még mérhetetlenül ritka egyenlőre. De néhány gázkitörés még.. Ugyanis vulkánikus tevékenységről is írnak szakmainak álcázott honlapok. Márpedig akkor gázok is keletkezhetnek. Amelyek bizonyára mérgezőek az ember számára, de idővel szigetelő réteget alkothatnak. Mint írják, a szórt fény hiánya miatt az égbolt a Holdon fekete, s nappal is ragyognak a csillagok. A vízhiány miatt a titánborítású Hold felszínén a meteorokból származó csillagpor lisztszerűen borítja a felszínt. A Hold sűrűsége (a titánborítás és a könnyűfémek hiánya ellenére) fele a Föld sűrűségének.

Az özönvíz balladája
Nem az üstökösök, hanem a meteoritok hozták a vizet és más cseppfolyós anyagokat a Földre: ez derül ki abból a tanulmányból, amely a Carnagie Institute-ban született. Mint a Science Daily-ben megjelent ismertetőből kiderül, a kísérletben megvizsgálták a deutérium (a hidrogén legsúlyosabb izotópját) különböző üstökös-törmelékekben, és magas széntartalmú meteorit-darabokban: a deutérium-arány ugyanis egyenes arányban növekszik az eredeti anyagnak a naptól való eltávolodásával. (Aiolus News). /Hála Istennek, ezek a meteoritok a Holdat és a Marsot elkerülték../ (Ha 3 év alatt 100 meteorit csapódik a Holdba, akkor 3 milliárd év alatt mennyi?)Kontra. Vagy mégis közös? Mint látjuk, a Föld mágnesként vonzotta előbb az üstökösöket, majd a meteoritokat, melyekből a vize származott. Ellenben a Marsról az a víz is zömében eltűnt, ami valaha ott volt.

Vénuszi csoda
A holdkőzetek és meteoritek laboratóriumi vizsgálatán kívül égi mechanikai vizsgálatokkal, számítógépes szimulációs modellekkel is alátámasztották a Hold kialakulásával kapcsolatos elméleteket. Eszerint a Naprendszer kialakulásának első tízmillió évében a Mars bolygóval csaknem azonos méretű hipotetikus ősi égitest, a Theia ütközött a Földdel. A gigantikus ütközés következtében nagy mennyiségű törmelék szóródott ki a világűrbe, ennek egy része megszökött a Föld környezetéből, de jó része bolygónk körüli pályán maradt, a tömegvonzás hatására csomósodott, égitestté formálódott: kialakult a Hold.

A holdkőzetek és meteoritok vizsgálata a Föld korával megegyező értéket mutatott. Ergo, a világegyetem 4,5 milliárd éves. :-) A Holdon eddig - a különböző módosulatokat és kísérő fázisokat is figyelembe véve - összesen alig 30, igen egyszerű ásványfajtát találtak, míg a Földön közel 3000-et ismerünk, melyek legtöbbje sokkal összetettebb.

Ha megvizsgálnánk a Holdat, bizonyára kiderülne, hogy milliónyi darabból áll össze. A Föld pedig a hipotetikus Theia bolygóval való ütközés során lapulhatott be és dőlt meg a sarkainál. Tessék elképzelni, hogy belelőnek egy agyaggolyóba! A szélrózsa minden irányába repülnek a darabok. Persze, a 2 golyóbis anyagától, sebességétől, méretétől függően a végkifejlet eltérő lehet. Egy biztos: A Föld pályaadatai megváltoznak. A becsapódó égitest tömegétől, sebességétől, irányától függően igen jelentős pályamódosítás következhet be. Persze, ha a "törmelék" a mai Holdpálya síkjában halmozódott fel, akkor még egy "csomósodás" is elképzelhető, mint a kisbolygóövben. Ez utalhatna arra, hogy a "Theia" is kb az ekliptika síkjában forgott. Csak elfáradt, s sebességét vesztve került a Föld pályájára. Vagy a végtelen űrből érkezett ebbe a síkba.

Két bolygó rugalmas ütközése következtében - mint két biliárdgolyó esetén - mindegyik égitest irányt változtat, pl egyik a Napban köt ki, a másik pedig elhagyja a naprendszert. Illetve "teli találat" esetén a becsapódó marad helyben, az eltalált pedig elhagyja a rendszert.
Rugalmatlan ütközésnél a mozgási energia részben elnyelődik és deformálja a testeket. Mivel a Föld a korai időkben még félfolyékony állapotban lehetett, találat esetén anyaga szétfröccsent. Minden irányba. Illetve súroló találat esetén a kivetődés iránya korlátozottabb. Ez esetben a "Theia" folytatná útját a végtelenbe, a kitépett darab pedig akár Föld körüli pályára is állhat. Mielőtt a kilökődött anyag fröccs formában megszilárdult volna, a forgása miatt gömb alakot vett fel. Mivel a Holdnak nincs mágneses tere, bizonyára a földmágnesből nem került darab a Holdra. Már hallani vélem: Mégis van mágneses tere, csak mérhetetlenül kicsi. Miként víz is van, csak rettentő kevés. Légkör is van, csak igen-igen ritka. Fogd meg jól!: Az elektromos vezető a Föld – felszíntől számított – 2900 és 5100 km közötti gömbhéjában helyet foglaló külső mag zömmel vasból álló olvadt anyaga, amely – hasonlóan az alulról melegített víz vagy a földfelszín által fűtött légréteg mozgásához – a külső mag felső és alsó határa közötti hőmérséklet-különbség miatt folyamatosan cirkulál. A szabályos cirkulációt a Föld forgása révén ébredő Coriolis-erő is módosítja. A kialakuló, viszonylag összetett mozgás mágneses tér jelenlétében olyan elektromos áramokat ébreszt, amelyek együttesen az eredeti mágneses teret fenntartják, sőt akár erősítik is. A tér fennmaradásához, erősödéséhez energiára van szükség, amit a vázolt modell szerint a külső mag anyagának mozgási energiájából nyer a rendszer, az elektromos dinamóhoz hasonlóan. A földi mágneses tér fenntartásáért felelős folyamat ezért a földmágneses dinamó néven vált ismertté."

Magánvéleményem: A föld szilárd köpenyében mágneses réteg is található. Mint ismert, ha egy mágneshengert tengelye körül megforgatunk, akkor a palást és a tengely között potenciálkülönbség lép fel, s vezető rétegben áram folyik. Az áram pedig mágneses teret gerjeszt, ami a Földmágnesességet adja.
Grandpierre: A Hold életjelenségei
Mindkét elmélet – a Holdat önálló vagy a Földből kiszakadt bolygónak tekintő – szerint a Hold, kis égitest lévén, már régen kihűlt, a Hold-vulkánosság már nagyon régen kihunyt. Igen ám, csakhogy tények egész sora mutatja, hogy a Hold vulkánjai ma is tevékenyek! Sok amatőr csillagász észrevette már, hogy a Hold felszínének egyes helyein időnként ködök, felhők tűnnek fel, a terület elhomályosodik. Híres csillagászok, W. Herschel, O. Struve, E. Barnard is beszámoltak hasonló megfigyelésekről. 1956-ban egy angol csillagász a Cavendish kráterben felvillanásokat észlelt, amit mások is megerősítettek. Kozirjev orosz csillagász 1958 november 3.-án az Alphonsus kráter központi csúcsának elhomályosodását, vörösessé válását, majd kifényesedését figyelte meg. A színképfelvételek széntartalmú gázkitörésről tanúskodtak! Pár nappal később a központi csúcs szomszédságában új, vöröses, három kilométer átmérőjű folt tűnt fel, és több hónapon át fennmaradt.

Grandpierre - másik honlapról
Úgy tűnhet, minden fizikai alapot nélkülöz azonban az az elképzelés, hogy a Hold elektromágneses hatást fejthet ki a Földre, hiszen legjobb tudomásunk szerint a Holdnak nincs saját mágneses tere, illetve ha van, annak erőssége a földinél több mint harmincmilliószor gyengébb. Igen ám, de a Hold mégiscsak rendelkezik valamiféle elektromos belső természettel. 1970. április 20-án erős napkitörés érte el a Holdat. A napkitöréssel együtt járó erős mágneses hatásra a Hold a mérések szerint mintegy 30 perces késéssel, de válaszolt, úgy, hogy belső mágneses teret fejlesztett ki. Kimutatták, hogy ehhez jelentős elektromos áram kellett folyjon a Hold belsejében, és ez a hatás módot ad a Hold belseje elektromos vezetőképességének meghatározására, amiből pedig a hőmérsékletre következ-tethetünk az elektromos vezetőképesség hőmérsékletfüggésének ismerete alapján. A mérésekből ki-derült, hogy a Hold felszíne alatt a hőmérséklet meredeken nő 200 kilométeres mélységig, ahol eléri az ezer fokot. Tehát habár a Hold nem mutat jelentős saját mágneses teret, de ez azt jelenti, hogy csak alszik, külső hatásokra megelevenedik, feléled, és aktív belső elektromágneses jelenségeket produkál!

A bolygók Naptól való távolsága (millió km): Merkur 57,9; Vénusz 108,2; Föld 149,6; Mars 227,9; - ; Jupiter 778,3; Szaturnusz 1427,0; Uránusz 2869,6; Neptunusz 4496,6; Pluto 5900. Mint látjuk, a Merkurtól a Marsig cca 50 millió km-enként van egy bolygó. Eléggé szabályosnak tűnik..

Egyéb fantasztikus elméletek
Már nem is tudja az ember, mi a fantasztikusabb? A spontán kilökődő 1700 km sugarú Hold esete, a fantasztikus Theia látogatása, az idegen világból érkező hatalmas "meteorit" Föld általi befogása vagy az idegen űrhajó?!

Vannak, akik egészen odáig mennek ebben, hogy kereken kijelentik: a Hold mesterséges eredetű, tehát nem a Földünkből vált ki több milliárd évvel ezelőtt, hanem egy földönkívüli civilizáció állította Földközeli pályára egyfajta kísérőbolygóként.

Aranyos: Emlékezzünk vissza Dan Goldin rögtönözve odavetett megjegyzésére Sheena McDonald újságírónak, 1994-ben. Idézzük: „Az emberiség nem kalandozhat távolabbra a Föld körüli pályánál, mielőtt nem sikerül megoldást találnunk a halálos kozmikus sugárzásra.”
Fantasztikus?
Új zászló, új szél!: Az ember élhet a holdfelszínen, ott nincs az ember számára halálos veszélyt jelentő kozmikus sugárzás, a nehézségi erő összevethető azzal, amihez a Földön szoktunk. Mindenesetre az űrállomás dolgozói vagy 400 km magasságban nem panaszkodtak a sugárveszély miatt.
Mivel a Holdon nincs tenger, így ár-apály jelenség sincs. A Hold mindig ugyanazt a képét mutatja a Föld felé, tenger esetén sem lenne dagály. Illetve nonstop lenne az.. Ez a Földre nem áll, mert a Hold körbejárja. Ha precízek akarunk lenni, akkor a Hold szabálytalan mozgása miatt némi ár-apály mutatkozhat ott is. Szökőár pedig értelemszerűen ott is létezne.

A tudósok arra sem találtak magyarázatot, hogyan lehetséges, hogy a holdkõzet 5,3 milliárd éves, amikor a föld, csak 4,6 milliárd éve keletkezett. Ez felborítja a keletkezésével kapcsolatos elméleteket. Dr Harold Urey , Nobel díjas vegyész szerint a minták olyan hihetetlenek, hogy nem tud rájuk magyarázatot adni, különösen a kõzet magas titántartalmára. Az Apollo küldetések során kb. 382 kg holdkőzet került a Földre. A Hold felszínéről származó kőzetek legtöbb része 4,6 és 3 milliárd éves, így a holdkőzetek a Naprendszer korai történetéről hordoznak értékes információt. (A kőzetek feltehetően részben meteorit maradványok. Származási helyük ismeretlen, ami csökkenti tudományos értéküket. )

A hold nagyobb, mint amilyennek lennie kéne.
Idõsebbnek tûnik, mint amilyennek lennie kéne.
Sokkal kisebb a tömege, mint amilyennek lennie kéne.
Egy nagyon valószínûtlen pályán mozog

Életcsillag
E szerint a hold nem egy tömör égitest, hanem egy üreges mesterséges szerkezet csak a külsején található kőzet kb. 1-5 km vastagságban. A hold egyfajta sugárzást bocsát ki, és ez teszi lehetővé az életet a földön. Ez sok mindenre magyarázatott adna. Miért van ilyen szokatlanul nagy holdunk, miért csak a földön van élet, a méretéhez képest miért ilyen kicsi a hold ár apály ereje a földön. Miért igazítják a hold ciklushoz egyes fajok a biológiai viselkedésüket. Még az emberek viselkedése is megváltozik.. Ezekre mind magyarázatott ad az, hogy a hold egy mesterséges égitest amit évmilliárdokkal ezelőtt egy idegen faj hozott létre.

A kutatók ugyan látják, hogy egyik elmélet sem jó, de úgy vannak vele, mint a történészek a finnugorászattal: Ha már az igazat nem lehet leírni...

Moon in other languages

Hold szavunk eredete. Dogon nyelven a "Hold=Ho". Lehet, hogy a dogonok is a finnugor táborba tartoznak ?! (Hold=Moon. Finn, észt, karél, vepsz nyelvekben "Kuu". Persze, ha a h > k hangváltást figyelembe vesszük, akkor a finn-permi népeknél "Huu")

Babylon szótárból: Crescent [from Latin crescere to increase]
Crescent in Greek : μηνίσκος, μισοφέγγαρο, ημισέληνος αυξανόμενος
Crescent in Spanish : arco, medialuna
Crescent in Dutch : boog; halve maan
Crescent in Turkish : ayça, yeni ay, hilâl; ay çöreği; türk gücü; İslam alemi hilâl şeklinde, gelişen, büyümekte olan
Crescent in Italian : falce di luna; figura falciforme; mezzaluna; islamismo; (Strad) strada a semicerchio a mezzaluna, a semicerchio, crescente
Crescent in French : arc; croissant
Crescent in German : Bogen; Halbmond sichelförmig, halbmondförmig
Crescent in Swedish : båge; halvmåne, månskära
Crescent in Czech : půlměsíc, půlměsícový, rostoucí, srpek
Crescent in Estonian : kuusirp, poolkuu 
Crescent in Indonesian : berbentuk bulan sabit,membesar,bertambah
Crescent in Spanish : creciente, media luna; pan medialuna
Crescent in Russian : лунный серп, полумесяц (a "szerp=sarló" jelentésű is.)
Crescent in Turkish : hilal
Crescent in Vietnamese : danh từ
Crescent in Catalan : mitja lluna | carrer corbat
Crescent in Polish : półksiężyc
Crescent in Bulgarian : сърповиден
Crescent in Croatian : polumjesec
Crescent in German : Mondsichel
Crescent in Albanian : hënë e re; gjysmëhënë
Crescent in Swedish : halvmåne, tillväxande
Crescent in Urdu : helaal
Crescent in Slovak : polmesec, trg polmesečne oblike

Régi Holdnevek

Vajh miként nevezhették a welsziek a holdembert ?

O.E. mona, from P.Gmc. *mænon- (cf. O.S., O.H.G. mano, O.Fris. mona, O.N. mani, Du. maan, Ger. Mond, Goth. mena "moon"), from PIE *me(n)ses- "moon, month" (cf. Skt. masah "moon, month;" Avestan ma, Pers. mah, Arm. mis "month;" Gk. mene "moon," men "month;" L. mensis "month;" O.C.S. meseci, Lith. menesis "moon, month;" O.Ir. mi, Welsh mis, Bret. miz "month"), probably from base *me- "to measure," in ref. to the moon's phases as the measure of time. In Gk., Italic, Celtic, Armenian the cognate words now mean only "month." Gk. selene (Lesbian selanna) is from selas "light, brightness (of heavenly bodies)." Extended 1665 to satellites of other planets. To shoot the moon "leave without paying rent" is British slang from c.1823; card-playing sense perhaps infl. by gambler's shoot the works (1922) "go for broke" in shooting dice. The man in the moon is mentioned since c.1310; he carries a bundle of thorn-twigs and is accompanied by a dog. The Japanese, however, see a rice-cake-making rabbit in the moon.

Menni kéne.. Which means to go
- Mun is used almost exclusively in Wales, and comes from the welsh language mynd
Mynd became myn became mun
- "mun" or "moon" is the romanized Sino-Korean word meaning "door", etc... "Mun" or "Moon" is a Korean last name, which doesn't mean "door".In Cantonese [a Chinese dialect, which was borrowed into Korean for the word "door", etc...], the word that's pronounced similarly to "mun" or "moon" could mean either "door", "bored", "full", etc... depending on the tone. A han nyelvben "mán=door, gate".
- Sul is synonymous with Ju, the Sino-Korean* word for alcohol.
- Kayo ( which means "to go", or "I go" or "he goes" ). ... and the other are Sino-korean
- Kia means to arise or come out of Asia, derived from the Sino-Korean word, ki, meaning to arise or come out of (jönni ki) and the a referring to Asia

Araboknál (régebben): moon/hold=shahr(un (masc.) /sh-h-r/, ashhur(un' holdak (fem.), de napjainkban már inkább csak hónapot jelöl.
Holdkör? Khor-am-shahr ? /karam : nobility, arab nyelven; Khor=tűz, turk nyelv/ The name "Khorasan" is derived from Middle Persian khor (meaning "sun") and asan (or ayan literally meaning "to come" or "coming" or "about to come") Parthian "cxr=kör/circle".

Slaves = abeed fa"eel فَعِيْل

Aldrin a protonzivatarban. Haza már magasabb rendszámú elemként érkezett

Lábnyom, árnyék, zászló, csillagok Urdu: badr: full moon; hilaal: new moon/the crescent

Lak nyelv: "moon= barz" /barsomág, párduc. Tibet: "barsa=év"/
Pacific

Tibet: "Jun = Moon"
ház = ghar; víz = pani; folyó = nadi; öreg = budho; fiatal = jawan;  fehér ember = goro; buy = kinnu; go = jaanu; hen = kukhura; brown = khairo

Ural.  *kuŋe 'moon'
Hajnal Greek eos, "dawn" + Greek kainos, "new".

Kelés
An area of skin that is thick or hard from continual pressure or friction (as the sole of the foot)
Kalush
The Romanian historian of religion Mircea Eliade believed that the term Căluşari originated with the Romanian word for horse, cal, from the Latin caballus. Another theory is that it derives from "Coli-Salii", the Roman priests dedicated to the worship of Mars.
Ha kalligráfiáról beszélünk, akkor a görög szépírás került szóba. Már Winters nyelvész is gyakran írta: A fekete az szép. The meaning of the name Kalli is 'Time; black'. Indiában.
Kalányos - babynology
Kalan: the heavens; the sky ... origin of Kalan is the Germanic and Hawaiian ... variant of Kalani ...
Kalash is pronounced as KAHLAEIHSH †. Kalash's origin is Sanskrit. The meaning of Kalash is sacred pot.
Kal - fiúnevek
Kalaapati. Kalp. Kalap. Meaning : Moon . It is a given Indian MALE name

A sorani (kurd) "kal=világos".

Digor - Maya
D. mæiæ "moon" < *mā(h)ya (Av. māhiia-). /abra = menny, felhő.
Digor k'uard - Iron k'ord - group - horda? St'alu - csillag - stella? Ard=eskü, art=tűz, don=víz, kard=kés.
Máshol a nártokat óriásoknak írják. Itt egyszerűen ember: *nar- "man"
Láttuk, hogy a kurd volt már "kurta, farkas, kukac", s most egyszerűen "horda" lett belőle.

őrség - Várj reám..
For PIE wer, perceive, watch out for, compare (kom)worós, watchful, aware, alert, wary, as Gmc. (ga)waraz (cf. Goth. wars, O.N. varr, O.S. giwar, O.E. (ge)wær, O.H.G. giwar, M.Du. gheware, Eng. wary, Ger. gewahr); suffixed wórtos, guard, watching, keeper, as Gmc. wardaz (cf. O.S. ward, O.N. vörðr, O.E. weard, O.H.G. wart, also Fr.,Da. garde, Spa.,Pt. guarda, also into Eng. ‘lord’ and ‘steward’), and wortā, guard, ward, as Gmc. wardōn (cf. O.N. varða, O.S. wardon, O.E. warian, wearian, O.Fris. wardia, O.H.G. warten, M.Du. waerden Ger. warten, O.N.Fr. warder, O.Fr. guarder); wor, goods, protection, ware, as Gmc. waro (cf. O.E. waru, O.Fris. were, M.Du. were, M.H.G., Ger. ware, Du. waar, Swed. vara, Dan. vare), as in English loan translations sombhtowor, software, and kartuwor, hardware (see kratós); also, suffixed wóruos, guard, as Gk. ouros; variant sworā, see, as Gk. horān, in panswóramn, panorama; suffixed werē, respect, feel awe for, as Lat. uerērī, in rewerē, revere.
*garda- ´Diener, Hausgesinde, oixr:nc` ~ Bab. gardu, Aram. grd`, in Elamitic transliteration kurtas.

Holdvilág - csillagászat
The Earth is dwarfed by the four gas giant planets, Jupiter, Saturn, Uranus and Neptune, both in terms of sheer size (between 16 and 1000 times Earth's volume) and in terms of number of satellites (63, 33, 27 and 13 moons respectively as of November 2004).

Idő
Kala means March of time; Bhairava is a fierce aspect of Shiva, is the Lord of Time.

Kal-endar program
The  default  calendar  of kal is a commonly used combined Julian-Gregorian calendar. The admissible dates  for  that calendar  range  from January 1to December 31. The Gregorian Reformation  is  assumed  to  have  occurred on either October 5 1582 or September 3 1752, depending on the flags that were set at compilation of the kal binary.

Mitológia
Before we study kalsarpa, it is important to take into account Rahu (North Lunar Node) and Ketu (South Lunar Node). Rahu is considered as a head of a serpent where as Ketu is said to be the tail of the serpent. .. According to the vedic traditions, in House warming ceremony (Graha Shanti Puja) before God Rahu lies God Kala (God of Time) and after him lies God Serpent, without the other two the rites are incomplete.

Death
Kal is better identified by the word Death in normal life. Death actually is a journey from light to darkness.

Kalevala
HÁZ szavunk rokonsága: Koot'a-moi'nen. {Ház > hat > hut > kut /kun-ho.} The Moon.. Kun. The Moon, and the Moon-god. Kun'tar. One of the daughters of the Moon. Kal'ma. The god of death. Sin'e-tar. The goddess of the blue sky. Turja (tur'ya). Another name for Pohya.
Finn rokon: Het'e-wa'ne. The Finnish name of the Pleiades. Plejádok, Fiastyúk vagy Hetes a legtöbb ember által szabad szemmel látható csillagok száma miatt) a Bika csillagképben található, a Földtől 380 fényévre lévő nyílthalmaz elnevezése. /A név szépséghibája, hogy csak a magyar nyelvből értelmezhető, mert igen kevés nép nyelvében "hét=7". A finnugoroknál egyben sem. Vagyis a finnek ezt is az arra járó besenyőktől hallották../

Sin'e-tar: "sininen=blue/kék" és "taru=mese", finn nyelv. Kala lehet holló, de a Hold első negyede is hindi nyelven.. Rongo is a male name, but the Maoris also call the moon by the female name Hina or Sina. The ancient Babylonians also believed the moon to control the growth of crops. Their androgenous moon deity was called Sin.

Shahr - Jerikó
The civil year, January to December, no longer ties its months to the moon, but some traditions still do and their terms for "month" reflect the connection--in Arabic, "shahr", in biblical Hebrew "yerach" and also "chodesh" from "new," since it was reckoned from one new moon to the next. Jericho (pronounced Yericho), one of the oldest cities on Earth, took its name from yerach, and of course, legends tell of many moon-gods and goddesses, e.g. Artemis and Diana. (Nekem ez a "Yerech" hasonlónak tűnik az Erech szóhoz, ami az Őrök városa volt. S a "Chodesh" lehetett valaha "Cha-desh" ?)

Névmutató
IAH: Egyptian name meaning "moon." In mythology, this is the name of a god of the moon. (Yah-ve?)
NANNA: Sumerian name meaning "illuminator." In mythology, this is the name of a god of the moon and son of Enlil. The crescent (or cup, receptacle) is his symbol. He is also known by the name Sin "wisdom." Compare with feminine Nanna.
HILARGI: Basque name meaning "moonlight."
HALA: Arabic name meaning "moon halo."
IO: Latin form of Greek Iô, meaning "the moon." In mythology, this is the name of a priestess of Hera who was loved by Zeus. It is also the name of a moon of Jupiter. (Maon = Gaelic word for moon. Maya Moon Goddess =Po.)

Koray: is a common Turkish given name. It is composed of Kor and Ay. In Turkish "Kor" means "Ember" (parázs) and "Ay" means "Moon" (Hold). Koray's design is based on a harpy eagle.

Telehold
Afrikaans Volmaan
Croatian Pun mjesec
Danish fuldmäne
English full moon
Greek panselenos
Icelandic fullt tungl
Irish gealach lán
Turkish dolunay

Holdistennők
Aega (Greek) - A beautiful moon deity. Her mother Gaia, the ancient earth Goddess, hid her in a cave during a Titan attack on the Olympic deities to prevent her from being taken away.
Aine (Celtic) - Goddess of love, growth, cattle and light. The name of this Celtic Goddess means "bright" as she lights up the dark. Celebrations to this Goddess were held on Midsummer night
Anahita (Persian) - A river Goddess who was also Goddess of Venus and the moon. Her name means "pure" Or immaculate one" as she represented the cleansing and fertilizing flow of the cosmos.

Az utazó
Khonsu (alternately Chonsu, Khensu, Khons, Chons or Khonshu) is an Ancient Egyptian god whose main role was associated with the moon. His name means "traveller" and this may relate to the nightly travel of the moon across the sky. Ezt a linket a szép, színes képek miatt tettem ide...

Ajánlom az olvasó figyelmébe a hawaii hold fázisok megtekintését. Hila, Huna, Mähealani, Muku...

A méh

..s áldott a te méhednek gyümölcse..

Eli, Eli, lamma sabacthani. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Nehéz pillanatokban sokunk hite meginog..

Kidobolták
A gonosz indulatok, bujaság fészke a magyar máj 'Leber' és a női méh 'Gebärmutter' hangalakja sem véletlenül azonos a holdat is jelölő hangalakokkal. A carciák történetében a hold termékenyít, ezért feltehető, hogy a finnugor eredetűnek vélt magyar mag 'sperma, Nachkomme, Kern, Samen' a szkíta muka > oszét "mugae" szóból származik, és alapjelentése 'a hold készítménye'.

Magyar Adorján: Ősműveltség
Föltűnhet bárkinek méh (állat, apes) és méh (anyaméh, uterus) szavunk teljes azonossága. Véletlenség-e ez ? Lehet, hogy az, csakhogy szerintem a két szó ily egyezése már ősnyelvünkben is meg kellett legyen, mert ez azonosság nyomát már az egyiptomi műveltségben is megtaláljuk, amely nyom még azt is kétségtelenné teszi, hogy őseink két szó azonosságát az egyiptomi műveltségnél régibb időkben is kifejezésre juttatták volt, amit az egyiptomiak valamikor, még az ős-egyiptomiaktól örököltek.

Kiszely
A Hold őseinknél az anyaméhet, az örök emberi megújulást szimbolizálta; a Holdon elhelyezett életfa is ennek a jelképe.

Teremtés - Tar király
Ligeti a magyar terem [terëm] ’Saal, Zimmer’; ’Gebärmutter’ eredete kapcsán kitér a már Miklosich és Kniezsa által is idézett oszmánli tarim adatra. Megjegyzi, hogy az i olvasata önkényes, helyesen i lehet ez. A Redhouse szótárában található tarem alak is ezt bizonyítja.

Holdfiak - nágák Nigeriában
A series of harvest rituals called Mos Tar, "beer of the Moon", culminates the calendric cycle.
"When a woman stops seeing menstruation", said an elder, "we count the moons (tar mwa) to nine, and when millet is planted we count the moons until harvest." Most literally , tar is "moon", hence "lunation",or "month".

Kurd - Womb=Malzarok /sik
A görög "mitra=méh/womb". (Mazandarani "Mithra=Moon".) Finnish: "kehto=womb". Talán mert ott lesz az egyből kettő? Kashmeri language: "womb=hal". Pahlavi: "womb=shikam".
Northern Kirmanjí "heyv"/"hív"/"heyf" and Zaza "ashme/asme" (dialectal change of "sh" > "s") share the same root interestingly. The root is exactly a Middle Persian combination of Old Iranian "eushe-"* and "meh-" which appears in "ayíshm". Also entered in Talyshi as "ovíshm" (apparently Talyshi is apt to change "-y-" into "-v-" sporadically: ove < ave* < aye* < hage* ~ egg). It initially becomes "heyshm"* in Northern Kirmanjí and then the middle "-sh-" disappears (a frequent change in Kirmanjí Kurdish). So it forms "heym" which further undergoes the characteristic change of Kirmanjí "-m" > "-v": "heyv".
But the Southern and Central Kirmanjí as well as Goraní group represent "mang", "meng", and "mong" (dialectal change of "a" > "o", specifically in Lekí and Ílamí). Also Goraní group "mang". All of these are derived from Old Iranian "mawng-" in the exact meaning of "moon". Also archaic Gilaki (Daylami poetry) "mang" ~ "moon".

Meh- mérés (az időnek). A Hold egy időmérő volt. Szanszkrit mäh, mäsa = hónap, hold; avesta ; arámi amis; attikai mén; ion meis; dor més; goth ména; tocharB menye; ír mi és latin ménsis.
Hittite, luwian arma "moon". Hittite armahh "make pregnant". Hittite mehur "time". (Thomas V. Gamkrelidze: Indo-European and the Indo-Europeans). (Érdekességként: Az amishok között az átlagosnál gyakoribb a törpenövésű ember.)
Méh. A mitológiában Mel-issza (’méz-asszony, méh’) nimfa a méhek ősanyja, akit a mézben gazdag Epidammában tiszteltek. Androgünnek tekintették, de termékenységi vonatkozásai is ismertek, a Magna Matert (Démétér/Ceres, Kübelé) és a lunáris istennőket (Artemisz/Diana) méhként tisztelték. Számos szentély, pl. az eleusziszi és az epheszoszi papnőit méheknek nevezik. Pánt és Priaposzt a méhek védelmezőjének tartják. Erósz/Amor/Cupido méhei a szerelem kettősségére (méz és fullánk) utalnak. A mítosz szerint Krétán (Kaphtor), a Méh-barlangban született Zeusz, akit méhek dajkáltak.

Holdhatás

Marshack: A nő és a Hold
The Moon not only governed the tides of the sea, but also the tides of the womb. The menstrual cycle coincides with the 28 day cycle of the Moon. Even today, in many parts of the world women still refer to their menstrual cycle as being in their "moon time".

Női ciklus
Although common usage refers to the human menstrual cycle as typically 28 days, repeated studies consistently show the mean and median of sample menstrual cycle data to be 29.5 days. The lunar cycle is also a 29.5-day cycle. This coincidence of the 29.5-day lunar and menstrual rhythms has intrigued a number of workers and led to subsequent small-and large-sample studies in search of a relationship.

Biológiai ritmus - Magyarul
Human core body temperature cycles with a low during the middle of their sleep cycle and highs around lunch time and early evening. Bioluminescent fireworm of Bermuda time their romantic gettogethers to diurnal as well as lunar cycles. Adult amergence of 17-year cicadas, or bamboo flowering every few decades, is closely timed across entire populations.

Vak tyúk
Hogy pontosabban megértsék az összefüggéseket, a kutatócsapat három fő kategóriába sorolta a hatásokat – szaporodás, kommunikáció és élelemszerzés –, majd szemügyre vette a különböző állatcsoportok reakcióit a holdciklus változására. Ami az első kategóriát illeti, a legmeglepőbb jelenséget decemberben tapasztalták az ausztráliai Nagy-korallzátonynál. A holdvilág hatására minden évben ugyanabban az időpontban korallok rakják le tömegével petéiket: ha a fény erőssége elér egy bizonyos szintet, a virágállatok százával lövellik ki szinte vezényszóra spermáikat, illetve petesejtjeiket, hogy elősegítsék a megtermékenyülést és új kolónia létrehozását. Valószínűleg a hőmérséklet, a víz sótartalma és a táplálékforrás elérhetősége is belejátszik az időzítésbe, de a kutatók szerint a végszót a holdvilág adja meg.

Tudtad?
Arnold L. Lieber amerikai orvos feltételezése szerint testünkben nemcsak hogy apály és dagály, de még „szökőár” is előfordulhat. A kutató ezeket a miniatűr árvizeket teszi felelőssé azokért a feszültségekért, kedélyingadozásokért, illetve az ingerlékenységért, amelyek különösen telihold idején jelentkeznek. „Mi mással magyarázhatnánk – véli Lieber – azt a nyugtalanságot és idegességet, amelyet egyesek holdtöltekor éreznek? Ilyenkor sokan rosszul alszanak, az emberek mintegy 40 százalékánál alvászavarokat okoz Hold ciklikus váltakozása.

Általános szabály prof. dr. Török Szilveszter szerint, hogy sebészeti beavatkozásokat az első és a harmadik fázisban (annak is a második és a harmadik harmadában) érdemes elsősorban végezni. Egy ácsmester szerint az újholdkor kivágott fába beleesik a szú.

Menses
Már a természeti népek is megfigyelték, hogy a menstruáció jelentkezése és a Hold változásai között összefüggés figyelhető meg. Bár nincs jelenleg (sem) tudományos magyarázat a lunáris alapú menstruációs ciklusra, mégis a 28 naponta megújuló Hold és a (normális körülmények között) 28 naponta jelentkező menstruáció közötti periódusos megegyezés elgondolkodtató.
Ugyanakkor a tudományos igazolásra úgy tűnik, egyre kevésbé nyílik majd lehetőség, hiszen a fogamzásgátlók széles körben való elterjedése beavatkozik a női szervezet természetes működésébe, és a Holdtól függetlenül szabályozza a női hormonháztartást. (Első menstruáció a legtöbb esetben éppen újholdkor következik be.)

A gamma sugarak hatása..
A magzati kromoszómavizsgálatok 70-80%-át az idős anyai életkor miatt végzik. Régóta ismert, hogy a terhes idősebb kora esetén valamennyi magzati triszómia kockázata magasabb (első táblázat). Az anyai életkor kardinális szerepet játszik a magzati kromoszóma-rendellenességek születési gyakoriságában. Amennyiben a terhes kismama 35 éves vagy idősebb, úgy kora különböző mértékű kockázatot jelent az esetleges magzati kromoszóma-rendellenesség előfordulására.

Linkek
..még linkek
Egy diplomamunka - első szárnypróbálgatások
Burma
A Hold a nyelvekben
Családi kör
A család
Si
Méh

Pesti István 2014 február

Nyitóoldal